Amint azt már múlt heti lapszámunkban röviden említettük, Görgényszentimre Szászrégentől 12 km-re keletre, a Rákóczi-hegy és a Mocsár-erdő közti völgyben, a Görgény bal partján fekszik. Nevének előtagja vagy az 1281-ben adatolt és talán német eredetű Gergen személynévvel, vagy egy török közszóval függ össze, melynek párhuzama az oszmán-török gürgen agaçi (gyertyánfa). Utótagját Szent Imrének szentelt templomáról kapta. Először 1329-ben Gurghyn, majd 1350-ben Georgyn, 1453-ban Zenthemreh és sub castro Gergen, 1594-ben Zentimreh, 1629-ben Georgeny szent Imrehre alakban írták. Befejezésül ezen a héten még az itt található kúriáról és ennek kertjéről írunk. (befejező rész)
Emlékeztető
A alatt kialakult település a középkortól a XIX. századig mezőváros volt, országos vásárokkal, ugyanakkor a XVII. század közepétől az akkor huszonkét falut számláló görgényi uradalom székhelye.
Torda 1876-től Maros-Torda vármegyéhez tartozott, az 1850-es években járási székhely volt.
1570 után a fejedelmek építtettek papírmalmot a Görgény vizére. A műhelyt 1673-ban I. Apafi Mihály újjáépítette, de a XVII. század végére ismét elpusztult. 1754–56-ban Bornemisza Ignác állította helyre, és különböző haszonbérlők mellett 1872-ig működött.
Az eredménytelen vadászatok
Rudolf trónörökös görgényi vadászatai alkalmával sokszor szállt meg itt. Az első évi vadászata, 1881-ben eredménytelen volt, sőt a második is egy évvel később. Erről dr. Fekete Albert talált dokumentumot, melyet Az erdélyi kertművészet című munkájában említi: „… pedig mennyire óhajtottuk, bár akadna a mi medvéink között valamelyes okos, önfeláldozó állat…”.
Rudolf trónörököst – a harmadik alkalommal – itt avatta medvevadásszá Teleki Samu, aki a vadászatokat irányította. Fontos tudni azt, hogy a főépület ekkoriban kapta a ma is látható külső tagolását.
A liget
A XIX-XX. század fordulóján országszerte meginduló Erzsébet-liget létesítési mozgalomba Görgényszentimre is bekapcsolódott: tölgyfákkal körülvett kis kőasztal állít emléket a királynénak.
Ugyancsak a fent említett szerző, Fekete Albert tesz említést arról, hogy az 1940-1944 között végzett katonai felmérés szintén jól mutatja a kert szerkezetét – a későbbiekben erre még visszatérünk.
Az útrendszer főbb vonalaiban megegyezik a harmadik felmérésben látható állapottal, a tóra vezető tengely azonban már hiányzik.
Erdély figyelme Anglia felé irányul
Ami a kertet illeti, kiemelten fontos tudni azt, hogy a XVIII-XIX. század fordulóján dísznövények, ritka fa- és cserjefajták telepítéséről van tudomásunk.
A kert kifejlődő pompáját azonban a Bornemisszák – múlt heti lapszámunkban már említettük a családot – már nem élvezhették, ugyanis 1835-ben a bérleti idő már régen lejárt, és a kincstár visszaigényelte a birtokot. Ebben az időben Erdély figyelme Anglia felé irányult. A nemesi családok gyermekei gyakran indultak tanulmányutakra a szigetországba, és ez a tény elősegítette az angolpark divatját.
A kúriapark és a katonai felmérések
A már többször is említett szerző még arról is tud, hogy az 1840-es években már Leopold báró alakíttatta át kertet tájképi stílusban, az angolkertek több jellegzetes elemével és mitológiai alakok szobraival.
A kert korabeli képét Székely Ferenc helybéli lelkész 1871-ben írt településtörténeti monográfiájából ismerjük: „…víz tükrök, szökőkutak, művészien alkotott sziklák, kaszkádok, ermitageok sat. sat. A mytologia minden rangú és rendű istensége képviseltette magát. Itt-ott egy béna sfinx egy ritka pongyolába bújt faun, silen és najad megcsonkítva bár, egy csalitban rejtőzködik szemérmesen még most is, Flóra asszonyság egész virágzó gyermekhaddal volt körülvéve…”
A második katonai felmérés is tanúskodik a kertről: a Várhegytől nyugatra jól kivehető egy szabad vonalvezetésű utakkal feltárt angolpark, melyen felfedezhető egy kör alakú motívum a mai tó helyén, azonban nem dönthető el egyértelműen, hogy ez a tavat, illetve a szigetet jelzi-e, de e helyszín azonossága ezt valószínűsíti.
Az 1836-ban elhunyt Bornemisza Leopold tájképi kertjének kialakítását tehát az 1820-1830-as évekre tehetjük, ami több jelentős erdélyi tájképi kert építési idejével esik egybe.
A görgényszentimrei kert kialakítása Kovács Zsolt szerint összefüggésben lehet Anton Böhm bécsi kertész 1800. évi alkalmazásával is.
Napvilágot látott leírásokból derül ki, hogy 1848 novemberében a környező falvak lakossága megrohamozta a kastélyt. Kirabolták a kápolnát, összetörték a kastély berendezését, nem kímélve a reneszánsz kályhákat és az ablakokat sem. A károkat summázó lajstromból tudjuk meg, hogy a kastély keleti szárnyához „biliárd ház” is tartozott.
