Központ
2018. július 19. csütörtök, Emília

A háromszéki templomerőd, melyet várkastély védelmez

Nagy-Bodó Tibor június 28, 2018 ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK

(folytatás előző lapszámunkból – befejező rész)

A nagyajtai unitárius templom a falu déli részében, egy magaslaton látható. A község közösségi építkezéseinek legrégibb, legjelentősebb műemléke egy szabálytalan alakú, magas várfallal övezett udvar közepén áll. A települést először az 1332-es pápai tizedjegyzékben Ahach néven említették. 1459-ben Magaytha néven szerepelt a korabeli dokumentumokban. Az 1567-es regesztrumban hatvanegy kapuval jegyezték be. Nagyajta első templomának építési ideje a XIII-XIV. századra tehető. Az épület szentélyét a XV. század folyamán lebontották, és helyébe a ma is meglévő hajóval egyforma szélességű, csúcsíves szentélyt építették. Az enyhén csúcsíves diadalív valószínűleg 1512-ben készült, ezt az évszámot az 1956. évi javítás alkalmával tárták fel. 1710-ben készült a templom reneszánsz kőszószéke, amely régiségét tekintve Erdély hatodik faragott szószéke. Az 1802. évi földrengéskor a XV-XVI. század fordulójáról származó harang- és védelmi torony megrongálódott, a hajó kőbordái meglazultak és életveszélyessé váltak.

A szemöldökgerendába vésett felirat emléke

A templomot övező erődítmények építési idejének pontos meghatározásához nincs elég adat.
A szuroköntők XV. század végi, XVI. század eleji formát mutatnak, de ismerve az elavult védelmi megoldások meglehetősen hosszas fennmaradását több vidéki erődítménynél is, a nagyajtai templomerőd szuroköntői nem szolgálhatnak támpontként a kormegállapításhoz.

A lappancsos lőréseket a XVI. század elejétől a XVII. század végéig az erdélyi erődítményeknél gyakran alkalmazták. Következésképpen a Nagyajtán megjelenőknek sincs különösebb kormeghatározó értékük.
Gyöngyössy János, a Székelyföldi Vártemplomok című könyvében világít rá arra, hogy az alaprajzi elrendezés szempontjából a nagyajtai templomerőd lényegesen különbözik a székely templomerődök nagy részétől.

A védőfalak szabályosságra törekvő négyszög idomú alapozása reneszánsz hatásról tanúskodik, és feltételezhető, hogy valamikor a XVI. század második felében, de inkább a XVII. század elején építették.
A keleti oldal elfalazott ajtajának szemöldökgerendájába vésett 1622-es évszám némi fenntartással a védőfalak építésére vonatkozó „ante quem” adatként is felfogható.

A székely mesterek tapasztalatainak kamatoztatása

A vár felépülte után három olaszbástya formájú tornyot ragasztottak a falakhoz. Debreczeni László az erődítmény építési idejére vonatkozó fejtegetéseit azzal zárja, hogy a vár a XVI. században már megvolt, és a század második felében a tornyok is állottak.
Ha az első megállapítást fenntartásokkal el is fogadjuk, a másodikat, a bástyákra vonatkozót nem.

Eddigi ismereteink szerint ugyanis a székelyföldi templomerősségek ó-olasz bástyái a hasonló bástyákkal, tornyokkal épített kastélyokkal egyidejűleg, esetleg valamivel később jelennek meg.

Feltételezhető ugyanis, hogy a fejedelmi építőtelepeken dolgozó székely mesterek az ott látottakat, tapasztaltakat később templomaik erődítésekor kamatoztatták.

A szóban forgó olaszbástyás kastélyok alaprajzi formái pedig – mint tudjuk – az 1615-től 1630-ig terjedő időszakban alakultak ki és honosodtak meg Erdélyben. Következésképpen a XVII. századnál korábban a székely templomerődök védőtornyai sem épülhettek.

Ennek, valamint a védőfalak építését némileg meghatározó 1622-es év figyelembe vételével a nagyajtai bástyák építési idejét a XVII. század közepéig is felvihetjük.

Debreczeni László szerint gyanítható, hogy a védőfalak és bástyák két különböző időpontjában történt építése közt a várat egy ízben átépítették, feltételezését azonban semmiféle adattal nem támasztotta alá.

Az erősség fából épült kamráit lebontják

A bástyák felépítése után a falakat bevakolták, a falperemet fogsoros pártázattal díszítették. E díszítő oromzat szintén a XVII. században készülhetett, legnagyobb valószínűséggel Bethlen Gábor vagy I. Rákóczi György uralkodása idején.

Az erősség belterületén épült kamrákat raktározásra használta a falu népe. Ezekről a jegyzőkönyv készítője megkülönböztetett figyelemmel írt, így a templomkastélyra vonatkozó határozat első pontja elrendelte, hogy a fából épült kamrákat, „conservatoriumokat”, amelyek a templom épületéhez közel, „…annak hélyazatjához felnyúló fedéllel…” épültek, bontsák le, és helyettük a várfalakon belül, azok mentén újakat építsenek kőből, cserépfedéllel, „…felosztván e végre előre azon vár körülötte való helyek ea proportione, amelyet kíván a justitia és aequitas…”.

