Központ
2018. április 19. csütörtök, Emma

Egy ősi magyar bányaváros értékei

Nagy-Bodó Tibor január 26, 2018 ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK


Nagybánya, Máramaros megyeszékhelye, nevét arany- és ezüstbányáiról kapta, előtagja a szomszédos Felsőbányától különbözteti meg. Kiemelten fontos tudni azt, hogy korábban, vagyis 1329-ben Asszonypatakának hívták, mivel a királyné tulajdona volt, utótagja a mellette folyó patakra utalt. A város az ország északnyugati részén, a Nagybányai-medencében, az 1307 méter magas Rozsály-hegy déli lábánál, a Zazar folyó partján fekszik. Északról a Gutin-hegység – és az annak részét képező Rozsály-tömb – határolja. A szomszédos községek délen Lénárdfalva és Tőkésbánya, keletre Felsőbánya, nyugatra pedig Alsótótfalu.

Kezdetek, melyeket a történelemkutatások igazolnak

Egyes történelemkutatások szerint a város első említése 1142-ből, II. Géza korából való – Frauenbach, Asszonypataka néven –, amikor a király szászokat telepített a környékre.
Mások szerint a tatárjárás után, IV. Béla uralkodása idején jött létre.
A legrégebbi fennmaradt oklevél 1327-ből való; ebben Károly Róbert király Zazarbánya néven említi a települést.
Tőle származik egy 1329-es oklevél is, melyben Rivulus Dominarumnak, Asszonypatakánk hívja, a szomszédos Felsőbányát pedig Mons Mediusként, vagyis Középhegy néven említi.

A Rivulus Dominarum elnevezés arra a középkori apácazárdára vonatkozott, amely a mai Klastrom-réten állt.
Nagy Lajos király 1347-ben, majd 1376-ban állított ki kiváltságlevelet a városnak; a másodikban többek között a bányászatot is szabályozta.

A bányaváros védőszentje: Szent István király

Nagybánya akkori polgárai idetelepült német ajkú iparosok, bányászok és kereskedők voltak. A bányaváros védőszentje Szent István király. Nagybánya messzi földön híres volt Szent István nevezetű gótikus stílusú templomáról, ami egyedi módon kéthajósnak épült, és 1387-ben fejezték be. A templom méretei impozánsak voltak, az épület ötven méter hosszú, tornya pedig negyven méter magas volt. Hatalmas tornya, a Szent István-torony a mai napig Nagybánya felett magaslik.

Hunyadi János háza még ma is megtekinthető

A város iskolájáról 1380-ból maradt fenn írásos emlék. Ebben az időben a brassói származású Theodoricus volt az iskolamester.
Az 1408-as évben városi kórházról tesznek említést; pénzverde már 1411-ben működött.

A város 1411-ig királyi város volt, ekkor azonban Zsigmond király Lazarovits István szerb uralkodónak adományozta.
Később Hunyadi János kezére került, és keze alatt a bányászat ismét fellendült.
Hunyadi János házat épített Nagybánya főterén, ami mai napig megtekinthető.

Visszalépve a történelemben

Az ősi bányaváros arany- és ezüstbányáit már a rómaiak is használták. Amint azt már felvezetőnkben röviden említettük, a hagyomány szerint a II. Géza által 1142-ben ide telepített szászok alapították a várost. Erre azonban okleveles adatunk nincsen.

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból tudjuk meg, hogy a város Asszonypataka elnevezéssel kapcsolatban megoszlanak a vélemények.
Felsőbánya határában – amit a középkorban mindig együtt említenek Nagybányával – egy kis patak folyik, melyet a középkorban Király-Asszonyforrásnak neveztek.

A Szent István torony és a plébániatemplom születése

I. Lajos uralkodása elején a város régebbi kiváltságlevelei tűzvésznek estek áldozatul, ezért a király 1347-ben a város polgárait megerősítette korábbi kiváltságaiban, és olyan szabadalmakban is részesítette, amilyenek a szabad királyi városokat illették meg.

Ekkor tették le a ma is álló Szent István-torony és a plébániatemplom alapjait, melynek plébánosává 1387-ben a Kaplyon nembeli Tibai Pétert választották meg, aki egy hitszónok és tizenegy káplán tartására kötelezte el magát.

A templom mellett iskola is állott, és ennek mesterét a város fizette.
1391-ben a várost már magyar nevén – Asszonypatak – említik.
1411-ben Zsigmond király a várost a szövetséges Lazarevics István szerb despotának adományozza a várost. A település ezzel földesúri hatalom alá kerül.
Lazarevics halála után, 1427-ben unokaöccse, Brankovics György birtoka lett, majd 1149-ben Hunyadi János kezébe került.

