Központ
2018. december 10. hétfő, Judit

A vár, amelyhez számos népi legenda kapcsolódik

Nagy-Bodó Tibor június 7, 2018 ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK

A Firtos vár az erdélyi Korond, Atyha, Énlaka és Firtosváralja közötti Firtos hegyen épült, először a II. században. Magához a várhoz és környékéhez számos népi legenda kapcsolódik: Firtos és Tartod tündérek és a Likaskő legendája, Firtos lova legendája és még sorolhatnánk. Ma a vár helyét benőtte a fű, és csak a régészeti ásatások során előkerült romjai láthatók, de a vár alatt található mészkő fal, a „Firtos lova” továbbra is jelzi az időjárás változásait. A Firtos vártól nem messze, Énlakán a helyi szempontból stratégiai jelentőséggel bíró, 1063 méter magas Firtos hegy melletti fennsíkon a II. század végén egy római castrum állt, feladata a határvédelem és a Sóvidéken kibányászott sószállítmányok útvonalának biztosítása volt. Megemlítendő, hogy az innen körülbelül huszonhat kilométerre fekvő székelyudvarhelyi római castrum a II. század vége felé épült, és őrizetét a germánokból álló Cohors I. Ubiorum és Cohors IV. Britannica néhány centiuriója látta el. A Philippus és Decius között zajló polgárháború idején – 248-250 – az erődöt a barbárok elpusztították.

Amiről hallgatnak a feljegyzések

Székelyudvarhelytől északnyugatra, a Firtosváralja, Énlaka és Korond falvak által határolt terület közepén emelkedik az ezerhatvankét méter magas Firtos hegy.
Ennek csúcsától háromszáz méterre északnyugatra találhatók Firtos várának maradványai, a félköríves apszisú templom és a bejárat melletti kápolna romjai.
A Firtos várat, a mindenütt csak dák várakat vizionáló Téglás Gábor, valószínűleg Cassius Dio munkáira támaszkodva, dák eredetűnek véli, de nincs adat arra vonatkozóan, hogy a római castrumnak lett volna bármilyen dák előzménye a környéken.
Erdély 567-568-ban az avarok uralma alá került, akik a területet a Dél-Erdélyt elfoglaló bolgárok megérkezéséig uralták (827-895). A közeli Korondon a régészek avar ötvösök préselőmintáit tárták fel.

Az avarok elrejtett aranykincse

Az avarok élénk kereskedelmet folytattak a szomszédos országokkal, de olykor nagyon távol eső népekkel is. Az avarokhoz került különböző római és bizánci pénzek lehettek kereskedelmi fizetőeszközök, de akár az avaroknak fizetett adó vagy hadisarc része is.
Az avarok 626-ban sikertelenül ostromolták meg Konstantinápolyt, 628-ban kudarcba fulladt az itáliai hadjáratuk, és ezt követően súlyos válság rázta meg birodalmukat. Kiújultak a harcok nyugaton és délnyugaton a szlávokkal és keleten a bolgárokkal.
A 620-as években, vagy azután rejthették el Firtosváralján az avar korból ezidáig ismert legnagyobb aranykincset.

1701-ben a vár már rom volt

A minoriták Háztörténete a régi vár építőit gótoknak véli, akiknek távozása után a várbirtokok Firtosváralja, Énlaka, Atyha, Korond és Pálfalva között osztódtak fel. Maga a várterület a váraljai Bálint, Jánosi és András, és a bencédi Firtos nemzetségek birtokába került.
Az északi hegycsúcs akkori neve Kadács, az egész hegyvidéké Kadácsmező volt. A várat a Firtos család újjáépítette, és ők lettek az új névadók.
Fogarasy Mihály erdélyi római katolikus püspök levéltárában lévő dokumentumok szerint a Firtos hegyen lévő régi várba a XIII. században kastély épült, benne szerzetesi rendházzal.
A reformáció alatt a nagyobb lélekszámú Korond lakossága református és unitárius lett, a katolikusok a kis faluba, Atyhára szorultak vissza.
1701-ben a vár már rom volt.
Ennek helyére épült 1725-ben a Szent János kápolna, és 1737-ben a minorita zárda.

A kalapos király feloszlatja a szerzetesrendet

1737-ben István, atyhai katolikus plébános megvásárolta a várhelyet, majd a romos falakon belül egy kis templomot, és hat szerzetes részére zárdát emeltetett, míg a várfalon kívül két kis kápolna épült.
A létesítmény az ellenreformációs tevékenységeket szolgálta.
A szerzetesek 1783-ban, a szájhagyomány szerint a rossz időjárási viszonyokra hivatkozva, elköltöztek, de az igazi ok II. József 1782. január tizenkettedikén kiadott szekularizációs rendelete lehetett, amellyel a kalapos király több szerzetesrendet részben vagy egészben feloszlatott.
A várat ezt követően nem használta senki, és újból elkezdődött a romosodása.

A Szent János kápolna

Az Orbán Balázs készítette alaprajz szerint Firtos vára észak-déli irányú, ovális alakú vár volt, melynek legnagyobb hossza száztíz méter, és szélessége hatvan méter lehetett.

