Központ
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Borús
Holnap
Borús
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős

A vár, amely a Maros gyöngye volt

Nagy-Bodó Tibor szeptember 15, 2017 ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK

Solymosvár – 1910-ig Solymos – Arad megyében, Lippával szemben a Maros északi partján fekszik. Első írásos említése 1278-ban történik, Castrum Somos néven. A helységnévrendezéskor nevét a vár utótaggal bővítették. Várát 1272 és 1275 között Pál szörényi bán emeltette birtokközpontnak. Később Kán László, majd 1315-ben Károly Róbert foglalta el. A XIV. században királyi uradalom központja volt. 1440-ben I. Ulászló hívei foglalták el, 1444-ben Hunyadi János birtokába került. Hunyadi megépíttette a külső falgyűrűt és kibővíttette a palotaszárnyat. Az 1462-es váci egyezményben, felvidéki váraiért cserébe, Lippával együtt Jiskra János kapta meg, majd az ő halála után Mátyás Corvin Jánosnak adományozta. 1514-ben a védősereg lázadásának köszönhetően került a keresztesek kezére. 1541-ben Izabella királyné is lakott benne. 1551-ben a törökök sikertelenül ostromolták, a rákövetkező évben azonban Ferdinánd-párti védői föladták a törököknek, akik ezután 1595-ig birtokolták. 1595-ben Borbély György foglalta vissza. 1602-ben Székely Mózes a temesvári pasával elcserélte Kladova váráért. 1616-ban Bethlen Gábor serege foglalta vissza, de hamarosan ismét török kézre került. 1688-ban Caraffa vette be. A XVIII. század elején még százharminc főnyi őrség állomásozott benne. 1788-ban rendelték el kiürítését és felrobbantását.

Solymos várának maradványai

Aradtól mintegy negyven kilométerre, Lippával szemben, a Maros jobb partján, a hasonló nevű falu felett emelkedő kúp alakú, kétszázötvenkét méter magas Várhegy tetejét övezi Solymos várának még ma is álló, tekintélyes maradványa.
A belsőtornyos, megközelítően háromszög alaprajzú várat a Várhegy falu felőli nyugati oldalán lehet elérni.

Az út a széles és mély sziklaárkon, a hatalmas pilléreken nyugvó egykori felvonóhídon át vezet a külső vár kaputoronnyal megerősített bejáratához.
Ma az ide vezető, gerendákra fektetett pallók állapota miatt a bejárás életveszélyes, ezért a várba kizárólag a vár keleti oldalán, a sziklaárok mentén vezető ösvényen juthatunk be.

A reneszánsz faragványokkal díszített palotarész

A belső vár nagyméretű – 35 x 22 méter –, háromszög alakú udvarának nyugati részén a kisméretű kaputorony, ettől északra a több emelet magas, négyszög alaprajzú öregtorony látható.
A várudvar északi oldalán áll a reneszánsz faragványokkal díszített palotarész, benne Izabella királyné egykori szobái. Fontos tudni azt, hogy a királynéról kapta a nevét az Izabella-balkon.

Az udvar déli felén látható a nagyméretű lovagterem, és mellette a várkapu. Még ma is felismerhetők az egyes szobák, őrtornyok, a várúr lakása, a várkút, számos bástya alapfala, a külső várudvar és több különböző rendeltetésű helyiség, terem és a várat övező rendkívüli méretű várárok.

A vár falait a tatárjárás után emelik

Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében tesz említést arról, hogy bizonyos az, hogy Solymos vár falait a tatárjárás után emelték.
Amint azt már a felvezetőnkben röviden mi is említettük, első okleveles említése tehát 1278-ban történik, amikor birtokosa Pál bán, testvérének, János Ispánnak gyermekeit fiává fogadta, és „Castrum Somos”-t Pausára hagyományozta a hozzá tartozó erdő felével, szőlőivel, egyéb földekkel és szolgákkal.

A birtokosok

Károly Róbert uralkodásától egészen 1440-ig királyi vár volt, amikor I. Ulászló király Guthi Országh Mihálynak adományozta a hozzá tartozó harminc faluval együtt, amiket – az azokat 1439-től zálogban tartó – beregszói Hagymás László Temes vármegyei főispántól vett el hűtlenség miatt.
1456-ban Hunyadi János birtoka lett, majd Mátyás királyé, aki 1462-ben a cseh Giskra János huszita vezérnek adományozta.

A király azonban már 1471-ben elvette tőle, és Arad vármegye főispáni méltóságával együtt alsólindvai Bánffy Miklósnak adományozta Solymos várát és tartozékait. Bánffy hűtlensége miatt a király a birtokot visszavette, és fiának, Korvin Jánosnak adta.

Corvin János csak nehezen tudja megtartani a birtokait

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból tudjuk meg, hogy Mátyás uralkodásának utolsó évtizedében jelentős erőfeszítést tett annak érdekében, hogy Corvin Jánost utódjává emelje, és ezt elfogadtassa a magyar bárókkal.

A házasságon kívül született fiú az emblematikus hunyadi birtok mellett számtalan uradalmat kapott adományba, többek között 1487-től a solymosit is.
Apja halála után Corvin János nehezen tudta megtartani e birtokokat. Egyfelől a solymosihoz hasonló elkobzott birtokok esetében a volt tulajdonosok abban reménykedtek, hogy visszaszerezhetik javaikat, másfelől pedig az állandó pénzhiánnyal küszködő herceg több birtokát is elzálogosította. Solymosra nézve mindkét helyzet igaz volt.

