Központ
2017. november 18. szombat, Jenő
Eső
Szombat
Eső
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős

A vásárhelyi Vármegyeháza (folytatás előző lapszámunkból)

Nagy-Bodó Tibor október 16, 2014 ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK

A Városháza előtti tér harmadik épületeként a Vármegyeházát vették tervbe, melyre többek között Komor Marcell és Jakab Dezső építész készített pályamű tervet. Amint azt a múlt heti lapszámunkban már említettük, e terv kivitelezése elmaradt. A tervezett kétemeletes épület főhomlokzata összhangban készült a meglévő két épület homlokzataival. Befejezésül ezen a héten még erről az épületről, vagyis a Vármegyeházáról írunk.

war

A nyertes: a Zandriham jeligés pályázati terv

Sokáig nem lehetett tudni, hol fog felépülni az épület. Ezennel végül az illetékes: a városi tanács dönt. A fent említett tanács később a székház elhelyezésének helyét megváltoztatta, és a tervpályázatot a Köteles Sámuel és a Mikszáth Kálmán utca által határolt saroktelekre írta ki, az akkori Tornakert szomszédságába. Ma ott park van.

Keresztes Gyula, a Marosvásárhely szecessziós épületei című könyvében tesz említést arról, hogy a tervpályázatot Kós Károly Thoroczkai-Wigand Edével közösen készítette. A Zandriham jeligés tervükkel megnyerték ugyan a pályázatot, de az építkezés a háború miatt elmaradt. A harmincas években a megyei tanács a székház építését újra tervbe vette, és helyét a Városháza terének déli oldalára határozta meg.

A feljegyzésekből az is kiderül, hogy az építkezéssel negyvenben részben elkészültek, és egyes részeit használatba is vették.

Harmincötben Porubski kormánybiztos meghirdeti a pályázatot a tervek elkészítésre

war2

A kormánybiztosi hivatalnak az új székhely építésére vonatkozó beadványát 1934. november 16-án hagyta jóvá az önkormányzat.

Ekkor rendelték el, hogy: „…legkésőbb 1937. december harmincegyedikéig a Maros Megyei Prefektúra építse fel saját közigazgatási palotáját…”.

Mielőtt meghirdették volna az új pályázatot, a prefektúra lekérte az önkormányzattól az épület műszaki-gazdasági mutatóit. A válaszként érkezett átiratban az állt, hogy az ingatlan legkevesebb tizenöt méter magas kell legyen, ami pedig a kiterjedését illeti, négy méterre kell kinyúlnia a mai Ifjúság utca és tíz méterre a Győzelem tér felé.

Lévén, hogy a telekcserét jóváhagyta a miniszteri bizottság, és a tervhez szükséges adatok is megvoltak, 1935. január 14-én Francisc Porubski kormánybiztos meghirdette a pályázatot a tervek elkészítésére.

Magyarázat arra, hogy az épület miért kell kötelező módon a román stílus jegyeit hordozza…

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból tisztán kiderül, hogy feltételként szabták meg többek között azt is, hogy: „…román stílusú legyen az épület, és hogy a kivitelezési költségek ne haladják meg a húsz millió lejt.…”.

A kiírás szerint 50 ezer járt az első díjas tervnek, 30 ezer a második helyezettnek és 20 ezer a harmadiknak. Tizennégy tervet neveztek be a versenyre, melyet végül egy bukaresti műépítész, név szerint: Eugen Grosu nyert meg… A harmadik helyen a marosvásárhelyi Váradi Árpád végzett, akinek a jelenleg a Román Kereskedelmi banknak helyet adó egykori Agrár Bank, illetve az Enescu utca 2. szám alatt levő Nyugdíjpalota épülete is a nevéhez fűződik.

A teljesen ismeretlen stílus fittyet hány a nyugaton bevált stílusok jegyeire

A kötelezőként megszabott román stílus teljesen ismeretlen volt nemcsak a környékbeli építészeknek, hanem a lakosság számára is, merthogy a város összes épülete a nyugaton bevált stílusok jegyeit viselte. A helybéliek próbáltak ugyan alkalmazkodni az új követelményekhez.

A város főépítésze, Metz Ervin ebben a stílusban terveztette például a jelenleg a Területi Munkaügyi Felügyelőségnek helyet adó egykori iparos tanoncotthon épületét, közülük azonban senki nem tudott felemelkedni a román tervezőiskola legnagyobbjainak szintjére. Hát ezért esett a választás egy bukaresti műépítészre…

A bécsi döntés: Lerombolni vagy átalakítani a román műemlékeket!