A jegyzőkönyv a várfal mentén sorakozó, fából épült „conservatoriumokat” is említette, hasonlóképpen ezeknek is lebontását, valamint kőből való újraépítését sürgette.

A feltáratlan kripta

A XVIII. század folyamán a vár lassan elvesztette védelmi jelentőségét. A védőfolyosó alá és a templom mellé épített kamrákat raktározásra használták.

A tornyokat azonban nem, mivel ezeket 1789-ben már romladozó tetővel találta az egyházvizsgálat.
Egyházi források szerint a szentély alatt egy mindmáig feltáratlan kripta rejtőzik, amelyet a XVIII. század végéig használtak.
Kiemelten fontos tudni még azt is, hogy a nagyajtai templomerődöt hamarosan teljességében felújítják.


Kérdésünkre, hogy milyen is Nagyajtán unitárius lelkésznek lenni, az alábbiakban Fekete Levente válaszol:

A lelkészi munka értelme

„Bármennyire furán hangzik, erre a kérdésre könnyű is meg nehéz is válaszolni. Könnyű, mert tömören annyit mondhatnék: nekem annyit jelent Nagyajtán unitárius lelkésznek lenni, mint: szolgálni és szeretni felelősséggel. Nehéz, mert az itt eltöltött huszonhárom év ezernyi történése jut eszembe. Az örömek és a kudarcok. A munka, a várakozás, az imádság és a hála áldott alkalmai. Gyermekeink és a nagyok kipirult arca, a tovaszálló és a szívek mélyén mégis megmaradó egyéni és a közös öröm, siker és bánat, ha elakadt a jóakarat, még akkor is, ha átmeneti a kudarc. Eszembe jut a hívek biztatása és lendülete, mosolya, a közös aggodalom, hogyan-merre, amikor dönteni kell, hogy jobb legyen, mert miénk a felelősség az emberért, a templomért, a lélekért, kicsikért és nagyokért, az ősökért és a hagyatékért, a mindenkori máért és a holnapért. Isten nevében. Mert Ő az, aki iderendelt, Székelyföldnek erre a tenyérnyi helyére, Nagyajtára, második szolgálati helyünkre, Sepsikőröspatak után, és Ő az, aki megbízik bennünk. De mindannyiunkat iderendelt, hogy megtanuljunk egymásra számítani. Úgy, hogy amíg külön-külön tervezünk jövőt, egymásról sem feledkezünk meg. Akkor sem, ha elsodor az élet.
A lelkészi munka, jobb ha így mondom, hivatásom lényegét igazából akkor értem meg, ha eszembe jut ifjaink mosolya és komolykodó, bátor kiállása, a közös tanulás, a közös imádság áldott alkalmai, az évenként sorra kerülő csodás biciklitúrák élményeinek maradandó emlékei, a szülőföld felfedezésének gyönyörű alkalmai, hogy érthető legyen: mi Erdélyben mindig itthon vagyunk, csak vigyázni kell a rendre kint, magunk körül és bent, a lélek mélyén. Örömmel kell élni és tisztességgel. Felelősséggel. Hittel élni: örömben és gyászban. A veszteségben is. Méltósággal tudni megállani fiatalon, öregen, egészségesen és betegen, családban és egyedül.
Azt hiszem, lelkészi munkám egyik fontos pillére, ha szabad így mondanom: segítségnyújtás az egészséges önismerethez, és egyben tudatosítani, hogy összetartozunk. De adni egy víziót, egy merészebb álmot, és biztatni, hogy megvalósítható. Nem kell félni, csak hit kell hozzá. Nem minden a pénz. Mert ennél fontosabb a lélek. A bizalom egymásban és Istenben. Örömmel, jókedvvel. Nem félelemből kell rendesnek lenni, és kitartani amellett, ami igazi érték. Mert, ha így van, az csak látszat. Így nem is lehet. Nem ad erőt és tartást. Hanem meggyőződésből. Értékelni kell a jót. Vállalni kell. Ehhez bátorság kell. Ez már gyakorlat. A hit fokmérője. Ez a szeretet. Így lesz öröm és jókedv.
Élni csak így érdemes. Mert lehet más árnyékában is megbújni. Langyos és összemosó nyájszellemben élni, de ez arctalanná, jellemtelenné tesz. Gerinctelenné. Úgy érzem, feladatom: megtenni, ami csak tőlem telhető, hogy lehetőleg a rám bízottakkal ne történjen így.
Megtenni mindent, hogy legyen erős a biztonság érzése, ragaszkodás ahhoz, ami a miénk, őseink és mások tisztelete, az erős remény és a derűs élet a templomban, otthon, az utcán. Az életünkben. Segíteni, hogy a lélek különböző vészhelyzeteiben mindig látni lehessen a biztos tájékozódási pontot. Igazán szeretni. És vidám szívvel hálásnak lenni.
Mindezt közösségbe lehet csak megtenni. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki ebben segít: családomnak, híveimnek, falustársaimnak, mindenkinek. Munkatársaimnak. Istennek. Lelkészi munkám így nyer általuk értelmet.


 

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Gyöngyössy Jánosnak és Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte be a szerkesztőségünkbe. A mai állapotról Fekete Levente unitárius lelkész és Csedő Attila fotográfus fényképei tanúskodnak.


Share Button
Ennyien olvasták: 1031

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.