Bonchida Kolozsvártól szűk harminc kilométerre északkeletre, a Kis-Szamos jobb partján fekszik. Nevének értelme: egy Bonc nevű személy birtokán átvezető híd. Valószínűleg a terület egy Bonc nevű személy birtoka volt és a Kis-Szamoson itt vezetett át híd. 1263-ban Bonchhyda néven említik először.
Várkastélyát a XV. század végén a Bánffyak építették, majd a XVII. század közepén Bánffy Dénes megerősítette. Örököse, Bánffy György, Erdély gubernátora az 1690-es években folytatta az építkezést. A kuruc szabadságharc idején mindkét fél pusztította a támaszpontként használt kastélyt. Ezután elhanyagolt állapotban volt, majd 1748 és 1753 között Bánffy Dénes kolozsi főispán barokk kastéllyá építette át. Erdély egyik legszebb palotája volt. A díszudvart Johannes Nachtigall kolozsvári szobrász görög mitológiai tárgyú szobrai díszítették. 1944-ben a németek felgyújtották és kirabolták.
A kastély helyreállítására nemzetközi program indult. 1703. november tízedikén itt arattak nagy győzelmet Orosz Pál és Bóné András kapitányok a császáriak felett, a csata után a székelyek is Rákóczi mellé álltak. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Kolozsvári járásához tartozott…
A királyi birtok
Kolozsvárról északkeletre, a Kis-Szamos és a Gyéres összefolyásánál fekszik az egykor Doboka vármegyei Bonchida.
Már a XII. században jelentékeny helység, amely kezdettől fogva királyi birtok, és eredetileg a szomszédos székek királyi sóbányáinak tartozéka volt.
1241-ben a tatárok egyik serege Radna felől tört be az országba, és Rogerius adatai szerint ezen a völgyön keresztül hatoltak Nagyvárad irányába.
A tatárok elvonulása után a XIII. század közepén népesül be újra, amikor Bonchidán a hospesek, vagyis a vendégek települtek le.
A Bánffy család és Bonchida
Amint azt már röviden említettük, a település az oklevelekben mint királyi birtok 1321-ben tűnik fel először, Bonchyda alakban.
A XIV. század végén kapcsolódik egybe a Bánffy család története Bonchidával, amikor Zsigmond király 1387-ben kelt oklevelével Tamás székelyispán fiának, Dénes mesternek, zolyomi ispánnak adományozta a hozzá tartozó helységekkel együtt.
Ezután e család leszármazottai birtokolták századokon át.
A Bánffyak nemesi kúriája az oklevelek tanúsága szerint
A Bánffyak nemesi kúriája első ízben egy 1536-ban kelt oklevélben szerepel.
Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájából tudjuk meg, hogy a vár építésére valószínűleg az 1437. évi Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkelés leverése után kaphatott engedélyt Albert, vagy Ulaszló királytól Bánffy László fia, István.
A Bánffyak nemesi kúriája első ízben egy 1536-ban kelt oklevélben szerepel oppidum Bonchida cumn curia nobilitari alakban,.
A kastély építéséről majdnem semmilyen adat nem maradt fent…
Az 1614-ben ismét szereplő nemesi kúria azonban már nem egyszerű curia, hanem vizesárokkal, védőfallal, és toronnyal megerősített kastély lehetett.
Sajnos, építéséről semmiféle levéltári adat nem maradt fent, csupán Rettegi György, a XVIII. századi erdélyi író az „Emlékiratai”-ban utal arra, hogy „…a bonczidai kastélyt ez – ti. Bánffy Dénes – építette volt a dobokai várnak köveiből…”.
Így kétségtelen, hogy e várkastélyt Bánffy Dénes építtette a XVII. század ötvenes éveinek végétől.
Miután Bánffy Dénest lefejezik, a várkastély pusztulásnak indul
Bánffy Dénes egy négy saroktornyos, négyszög alaprajzú, reneszánsz stílusú várkastélyt épített fel, félköríves előudvarral és kaputoronnyal.
Szintén Kis Gábor világít rá arra, hogy a négy, méreteiben eltérő sarokbástya a már meglévő épületrészeket kötötte össze, amelyek egy része földszintes, és a többi emeletes volt.
Miután Bánffy Dénest 1674-ben lefejezték, örökösei anyagi helyzetüknél fogva a kastélyt nem tudták gondozni, így a várkastély védelmi tartozékai- és erődítései pusztulásnak indultak.
Bonchida a XVII-XVIII. század fordulóján már igen elhanyagolt állapotban volt, amikor Dénes fia György I. Lipót királytól visszakapta az elkobzott birtokokat, és ő lett az erdélyi fejedelemség első főkormányzója, sőt 1696-ban grófi rangot is kapott.
