Központ
2018. november 21. szerda, Olivér

„A tisztességes templomvár”

Nagy-Bodó Tibor június 21, 2018 ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK

(folytatás előző lapszámunkból)

A Fekete erdőből előtörő Ajta pataka völgyének torkolatánál, az Olt terén fekszik Nagyajta. A Kovászna megyei falu déli részében egy magaslat szélén áll az unitárius templomerőd. Keletelt középkori templomának nyugati oromfalához harangtorony épült. A templomot szabálytalan alaprajzú védőfallal vették körül, északi oldalának bejárata az ötszögű kaputorony alatt nyílik. Az északnyugati sarokra egy paralelogramma alaprajzú, a délkeletire pedig egy ötszögű védőtornyot építettek. A falakat és a védőtornyokat a nyugati, déli és keleti oldalon mély sánc és töltés övezi.

A település első írásos említése

Amennyiben a falu azonosítható a pápai tizedjegyzékben előforduló Ahsh nevű helységgel, akkor Nagyajta első írásos említése 1333-ból ismeretes.
1459-ben már Nagaytha néven írák.
Korai templomát a XV-XVI. század fordulóján, az igényeknek megfelelően, gótikus stílusban építették át.
Ahogyan azt már a múltheti lapszámunkban leírtuk, a templommal és az erődítményekkel kapcsolatban Kelemen Lajos említette, hogy 1732-ben hosszas perlekedés után Nagyajta lakossága úgy döntött, hogy a vár legyen az egész falu tulajdona – felekezeti különbség nélkül –, a templom pedig maradjon az unitáriusoké.

A kaputorony ötszög alaprajzra épült

A templomot övező várfalak és védőtornyok – pont úgy, mint az épületegyüttes többi épületrészei – szintén kőből épültek.
A falak vastagsága az alapnál megközelítőleg száz centiméter, a tornyok fala valamivel vastagabb, az alapnál százhúsz-százhuszonöt centiméter közt ingadozik.

Gyöngyössy János, a Székelyföldi vártemplomok című könyvében ír arról, hogy a bejáratot magába foglaló kaputorony az ó-olaszbástyák mintájára, ötszög alaprajzra épült.

Két szárnyfala az északi védőfallal, melyekhez csatolták, száz fokos tompaszöget zár be, két homlokfala pedig száznegyven fokos szögben találkozik. A háromemeletes bástya mindenik oldalán jelenleg egy-egy lappancsos lőrés nyílik.
A tető nélkül álló torony falperemét megviselte az idő. A bejárat a nyugati szárnyfal földszinti részén fedetlenül áll, a szomszédos északnyugati torony fedezete alatt nyílik.
A kilenc centiméter vastag tölgyfadeszkából készült ajtót belül hevederek erősítik, melyeket csapokkal rögzítettek. Az ajtó alul tönksarkon, felül pedig vasbilincsben fordul. Külsejét keresztül-kasul lapos vaspántok erősítik.

Az ismeretlen rendeltetésű mélyedés

A kaputorony – akárcsak az erődítmény többi része – kívül vakolt. A másik két toronyhoz hasonlóan ennél is megállapítható, hogy nem csatlakozik szervesen a védőfalhoz, hanem egy későbbi bővítés eredménye.

A kaputoronytól az északi saroktoronyig terjedő falszakaszon, egymástól egyenlő távolságra, öt lappancsos lőrés sorakozik.
A résekkel egyvonalban, a kaputorony szomszédságában egy téglalap alakú, ismeretlen rendeltetésű mélyedés, kissé arrébb pedig egy szuroköntő maradványa látható.


A felső harmadának vonalán sorakozó lőrések alatt az egykori védőfolyosó falba épített tartógerendáinak helye látszik.

Ahonnan toronybejárat nyílt

Az északnyugati saroktorony paralelogramma alaprajzra épült, az egyik oldalát részben maga a védőfal alkotja. Így e toronynak két szárnyfala és két homlokfala van, akárcsak az ötszögre épített ó-olasz bástyáknak.

A bejárás a toronyba az udvar felől történt, a nyugati védőfalba vágott ajtókon keresztül. Ebből az egyik a földszinten, a másik fölötte, az egykori védőfolyosóról nyílott a második emeletre.
Mindkét ajtónyílás későbbi kivágásnak látszik, mivel maga a torony is kőből épült, mint a védőfalak: két szárnyfala nem épült szervesen egybe a védőfalakkal.

Falkarcok és felirattöredékek

Az északi homlokfalon vízszintes vezetővonalak között felirattöredék olvasható.
A nyugati és a déli várfal külső oldalán a falakat borító vakolatba számos személynevet, monogramot és évszámot karcoltak az idők folyamán.
Ezek közül a legkorábbiaknak az 1734, 1735, 1737-béliek látszanak, de tüzetesebb vizsgálódással, valószínűleg korábbi évszámokat is találhatnánk.
A feliratok egyébként értékes adatokkal szolgálnak a XVIII-XIX. századi nagyajtai családokról.

