Székely Fesztivál Budapesten

 Idén második alkalommal rendezték meg Budapesten a Székely Fesztivált. Az elsősorban gasztronómiai rendezvényen az erdélyi kézművesség képviselői vettek részt, három napjuk volt rá, hogy a hazai termékeket megmutassák és eladják a magyarországiaknak. A vásár mellett táncház, könyvbemutató, filmvetítés és egyéb kulturális programok is várták a látogatókat. A leghosszabb sor mégis a csórékolbászos pult előtt állt, …

Share Button

Pálinkafőző gyorstalpaló – step by step

Pálinkafőzdében jártunk. Gyorstalpaló tanfolyamunkon megnézheti, és akár meg is tanulhatja, hogyan készül a legfinomabb kisüsti. Képriportunk főszereplői a cefre, az üstök, Orbán Béla bácsi, és maga az isteni pálinka.                                                    

Share Button

Koldusok és menyasszonyok farsangja Kibéden

Évről évre álarcot öltenek és ostort ragadnak a kibédi fiatalok, hogy végigjárják a falut és megtáncoltassák a lányokat. Pénzt kunyerálnak, csókot lopnak és szépséges menyasszonyukat mutogatják, miközben hangos ostorcsattogtatással jelzik jöttüket. Az idén január 30-án, vagyis múlt szombaton búcsúztatták a telet Kibéden. A több mint nyolcvan éves hagyomány szerint a farsangozók esküvői menetet alkotnak, aminek …

Share Button
voinca_3

Volt egyszer egy Voinţa strand

Volt egyszer egy Voinţa strand Mint köztudott, másfél éve nyitotta meg kapuit városunkban a Víkendtelepen lévő olimpiai méretű, 50×20 méteres úszómedence, amelyet fűtött túlnyomásos sátortetővel fedtek be, és ami egyedülálló Romániában. Amióta megnyílt, feléledt az úszás meg a vízilabda városunkban, hetente több száz látogatója van a létesítménynek, kiváló körülmények között már sok jó eredményt értek …

Share Button
molter

Sorsukra hagyott szobraink

Sorsukra hagyott szobraink Molter Károly magyar író, kritikus, irodalomtörténész Óverbászon született 1890. december 2-án. Kecskeméten érettségizett, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett 1912-ben magyar-német szakos diplomát. 1913-tól 1945-ig a marosvásárhelyi Református Kollégium tanára, az Erdélyi Szépmíves Céh irodalmi lektora. A Bolyai Tudományegyetemen doktorált 1945-ben. Ugyanettől az évtől 1951-ig az említett egyetem német-irodalom szakos professzora.  A …

Share Button

„Sok emléket őrzök Tamási Áronról”

„Sok emléket őrzök Tamási Áronról” Hamarosan kezdetét veszi a nyári turistaszezon, amelyet pihenésen kívül, ismereteink bővítésére, nemzeti kultúránk megőrzésére és ápolására is lehet fordítani. Erre ad lehetőséget a farkaslaki Tamási Áron Emlékmúzeum, ahol a 79 éves Sipos Mátyás kurátor várja az érdeklődőket. Mint ismeretes, május 26-án van az írónak a 47. halálozási évfordulója, ez alkalommal …

Share Button
kastely_2

Tiltótáblás Toldalagi-kastély

Tiltótáblás Toldalagi-kastély A koronkai Toldalagi-kastély Marosvásárhelytől négy és fél kilométerre van. A csoda viszont az, hogy egyáltalán még létezik. Volt grófi tulajdon, megélt forradalmat, két világháborút, kommunizmust. Ma egy francia üzletember tudhatja magáénak. A kastély omladozik, tetőszerkezete beomlott, lassan teljes romhalmaz. Feljavítása érdekében már évtizedek óta senki sem lép. Most arra keressük a választ, hogy …

Share Button
b1

Balloninvázió Vármező egén

Balloninvázió Vármező egén  Hatodik alkalommal szervezte meg a Nyárád Sportegyesület a múlt hét végén a Hőlégballon-fesztivált Vármezőn. A háromnapos eseményre nemcsak a környékről és a megyéből, hanem az ország különböző pontjairól is érkeztek érdeklődők. S az idén senki sem csalódott: a kedvező időjárásnak köszönhetően mind a 17 légimasina a magasba emelkedett.    – Egy hat …

Share Button
palinka_1

A pálinka – akár az isteneink – erős, tömény és mindenható

A pálinka – akár az isteneink – erős, tömény és mindenható  Talán már nincs olyan falunap, hagyományos termékeket bemutató vásár, ahol nem ismerősként köszönthetik Csípán Csabát. Formás hordóinak csapjai soha nem vesztegelnek szárazon, gyakran sorok kígyóznak standja előtt, s a szakavatott ízlelők mosollyal ráduplázott bólintása jelenti az igazi cégért az alig 31 éves nyárádszentsimoni vállalkozó …

Share Button
Sarpatak_palinka

A zamatos sárpataki pálinka titka

A zamatos sárpataki pálinka titka Egyetlen marossárpataki rendezvény sem teljes Antalfi Zoltán pálinkái nélkül. Gyerekkorát Nyárád menti apai nagyszüleinél töltötte, tőlük leste el a pálinkafőzés titkait. Aztán laboránsi, majd pálinkafőzői oklevelet is szerzett, s immár két évtizede látja el minőségi nedűvel a környéket, ám termékeinek híre az országhatáron is túljutott. -1991-ben kezdtem el Sárpatakon a …

Share Button