Az Alsólendvai Bánffyak több éven keresztül, kitartóan jártak közben II. Ulászlónál, hogy visszaszerezzék Solymost.
Ezzel párhuzamosan János herceg éppen solymosi várnagyának, Haraszti Ferencnek volt kénytelen elzálogosítani a várat, akiről utólag kiderült, hogy egyike volt azoknak, akik jelentős anyagi hasznot próbáltak húzni a herceg kiszolgáltatott helyzetéből.

A solymosi uradalom már a XV. század végére eléri a legnagyobb kiterjedését

1508-ban a Hunyadi-Corvin család kihalásával a hatalmas vagyont Corvin János özvegye, Frangepán Beatrix örökölte meg.
Éppen az örökség miatt, újonnan kötendő házassága országos jelentőségű politikai ügynek számított.

Ilyen körülmények között kétségtelen, hogy a II. Ulászló unokatestvérével, György brandenburgi őrgróffal kötött házassága messzemenően nem érzelmi alapokra épült.

Beatrixnak és gyermekeinek korán bekövetkezett halálával a Hunyadi örökség 1510-től György őrgróf birtokába került.
Az erre a korszakra vonatkozó írott források arról tanúskodnak, hogy az őrgróf komolyan vette birtokainak az adminisztrációját, amelyek felügyeletét külföldről hozott tapasztalt szakemberekre bízta.

A solymosi uradalom már a XV. század végére elérte legnagyobb kiterjedését. Két várból – Solymos és Lippa –, egy várkastélyból, négy városból, és közel száznyolcvan faluból és pusztából állt.

Ez a hatalmas birtoktest a következő „vidékekre” oszlott: Kisvidék, Nagyvidék, Lippa, Borzlyukvidéke, Sarád, Szádvidék, Váradia és a korábban Világosvárhoz tartozó Csúcs kerület egy része.

A műemlék leírása

Az Adatbank, vagyis az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár szakvéleményezéséből is megtudhatjuk azt, hogy alapszerkezetében a vár egy korábbi belső és egy későbbi külső falgyűrűből áll, amit dél felől meredek szikla határol, a többi oldalon pedig szárazárok veszi körül.

A belső várfal mentén sorakoznak a vár legfontosabb épületrészei: a nyugati oldalon egy nagyobb méretű torony és a kaputorony található, az északi illetve délkeleti oldalon pedig egy-egy épületszárny csatlakozik a várfalhoz. Az előbbit – talán – tévesen „Izabella-szárnynak” nevezik, utalva a királyné itteni tartózkodására.

Emeleti ablakait igényesen faragott könyöklőgyámos ablakkeretek díszítették, amelyek töredékei ma is láthatóak.
Nyugati oldalához a XIX. században még álló, hatalmas kürtőbe torkolló sütőház csatlakozott.

A délkeleti szárnyba a vár utólagosan kialakított kapuépítménye ékelődik.
Legdélebbi helyiségében egy gótikus és egy korareneszánsz ülőfülke volt látható, ami arra utalhat, hogy kápolnának rendezték be.

A külső falgyűrű a torony két külső sarkából indul és körülöleli a belső vármagot. Falait támpillérekkel erősítették, bejárati kapuja a déli oldalon található. Előtte három nagyméretű pillér íveli át a szárazárkot.

Építéséhez palát, sziklakövet – gránitot –, homokkövet és téglát használtak. Ezek közül a pala és a sziklakő megtalálható a helyszínen, a homokkövet azonban a szemközti lippai vidéken bányászták.

A középkori várépítészet utolsó tündöklése…

Szintén a fent említett forrásból tudjuk meg, hogy XIII. századi állapotában a vár a toronyból és egy utólag elbontott várfalgyűrűből állt, amihez különféle faépítmények csatlakoztak.
A XV. század első felében kaputoronnyal gazdagodott a vár.
Ezt követően épült a ma is álló belső falgyűrű, valószínűleg a korábbi nyomvonalán.
Ablakkeretei alapján az „Izabella-szárnyat” az 1480-as években emelték. Nincs kizárva, hogy Mátyás király által finanszírozott építkezésről van szó azt követően, hogy a várat Corvin Jánosnak adományozta.

A XVI. század elején érte el a vár a maximális kiépítését.
Tűzfegyverek használatára alkalmas külső falgyűrűt emeltek új kapuval, előtte híddal. A külső várfal miatt a belső falgyűrűt magasították.
Mivel a külső várfal eltakarta a kaputorony bejáratát, a szintén utolsó fázishoz tartozó délkeleti szárnyban új kaput képeztek ki teljesen módosítva a várbeli közlekedést.
A folytonos építkezések egy viszonylag jól erődített várat eredményeztek, igényesen kivitelezett lakószárnyakkal.
A középkori várépítészet utolsó tündöklése volt ez, amikor a reneszánsz ízlés már új rezidenciális megoldásokkal hódított.


(befejező rész a következő lapszámunkban)


* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész és Vetési László református szórványlelkész, a romániai református egyház szórványügyi előadója a saját munkájukból és gyűjteményükből küldték be a szerkesztőségünkbe.

Share Button
Ennyien olvasták: 1456

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.