(folytatás előző lapszámunkból)
Emlékeztető: a régi szép és nagy házak gyakran cseréltek gazdát, ezért több tulajdonos nevén ismeretesek. Ezt a műemléket hívták a Bethlen-, a Tholdalagi- és a Mestitz-háznak is. A református egyház birtokában is volt. Ma
leginkább Henter-házként ismerjük. Ez az ingatlan minden bizonnyal Vásárhely főterének egyik legszebb háza. Mária Terézia idejében épült. A Központ e heti számában még kiegészítjük a Henter-házról írtakat, hiszen ami a Mestitz-családot illeti, olyan információkra bukkantunk, amelyek semmiképp sem maradhatnak ki ebből az összeállításból.
A festett falképek megsemmisülése
A zártsorú, egyemeletes lakóház Mikolai Tóth István metszetén is azonosítható. A főtéri, manzárdtetős, szimmetrikus homlokzatú ház szép, barokkos díszítéssel készült, az emeleti ablakok szemöldökpárkánya szobor- és reliefdíszekkel.
Keresztes Gyula a Marosvásárhely régi épületei című könyvében leírja, hogy a homlokzat hét ablaktengelyes és földszinti nyílásait üzleti meggondolásból megnagyobbították.
Sajnos a hetvenes évek során végzett homlokzatfelújításkor a tervező építész a földszinti résznél a homlokzat stílusától eltérő építészeti kialakítást végzett. A múlt heti lapszámunkban említett festett falképeket az államosítás után eltüntették.
A Mestitz család Csehorszából kerül Vásárhelyre. A kezdet kezdete
A fentiekben már említettük, hogy a Henter-ház a Mestitz család tulajdonában is volt. Kiemelten fontos megemlíteni azt, hogy az említett família idejében itt volt a bútorüzletük és a kárpitos részleg is. Erről a kirakatról nagyon sok korabeli képeslap is tanúskodik.
A hátranyúló földszintes részben raktárak és irodák voltak. Az államosítás után ezt a részt levágták és a nyomdához csatolták.
Sipos Lajos tudomása szerint a találékony és szorgalmas Mestitz család Csehországból jött Marosvásárhelyre. A nyolcszázas évek közepén már volt üzletük a Szentgyörgy (mai Forradalom) és a Kossuth Lajos utca sarkán lévő emeletes házban (ez az épület a Köpeczi-Teleki ház, melyről régebben már írtunk a lapunk hasábjain). Erről festmény is tanúskodik.
A házasságkötő terem kapualjában – bal felől – a falon látható Mikolai Tóth Istvánnak, a Székely Fővárosról 1827-ben készült acélmetszete. Ezen a metszeten jól kivehető a Mestitzék sarokháza, mi több, még a cégtáblát is sejteni lehet.
Mestitzék bútorgyára Erdély legnagyobb üzeme
A már említett szerzőnek, Sipos Lajosnak tudomása van arról is, hogy az elmúlt század végén Mestitzék megvették a volt Sándor János (mai Dózsa György) utca elején a Bőrgyógyászati Klinika épületét, továbbá a Szondy (volt Grivica) utcáig nyúló telkeket is.
Megemlítendő, hogy ide építették fel a bútorgyárukat és a malmukat. Ez lett Vásárhely legnagyobb üzeme és Erdély legnagyobb bútorgyára. A leírtakból kiderül, hogy gyártottak fűrészárut, bútort és parkettát.
Amit a Marosvásárhelyi Lexikon ír a vállalkozásukról
A Marosvásárhelyi mesélő házakban említik, hogy Mestitzék még Amerikát is „megelőzték”. Történt ugyanis, hogy házakat vásároltak meg pirosban. Az ingatlant a megrendelő ízlése szerint tatarozták: kifestették és a berendezést is felvállalták. Ezután pedig visszaadták a tulajdonosának.
A Szentgyörgyi Dénes szerkesztésében 1912-ben megjelent Marosvásárhelyi Lexikon a következőt írja róluk: „…Császári és királyi udvari szállítók. A legolcsóbb bútor-bevásárlási forrás. Erdély legnagyobb bútorgyára. Mestitz Mihály és fiai bútorgyárosok. Marosvásárhely Széchenyi tér 41, Kolozsvár – üzlet, Unió utca 7… Csakis kitűnő minőségű árut hoz forgalomba, és azokért a legmesszebbmenő jótállást vállal. Menyasszonyi kelengyék rendkívüli nagy raktára. Perzsaszőnyegek óriási választéka…”.