Bejárata, melyet kettős fal is védett, a vár déli végében volt, és az udvarra vezetett. Ennek első harmadában a keleti és nyugati várfalat egy-egy tégla alakú torony szakította meg. A fal tovább haladva a vár északi végét lezáró, több száz méter mélységű szakadék szikláinál végződik.
A nyugati torony közelében egy kápolna, ettől északra pedig egy épület alapfal-maradványa található.
A vár keleti és déli oldalát sánc és földtöltés védelmezte, melyek a bejáraton kívüli kisméretű kápolnáig vezettek. Valószínűleg ez volt a Szent-János kápolna.

A vár területén egy XIII. századi templom romjait tárják fel

Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében tesz említést arról, hogy az 1958. évben Kurt Horedt, Székely Zoltán és Molnár István kutatásai eredményeként lett ismertté a templomrom, valamint a kápolna és a várfalhoz csatlakozó épület alaprajza.
Az 1950-ben, majd 1978-ban a székelyudvarhelyi múzeum munkatársainak feltárásai nyomán a felszínre került két méter vastagságú védőfal és az épületmaradványok igazolták az Orbán Balázs által közölt alaprajz valódiságát, kivéve a keleti oldalon jelölt torony létét, és a déli oldal kettős várfalát.

Mivel a vár területén XIII. század végi templom romjait tárták fel, így az erősség minden bizonnyal a tatárjárás után keletkezett.
Az itt talált épületek későbbi eredetűek, ezért feltehetően, ha a várat nem is használták, de a területén laktak.
A minoritáknak a XVIII. században kolostoruk volt itt.

A vár történetéről nincsenek adatok

A vár első okleveles említése azonban csak 1459-ben történik, amikor az addig Besenyőfalva néven ismeretes falut Váraljafalvának nevezték.
A vár történetéről nincsenek adataink, birtokosairól, a Firtos családról is csak annyi ismeretes, hogy ők birtokolták századokon át.
Orbán Balázs szerint, a közeli Bencéden a XVIII. század végén élt még a Firtos család, és tőlük szerezték meg a várat a szerzetesek.

Az 1701-ből származó Emlékirat

Szabó Károly közöl egy 1701-ben kelt, Bethlen Miklós záradékával ellátott „Memoriale”-t, amelyben a felsőbencédi Firtos család régi nemességgének elismerését kéri:
„…mivel a mi régi nemesi privilegiumunkat a mai praedeces-soraink és truncusin [azaz őseink] még magokkal hoztak volt ki Scythiából, kitetszik csak abból is, mert a mi régi eleinknek kővára lévén Udvarhelyszéken, mely hívattaték Firtos várának, s ma is annak híjják, melynek még mostan is kőfalai fenállanak… néha boldog emlékezetű kegyelmes királyunk Matyás király is a mi régi praedecessorainknak hűséges szolgálatjogért Armalis adásával régi ősi nativus [veleszületett] szabadságunkat confirmálta volt; de annak utána sok változásokra jutván szegény hazánk, kegyelmes királyunktól adatott régi Armalisunk eltévedett, melyre nézve kételenítettük felsőges urunk római császár és koronás királyunkról régi szép szabadságunkat és nemességünket Armalissal renováltatni…” – hogy nemességüket visszakapták-e, nem tudjuk.
A firtosi várat a XVIII. században a ferencesek szerezték meg, akik az itt talált és feltehetően romos épületet újjáépítették.
Ma már a vár területe elhagyatottan áll a földből kiemelkedő alapfal-maradványaival.


Az arany solidusok

A 620-as években elrejtett avar kincset 1831-ben fedezték fel Bálint Péter földjén. Legkevesebb kétszázharminchét aranypénz került elő, de ennél sokkal többnek nyoma veszhetett.
„1831-ben a Firtos vár körül egy szántás alkalmával aranypénz került elő. A falusiak még aznap folytatták az aranykeresést, teljesen feltúrva a szántóföldet. A hír szerint az emberek mintegy 5000 darab aranyat találtak, de eltitkolták és a hatósági nyomozás csak kétszáz darabnak jutott a nyomára, s abból is csak hatvan darabot tudtak begyűjteni. A nyomozás kiderítette, hogy a kérdéses földön a csordapásztorok egy öreg fát kiégettek, s az kitörött, s akkor – minthogy az eke közelebb fért a gyökerekhez – előbukkantak a tuskó alatt rejtőzködő aranyak.”
Az arany solidusokon a következő római császárok láthatók:
• kelet-rómaiak: I. Theodosius (379-395), II. Theodosius (408-450), Pulcheria császárné (450-453) és férje Marcianus (450-457), I. Leó (457-474), I. Zénó (474-491), I. Anastasius (491-518), I. Justinus (518-527), I. Justinianus (527-565), Mauricius (582-603), Heraclius (610-641),
• nyugat-rómaiak: Honorius (395-423), III. Valentinianus (424-455).
Az ismert pénzveretek közül az utolsó forgalmi időszaka 616-625.
A régészeti feltárás az 1950-es években kezdődött, majd nem nagy lendülettel a későbbi évtizedekben folytatódott.


* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte be a szerkesztőségünkbe.

Share Button
Ennyien olvasták: 1561

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.