Amit az 1736-ban készült leltár bizonyít
Bánffy György 1735-ben történt halála után az örökösök számára 1736-ban készült egy részletes leltár a bonchidai várkastélyról, amely hűen tükrözi annak XVIII. század eleji állapotát:
„…vagyon nemes Doboka vármegye felső járásában, Bonchida nevű faluban, a falunak téli napnyugot felől való vagy felső végében, a Szamos folyó vizének kétfelé vött folyásai között, kastély formára, négyszegre építve, a négy szegletin erős kerek bástyákkal, napkelet felől rész szerint ép, de már megvakult lakóházakkal s palotákkal, rész szerint puszta és vakolatlan házzal…”.
A várkastély gazdát cserél
Bánffy György halála után a várkastély fiára – Dénes kolozsi főispánra, Mária Terézia tanácsosára és főlovászmesterére – szállt, aki 1748-1753 között barokk kastéllyá építtette át.
Miután Bánffy Dénes a lótenyésztés iránt nagy vonzódást érzett, a kastély keleti sáncainak helyén felépítette az új istállót és a lovardát, melyekhez a különféle gazdasági épületek csatlakoztak.
A sarokbástyás kastély előtti hatalmas előudvart félkörívben veszik körül ezek az épületek, melyek a malom-árok hídjánál találkoznak a kastély díszkapujával.
Az előudvar belső homlokzatát eredetileg harminchat kőszobor és tizennyolc urna díszítette.
1771-ben azonban Bánffy Dénes már így ír a fiának:
„…a szobák is a kastélyban minden órán béomlanak, így járja az esső, egyszóval sír az ember ha ott jár…”.
Továbbá meg kell jegyezzük azt is, hogy 1771-ben Bánffy Dénes ugyanakkor a kijavítást is sürgeti:
„…kérjed a gubernátort, … hogy igazíttasson a bonczhidai házak fedelén valamit, ne essék be mégis az eső”.
1944-ben a német katonák felgyújtják a kastélyt és értékeit elrabolják
Bánffy Dénes 1780-ban meghalt, és a birtokot fia, György örökölte, aki különböző átépítéseket végeztetett a kastélyon.
Bánffy György halála után a birtok fia, József kezére került, aki alkalmazottainak visszaélései következtében élete végén tönkrement.
Bonchidát eladta Koburg hercegnek, aki a vásárt Bánffy Miklós grófnak engedte át.
A kastély így 1858-ban Miklós grófra, Alsó-Fehér megyei főispánra, titkos tanácsosára, a későbbi főpohárnokmesterre szállott.
Kiss Gábor így ír az épület Második Világháború utáni állapotáról:
„…1944-ben a kastélyt a német katonák felgyújtották és értékeiket elvitték. Az ötvenes években a kastély födém és tető nélkül állt, rendkívül romos állapotban. Szobrai, díszítményei romlanak, töredeznek, parkja kerítetlen és rendezetlen. A négy kör alaprajzú saroktorony néhány boltozott szobája még megvan, de gondozás hiányában ezeket is az összedőlés fenyegeti…”.
A kastély mai állapotáról a képeink is tanúskodnak
A kommunizmus éveiben a kastélyt államosították. Az 1950-es években az egyik, még működő szárnyában termelőszövetkezetet létesítettek.
A karbantartás teljes hiánya miatt a kastélyépület is súlyos károsodásokat szenvedett. A falubeliek a falait építőanyagnak használták fel.
A kolozsvári szépművészeti múzeumnak sikerült megmentenie néhány szobrot az egykori barokk udvarból.
A hatvanas években a műemlékvédelmi hatóság – miután egy koprodukciós film forgatásán másodszor is fölgyújtották – megpróbálta elindítani a kastély rehabilitációját, de pénzalapok hiányában a kezdeményezés végül eredmény nélkül maradt.
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból derül ki, hogy a későbbi években az épületet építőanyag-lerakatként használták, a kastélykertet pedig legelőként, az értékes fák jelentős része pedig tűzifaként végezte.
***
Az államosítás után Bánffy Katalin, Bánffy Miklós lánya, aki az 1950-es évektől Marokkóban, Tangerben él, visszaperelte.
A kastély helyreállítására 2001-ben nemzetközi program indult, melyben építész, mérnök, művészettörténész és tájépítész egyetemi hallgatók segítenek az Erdély Versailles-aként is emlegetett kastély felújításában.
A Transylvania Trust Alapítvány 2007-ben 49 évre bérbe vette a birtokot, és vezeti a kastély felújítási munkálatait.
(befejező rész a következő lapszámunkban)
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész gyűjteményükből küldte be szerkesztőségünkbe.
