


HOGYAN VÉDEKEZZÜNK A KÍNAI KORONAVÍRUS ELLEN?
☻ Naponta többször mossunk kezet forró vízzel és szappannal, de előzőleg a szappant is mossuk meg egy másik szappannal

KORONAVÍRUSOS ÓVINTÉZKEDÉSEK A VÁSÁRHELYI REPTÉREN
☻ Az érkező utasok közül SMURD-os orvosok minden hatodikat alaposan megvizsgálnak sztetoszkóppal meg kínai horoszkóppal, mert, ha nem is látszik rajtuk, régóta tudjuk, hogy a világon minden hatodik ember kínai

2020
Az idei, kétezerhúszas év (rómaiul MMXX, mert akkor még nem voltak feltalálva a magánhangzók) több szempontból is érdekes… Először is, ez a második évezred második évtizedének a kezdete, és több ilyen nem lesz, hacsak valamilyen fizikus-zseni meg nem hekkeli majd az időt valamikor, és onnantól fogva visszafelé fog folyni a homokórákban a homok. Továbbá, a …

RETRO KARÁCSONYI AJÁNDÉKOK
Manapság, harminc évvel a gengszterváltás után gyakorlatilag csak a buxtárca és a képzelet szab határt a karácsonyi ajándékozásnak, anno viszont ez kicsit másként működött. Lássuk hát, képekkel illusztrálva, hogy miknek örültünk annak idején karácsonykor, mint rövidlátó ló a kontaktlencsének, ha az angyalka odasuvasztotta a karácsonyfa alá:

Halloweenesdi
Egy friss internetes felmérés szerint az (internetező) erdélyi magyarok csupán 5 (öt) százaléka tartja szép szokásnak a Halloweent, és meg is szokta ünnepelni, ugyanakkor a válaszadók csaknem fele (49%) mereven elutasítja, mondván, hogy nekünk, magyaroknak semmi közünk hozzá, mi mindenszenteket, illetve hallottak napját tartunk. Továbbá, az emberek mintegy negyede (22%) nem is ünnepnek, hanem üzleti …

ESZEMENT EXPRESS
E rovat hűséges olvasói megszokhatták már, hogy két-három havonta felültetjük őket a szüntelenül (a semmibe) robogó polkorrekt-, gender- és LMBTQ-vonatra, vagy ha nem is ültetjük fel – mivel vészfék nincs rajta, s még ott ragadnának az idők végezetéig –, lecsatoljuk róla az érdekesebb (értsd: minél betegebb) vagonokat, és összeállítunk belőlük egy rövidebb, ámdé annál agyvelő-gyilkosabb …

A ’89 ELŐTTI ROMÁNIA – MAI FIATALOKNAK
☻ Egyetlen embernek volt Youtube-csatornája: Ceausescunak ☻ Az influenszerek mind egy Securitate nevű cégnek dolgoztak, akik elvittek a dubával és addig vertek, amíg azt csináltad, amit mondtak

Helyesírási kamingaut
Tíz év fészbukozás, és ezen belül több százezer fészbukos poszt, illetve több millió fészbukos komment végigolvasása után eldöntöttem: végleg szakítok a helyesírással! Mert tulajdonképpen mire jó a helyesírás? Semmire, csak egy ostoba konvenció, egy értelmetlen szabályrendszer. Az égvilágon semmilyen gyakorlati haszna nincs: nem lehet vele se csajozni, se sört kibontani, se szelfizni, de még a …

ROMÁNIA JOBBAN TELJESÍT?
Romániában kilencedik, Magyarországon hetedik éve nő lankadatlanul a bruttó hazai termék (GDP), ellenben a globális rekorder Ausztráliától egyelőre még nagyon messze vagyunk: ott 28 éve van töretlenül felszálló pályán a gazdaság teljesítménye – derül ki egy ropogósan friss felmérésből.