A nyugati falszakasz peremét fogsoros pártázat díszítette

A védőfal nyugati oldalán, átlag három-három és fél méter távolságra egymástól, lappancsos lőrések nyílnak.
A fal hosszának harmadán és kétharmadán egy-egy, a fal síkjából kiemelkedő szuroköntő látható. Ezeknek építőanyaga tégla, homlokzatukat fordított kulcslyuk alakú lőrés töri át.


A szuroköntő rés jobb és bal oldalán téglából kialakított gyámok láthatók, ezekre támaszkodik a fülke felépítménye.

A nyugati falszakasz peremét egykor fogsoros pártázat díszítette. E díszítmény alapja tulajdonképpen egy lapjára fektetett téglasor, amely lezárja a kőből emelt védőfal peremét és habarccsal kötődik ehhez.
E vakolattal fedett téglasor kifelé a védőfal síkja elé ugrik, és kis párkányt alkot. Ezen az alapozáson állnak a mészdús habarcsból formázott, hasáb alakú fogak.


Minden fog között egy-egy kifelé lejtő, szintén habarcsból készült fekvő alakzat, helyenként lapjára fektetett tégla látható.
E fekvő tagok az alapot képező téglasorral együtt a pártázat fokozottabb tektonizálása mellett a vízvetők szerepét is betöltötték, elejét vették annak, hogy az esővíz a pártázatról a falakra csorogjon.

A védőtoronyba az udvarról nyílt bejárat

Az udvar felől nézve, különösen a déli oldalon szembetűnő, hogy a pártázat alig fél méter széles, a védőfalnál jóval keskenyebb falrészen áll.
Szintén a fent említett szerző, Gyöngyössy János adataiból tudjuk meg, hogy a várfal déli oldalát kisebb-nagyobb megszakításokkal hatvanhat darab, az előbbiekhez hasonló alakzat díszíti.

A fal háromnegyed magasságában itt is lappancsos lőrések sorakoznak, és a nyugati védőfalhoz hasonlóan két szuroköntő is megjelenik.
A délkeleti torony sarokra épült, és a déli és a keleti falat oldalazta. Két homlokfala hetven fokos hegyesszögben találkozik, két szárnyfala pedig a déli és a keleti védőfallal külön-külön száztíz fokos tompaszöget zár be és nem képez egy testet vele.
A sarokrész a torony testébe szögell. A háromszintes, tagolt, lappancsos lőrésekkel ellátott védőtoronyba csupán a földszinten, az udvarról nyílt bejárat, az emeletek közti kapcsolatot valószínűleg belső lépcsők és létrák biztosították.

Amit a gerendafészkek tanúsítanak

A keleti oldal védőfalának peremén pártázat nyoma nem látható. A nyugati és a déli falnál ismertetett elrendezésben itt két szuroköntő, és két lappancsos lőrés sorakozik.
Az északkeleti saroktól a kaputoronyig terjedő szakaszon négy, az előbbiekhez hasonló lőrés, egy szuroköntő és közvetlenül a torony mellett két nagyobb nyílású lőrés maradványa látható.

A falak belső oldalán egykor méretes szélességű védőfolyosó futott körbe, de ennek ma már csak egyetlen tartógerendája áll a déli oldal nyugatra eső szuroköntője mellett.
Ezeket a tartógerendákat a gerendafészkek tanúsága szerint a fal teljes vastagságába beeresztették, és kiálló részükre nehezedett a folyosó.
A lőrések folyosó járószintjétől számított mellmagasságban helyezkednek el, a szuroköntők fülkéi azonban lenyúlnak a védőfolyosó járószintjéig.

Négy ajtó eredeti rendeltetése máig sem tisztázott

A védőfal belső oldalán a földszinten négy elfalazott, szemöldökgerendás ajtóhely látható: az egyik az északnyugati sarokban, a másik a délnyugatiban, másik kettő pedig a keleti falon.
E két utóbbi közül az egyik az északkeleti saroktól megközelítőleg húsz méterre található, és ennek szemöldökgerendájába a következő feliratot metszették:
(An)NO 1622 IOANN:Pa:ET LUCAS B (…) .

A négy ajtó eredeti rendeltetése máig sem tisztázott. Tény az, hogy mindegyikük a külvilág felé nyílik és nem a bástyába.
Közülük az 1622-es feliratúnál és az északnyugati sarok ajtajánál kívül-belül megállapítható, hogy utólag falazták el őket.

A többinél a külső falon elfalazás nyomát nem észleljük. Az azonban megállapítható, hogy a falak külső vakolására az említett négy ajtó befalazása után került sor.

Az sincs kizárva, hogy az északnyugati saroktoronyba nyíló földszinti ajtó az előbbiekhez hasonló korábbi – tehát még a torony építése előtti időből – származik.
Az udvar északnyugati sarkában a talaj egy kissé behorpad, a hagyomány szerint ott volt a vár kútja.

(befejező rész a következő lapszámunkban)


* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Gyöngyössy Jánosnak és Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte be a szerkesztőségünkbe. A mai állapotról Csedő Attila fotográfus fényképei tanúskodnak.

Share Button
Ennyien olvasták: 1032

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.