Egy másik iratból az derül ki, hogy termékeiket nemcsak belföldön, hanem külföldön is nagyon jól ismerték. Erről tanúskodnak azok a kitüntető oklevelek, melyek Budapestről, Bécsből és nem utolsó sorban Barcelonából származnak.
A gyár kétszer lesz a tűz martaléka. 1926-ban és 1928-ban. Az üzemet már nem tudják újraépíteni. Máshonnan rendelnek bútorokat, és üzletükben ezeket árulják.
Bernády és Mestitz
Tudni kell azonban még azt is, hogy a Mestitz család a Városháza és a Kultúrpalota megrendelésére is készített bútorokat. A család feje Mestitz Henrik városi tanácstag volt.
Az Amerikába utazás amolyan családi hagyomány volt. Így ezt az utat Henrik is megjárta, és mint az egy dokumentumból kiderül, egy alakalommal pont Bernádyval utazott.
Az osztrák hadvezetőség az első világháború után Lemberg környékére küldi a műszaki-százados Mestitzet, ahol tizenegy kárszenvedett fűrészüzemet kell helyreállítania.
A Mestitz testvérek
Mestitz János, a Magyar Katonai Akadémián, az úgynevezett Ludovikán végzett, és hivatásos katonatiszt lett. Az első világháborúban – a leírtak szerint – az orosz hadszíntéren ötvenkét nagy ütközetben vett részt. Ezredesként szerelt le. Továbbá tudomásunk van arról is, hogy a megannyi kitüntetés mellett még a Limanovi nemesi előnevet is a magáénak tudhatta.
Mestitz Mórról azt tudtuk meg, hogy alapító tagja volt a helyi szimfonikus zenekarnak. Apja egyik leánytestvére férjét Budapesten helyettes kereskedelmi államtitkárnak nevezték ki. Az apa másik leánytestvére a Kolozsváron és Marosvásárhelyen is ismert Mátyás Mátyás unokatestvéréhez ment férjhez.
Amit még a Mestitz családról ismerni kell
Sipos Lajos Mestitz Júliától és Schreiner Ármin-Aladárnétól tudja meg, hogy Henrik, a családfő 1940-ben halt meg. Nagyobbik fia, Mihály a Református Kollégiumban érettségizett, majd Olaszországban, Bolognában végezte el az orvosi egyetemet. Olasz feleségével sebészként tér vissza Vásárhelyre. Itt a helyi szanatóriumban dolgozik. 1944 őszén többedmagával kezeli az ide hozott sebesülteket. Negyvenhétben családjával együtt visszaköltözik Olaszországba.
Mestitz Júlia nem más, mint Vásárhely kedvelt Mestitz Jucija, aki a középiskolával egyszerre végezte a helyi „Zenedét”, a Konzervatóriumot, majd az akkor itt működő Larché-féle francia intézetet. Az is kiderül róla, hogy még a kozmetikus szakmát is kitanulta.
A száműzött család
Ugyancsak a leírtak igazolják, hogy a második világháborúban a családot elhurcolják. A család mentesítése a fajgyűlölő törvény alól csak későn érkezett meg. Az elmondás szerint egy rendőrtiszt összetépi nemcsak az ő, hanem még öt más család mentesítését is…
Az elhurcolt családból csak Júlia jön haza. Dolgozni kezd, majd 1950-ben férjhez megy Schönbrunn Jenőhöz (közel nyolc évig szenvedett szovjet munkatáborokban), aki sajnos korán meghalt. Később Schreiner Ármin-Aladárhoz megy férjhez. Mindkét férjével harmonikus családi életet élt.
A Marosvásárhelyi mesélő házak című könyvben találtunk rá még arra az információra is, hogy András nevű öccse tizennyolc éves kora óta vezette a malmot. Később a Dinamo sportklubban könyvelt. Egy fia van. A hatvanas években Olaszországba költöznek, de ott sem maradnak sokáig. 1961-ben az Amerikai Egyesült Államokba költöznek.
Mai képek: Nagy-Bodó Szilárd
A régi képekért köszönet Madaras Józsefnek