A szabadságharc elmúltával a Bornemiszák gyorsan helyreállították és újból berendezték az épületet. Az 1880-as évek elején újból felújították a kastélyt és a gazdasági épületeket.
És még egy fontos dokumentum: a III. katonai felmérés térképlapján már egyértelműen elkülönül egymástól a park út- és vízhálózata.
A tó közepén látható egy sziget, déli irányában pedig egy forrás. A tavat a Görgény patak vizéből töltötték fel egy csatornán keresztül.
A belső udvar alaprajzi szerkezete a katonai térképen nem vehető ki.
Egy fennmaradt ábrázolás azonban megőrizte az udvar XIX. század végi állapotát, melyen gondozott kert tárul elénk, kör alakú virág-gruppjaival és magas törzsű rózsáival már a szecesszió hangulatát vetítve előre.
Ma is megvan Rákóczi udvarháza
Az L alaprajzú, emeletes kastély az udvart keletről és északnyugatról határolja. A nyugati szárnyon megtalálható a tornyos, ellipszis alaprajzú házikápolna és a tornácos külső lépcsőfeljáró.
A fő falak a XVII. századi állapotokat őrzik, az épület magjaként tehát ma is megvan I. Rákóczi György egykori udvarháza, háromszög-oromzatos reneszánsz ablakkereteivel. Az erdészeti iskola 1969-ben új épületbe költözött, azóta tanárlakásoknak és múzeumnak ad helyet a kastély.
Erdély legépebben megőrzött kastélyparkja
Az emeleti helyiségekben Teleki Samu Afrika kutató és vadász Sáromberkéről áthozott trófeái láthatók. Az épületek állapota kielégítő.
A park 1893 óta továbbra is a dendrológiai oktatást szolgálja, minek köszönhetően viszonylag jól karbantartott, mondhatni Erdély egyik legépebben megőrzött kastélyparkja.
Az értékes növényállomány zavartalanul fejlődhetett, a faóriások zárt lombkoronaszintet alkotnak.
Egy 1971-es közlés szerint a parkban az egzotikus fafélék huszonkilenc családja és majdnem száz fája lelhető fel.
A szobrokból többnyire csak töredékek maradtak meg, de az Erzsébet-asztal ma is áll
Fekete Albert arra is rávilágít, hogy a park szálerdő jellegű, tájképi parknak nem mondható. Az összefüggő gyepes területek, a szoliter fák és cserjék teljességgel hiányoznak belőle.
Térszerkezetére már nem jellemző az angolparkok harmonikus tér-tömegkompozíciója. Az út- és vízhálózat azonban főbb vonalaiban őrzi a régi szerkezetet. A tó a szigettel eredeti helyén ma is megtalálható, és vize a Görgény patakból kapja az utánpótlást.
A többi árok és a forrás medre azonban szárazon áll. Négy, fából épült, különböző időszakokból származó pavilon található a kert különböző pontjain, az egyik a tó szigetén.
A főépület melletti pavilon eredeti kőalapzatán áll ma is. A szobrokból mára többnyire csak töredékek maradtak meg, és ezek a belső udvarban vannak kiállítva.
Az 1848-as esztendő emlékét egy sírkő őrzi, a világháború emlékét pedig egy lövészárok, mely aljnövényzettel benőve simul bele a kert képébe. A tölgyekkel körülvett Erzsébet-asztal ma is áll.
Elhanyagolt épületrészek
A rendelkezésünkre bocsátott leírásokból még az is kiderül, hogy látványbeli konfliktust csak néhány elem okoz: a melléképületek elhanyagoltsága, a tó vizét szabályozó zsilipház épülete, a kert sarkában felhalmozott építési törmelék nem illeszkedik a kert képébe.
A park mögött meredeken felmagasló hegyoldalon még itt-ott megtalálhatók a Rákóczi-vár egykori falai: egy pince maradványa és a kazamatás bástya romja; valamint egy XVIII. századi kápolna helyére 1877-ben épített új kápolna. A Görgény vizének irányába is magas hegyláncok zárják le a látóhatárt.
Befejezésül: amit Görgényszentimréről még tudni kell
Görgényszentimre lakossága a reformáció idején református vallásra tért. 1641-től évszázadokon át református egyházmegye székhelye is volt.
Iskolájáról 1709-ből való az első adat.
Egyháza 1766-ban 136 férfit és 159 asszonyt számlált. 1668 és 1672 között örmények települtek be. 1715-ben itt tartották az örmény klérus és a laikusok püspökválasztó gyűlését.
1735 után Bornemisza Ignác csíki székely darabontcsaládokat telepített le a helység északi-északkeleti peremén. Az így létrejött településrészt Székelyvárosnak, a korábbi települést Alszegnek nevezték el.
A székelyeknek külön bírójuk volt és megtartották katolikus vallásukat. Plébániájukat és iskolájukat is 1810-ben alapították.
Székelyváros és Alszeg közigazgatása csak 1865-ben egyesült.
Az egyetlen Székelyföldön kívüli település volt, amelynek lakói komolyan foglalkoztak a borvíz kereskedelmével.
A faluban élő magyarok száma az elvándorlás és a vidéken többségben élő románságba való asszimiláció miatt erősen lecsökkent.
Magyar nyelvű oktatás az 1987–88-as tanév óta nincs a településen.
