Központ
2020. január 29. szerda, Adél

All posts by potyi

Meghalt Joe Cocker

70 éves korában elhunyt Joe Cocker brit énekes – adta hírül a BBC. A Grammy-díjas angol blues- és rockénekes szegény munkásgyerekként kezdte életpályáját, lakatosként, gázszerelőként, benzinkutasként dolgozott. 1968-ban fedezte fel a procol Harum együttes menedzsere, első lemezén Jimmy Page-dzsel és [...]

december 22, 2014 Külföld

Cafe Frei Marosvásárhelyen: Az üzleti életben is a dokumentumfilmes kíváncsisága vezérli

December 11-én nyitott Marosvásárhelyen a Cafe Frei. A közismert magyarországi újságíró, műsorvezető Frei Tamás nevével fémjelzett kávézó egyértelműen egzotikumnak számít a helyi kávéházi életben, hisz a sokak által kedvelt italból közel 70 félét megkóstolhatnak. A Rózsák tere 49. szám alatt, [...]

december 18, 2014 Kultúra

„A mi adónkból kapják a fizetésüket, mégis bűnözőkként kezelnek”

A héten zajló IMF-tárgyalások nem voltak zökkenőmentesek, ám végül sikerült megegyezniük a feleknek a jövő évi államháztartási hiánycélról. A 2015-ös költségvetés néhány sarokszáma: a deficitcél a GDP 1,83 százaléka, a kiadások elérik a 238 milliárd lejt, a bevételek a 225 milliárd [...]

december 13, 2014 Társadalom

Az erdélyi közösség felelőssége a MOGYE megőrzése

Múlt vasárnap a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) körüli problémák megvilágítására, azok esetleges megoldására vállalkoztak hazai és magyarországi orvosprofesszorok azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet prof. dr. Benedek Imre kardiológus és munkatársai szerveztek. A Kultúrpalota kistermében megtartott tanácskozáson a magyar tagozat [...]

december 4, 2014 Társadalom

Nehéz rezidensvizsga: Itthon gyógyítanának a leendő orvosok

Vasárnap, november 23-án tartották a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a rezidenciátusi vizsgát. Az általunk megkérdezett diákok nehéznek minősítették a megmérettetést. A MOGYÉ-n szigorú biztonsági intézkedések között, több mint ötszázan vettek részt a vizsgán, ami délelőtt 10 órakor kezdődött és [...]

november 27, 2014 Hír & hírháttér

Minden határon túli magyart ellátnak sürgősségi esetben

Könnyebb lesz igénybe venni a magyarországi egészségügyi ellátást a határon túli magyaroknak – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelettervezetéből. A dokumentum szerint ha az a beteg, akinek az egészségi állapota már nem teszi lehetővé a kérelmezett ellátás halasztását, és [...]

november 24, 2014 Hír & hírháttér

Ezzel a programmal megnézheted, kémkedik-e utánad a kormány

Kémfigyelő szoftvert készített az Amnesty International. Az ingyenesen letölthető program elsősorban a kormányzati szervek által előszeretettel alkalmazott kémprogramokat keresi meg a gépünkön. A civil aktivisták és az ellenzék hangadóinak megfigyelésére alkalmazott kémprogramok legtöbbször teljesen rejtve maradnak a felhasználók előtt. Az [...]

november 24, 2014 Társadalom

„Már orvostanhallgatóként emberéleteket menthetünk”

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ötödéves hallgatója, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke, Tubák Nimród bemutatta dolgozatát az Amerikai Magyar Orvosszövetség által szervezett 46. Sarasotai konferencián. A Dohányfüstmentes Egyetem projekt a MOGYÉ-n című dolgozata elnyerte az amerikai szövetség elismerését. Interjú. – [...]

november 20, 2014 Társadalom

Megszűnt a Johannist államelnöki tisztségre jelölő ACL

Hétfőn megszűnt a Keresztényliberális Szövetség (ACL), amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) hozott létre júliusban, hogy sikerre juttassa az államelnök-választáson a közös jelölt Klaus Johannist. Az ACL életidejét ennyire szánták, november 17-étől már Nemzeti Liberális [...]

november 17, 2014 Hír & hírháttér

Már a számlákon a 150 euró: Mire költhetik az összeget a pedagógusok?

Keddtől kezdődően utalják a pedagógusok szakmai fejlődésére szánt 150 euró összegű támogatást a tanárok számlájára. A kezdeti káosz ellenére a helyzet egyértelművé vált: az oktatók „didaktikai célra” használhatják fel a 700 lejt. Az előző évek gyakorlatával ellentétben nem kell nyugtával [...]

november 13, 2014 Társadalom