A város meséi című könyvben olvasható, hogy 1935. november 29-én el is fogadták Eugen Grosu ajánlatát. A megyei tanács kérte a műépítésztől, hogy módosítsa az eredeti terveken a belső tagolást, ugyanakkor pedig megegyeztek, hogy Grosu a munkálatok költségeinek 3,3 százalékát kapja majd fizetésképpen.

El is kezdték az építést, és negyvenben már pirosban állt az épület, rajta az erkély, a bejárat és az ablakkeretek kődekorációival.

Még ugyanabban az évben azonban aláírták a bécsi döntést, és az elfoglalt területeken lerombolták vagy átalakították a román műemlékeket. Ez alól a prefektúra épülete sem volt kivétel.

Radó Sándor és Kocsis Iván ajánlata…

Ez esetben azonban nem az épület lerombolására, hanem az átalakítására tettek javaslatokat. A mai Szakszervezetek Házának és a Petru Maior Egyetem épületének a tervezője, Radó Sándor például azt ajánlotta, hogy tartsák meg az eredeti formákat, a román stílusra jellemző dekorációkat azonban távolítsák el, és inkább a jelenlegi megyeházán is látható kerámiadíszítéseket alkalmazzák.

Kocsis Iván két javaslattal is előállt. Az egyik szerint teljesen át kellett volna alakítani az épületet. Tetszett is az ötlet a hatóságoknak, de elvetették, mivel túl költséges lett volna a kivitelezése.

Mindent eltüntetni,  ami a román stílusra emlékeztet!

Végül eltávolították az épületről a kődekorációkat és a kupolát, átalakították a homlokzatot, és beépítették az erkélyt. Vagyis eltüntettek mindent, ami a román stílusra emlékeztetett.

Az építési munkálatokat negyvenkettőben fejezték be, vagyis öt évvel az eredetileg megszabott határidő lejárta után. Felavatása nem számított különleges eseménynek, a korabeli sajtó legalábbis erről tanúskodik. Ráadásul: dúlt a háború akkortájt.

1992-ben elrendelik az épület restaurálását

Létesítettek egy bizottságot, melynek az épülettel kapcsolatos adatokat és metszetek jó részét Eugen Man műépítész-technikus szolgáltatta. Amint az ma is megfigyelhető, végül nem restaurálták teljesen az ingatlant. Példa erre, hogy nem építették vissza az oldalsó bejárat fölötti erkélyt, és az árkádok fölé sem rakták vissza a dekorációkat. Ettől függetlenül, noha a két világháború között emelt épületekre a monumentálisra való törekvés a jellemző, a volt prefektúra, és a jelenlegi polgármesteri hivatal épülete nem lépi túl az építészeti jóérzés határait.

fotó: Nagy-Bodó Szilárd

Share Button
Ennyien olvasták: 967

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

2 hozzászólás

  1. Laszlo Szabo október 21, 2014 at 8:47 de.

    Jó napot kívánok!

    Nagy B. Tibornak köszönhetően lapjukat már több mint másfél éve olvasom. Szakmámnak köszönhetően nem akármilyen ínyencséget jelentenek nekem azok az oldalak, összeállítások, melyek a marosvásárhelyi műemlékekről szólnak.
    Hihetetlen az, hogy ebben a városban is mennyi olyan épület van, mely megalapozza történelmünket.
    Csak gratulálni tudok a cikkek írójának, Tibornak. Ez nem kis munka, amit már több mint egy éve mindenki olvashat. Jó tudni azt, hogy ezek az írások megmaradnak, és el kell ismerni még, hogy tartalmuk mérhetetlen távolságra állnak – elég, ha a bulvársajtóra gondolunk…
    Meggyőződésem, hogy ezek az oldalak a lap nívóját, tartalmát nem kis mértékben emelik. Gratula!
    De soraimat most nemcsak ezekért írom.
    Ismerem tehát az újságuk tartalmát. Figyelembe véve a műemlékek számát, állapotát-állagát arra gondoltam, hogy jó lenne előterjeszteni azt, hogy valamelyik következő évben Marosvásárhely egy évre Európa Fővárosa lehessen.
    Ennek érdekében meg is teszem a lépéseket, ugyanakkor ez ügyben a szerző Nagy B. Tibor segítségét kérem.

    Üdvözlettel,
    dr. Szabó László műépítész
    Brüsszel

  2. Laszlo Szabo október 21, 2014 at 8:49 de.

    Valami még kimaradt:
    mi lesz az ottani kúriákkal, kastélyokkal, várakkal?
    Tudomásom szerint ezekről sem írtak sokan…

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.