A várost palánkkal és sánccal veszik körül

Amikor I. Lajos király 1347-ben a várost további kiváltságokkal látta el, még azt is megengedte, hogy a várost palánkkal és sánccal vegyék körül.
A város polgárai részt vettek a falak és a bástyák felépítésében, a város védelmében, ahol mindenik céhnek megvolt a maga bástyája.

Kiss Gábor az Erdélyi várak várkastélyok című munkájában számol be arról, hogy miután a város Hunyadi János birtoka lett, különös gondot fordított a bányászat további fejlesztésére.
Gondolkodásával nagy lendületet vett nagybánya fejlődése. A város a Hunyadi-család fennhatósága alatt vált igazán naggyá.

A korábban lerombolt erődítményeket újra felépítik

Írott dokumentumok tanúskodnak arról, hogy a város Hunyadi János halálakor már az ország legnagyobb bányavárosai közé számított.
Plébánosa, Vince ekkor már a váci püspöki székben ült, papja, Geréb László – Szilágyi Erzsébet unokaöccse – pedig későbbi erdélyi püspökké és kalocsai érsekké lett.

A bányászat élén Szapolyai Imre, a későbbi kincstartó és nádor állott, aki egy 1459-ben kelt oklevél szerint mint a nagybányai várnagy sikeresen védte meg a várát az ellenség támadásai ellen.

A birtok Hunyadi Jánosról özvegyére, Szilágyi Erzsébetre, majd fiukra, Mátyásra szállt, aki 1468-ban a bányák művelését, sőt a pénzverést is bérbe adta a polgároknak 13 ezer aranyforintért.
Egy év múlva azt is megengedte, hogy a korábban lerombolt erődítményeit újra felépítsék, és a várost bástyákkal is megerősítsék.

II. Ulászló a korona elidegeníthetetlen tulajdonává nyilvánítja a várost

Mátyás halálakor a város kamaraispánja Zöld István volt, akit a király felesketett fia, Korvin János hűségére, de Nagybánya a királyválasztás során a lengyel János Albert pártjára állott, akinek hadai 1490-ben be is vonultak a városba.

Egy év múlva azonban a már törvényesen megválasztott II. Ulászló király előtt hódolt meg Nagybánya, és vára, a Castrum in Rivulo dominarum.
Szintén a fent említett szerző, Kiss Gábor közléséből tudjuk meg még azt is, hogy a lengyelektől elszenvedett károk ellensúlyozására Ulászló 1492-ben megújította a város kocsmatartási jogát, melyet még I. Lajostól nyert, és megtiltotta a kamaraispánoknak az idegen bor behozatalát.
1496-ban megerősítette a várost 1347. évi kiváltságaiban, majd az 1514. évi törvényben a többi szabad királyi várossal együtt a korona elidegeníthetetlen tulajdonává nyilvánította.

Romlik a város közbiztonsága, és a bányászat hanyatlásnak indul

A mohácsi vész után a most már véglegesen Nagybányának nevezett város János királyhoz csatlakozott, akitől 1527-ben vámmentességet nyert.
Ennek ellenére romlott a város közbiztonsága, hanyatlásnak indult bányászata, az egykor virágzó céhek feloszlottak, és a lakosság nagy része elmenekült. A helyzet csak akkor javult, amikor János király Martinuzzi Györgynek zálogosította el a várost és ennek bányáit.

Az elfoglalt várat a fejedelem földig romboltatja

Miután 1551. július tizenkilencedikén Izabella királyné fia, János Zsigmond király nevében lemondott Erdélyről, és magyar trónigényéről, Erdélyt Castaldo tábornok szállta meg csapataival.
Az I. Ferdinánd a kezére került várost, a bányákkal együtt 1560-ban Balassa Menyhértnek adományozta, akitől 1564-ben János Zsigmond vezére, somlyai Báthori István, szatmári kapitány foglalta vissza.
A következő években Schwendi Lázár kerítette kezébe a várost, 1557-ben pedig János Zsigmond vette ostrom alá. A Sávolyi Tamás és Leonhard gróf vezetése alatt álló őrség azonban, csak a lőporraktár felrobbanása után adta meg magát.
Az elfoglalt várat a fejedelem a földig romboltatta, és Bornemissza Benedek parancsnoksága alá rendelte, aki török katonáival a bányászat összes épületét és gépeit megsemmisítette, a bányákat pedig vízzel árasztatta el.

A város új bérlői

Rudolf király 1583-ban, a János Zsigmond halála után koronabirtokká lett Nagybányát elcserélte Szatmár váráért Báthori István lengyel királlyal és erdélyi fejedelemmel.
Később Báthori Zsigmondé lett, aki 1588-ban 33 ezer százhatvan birodalmi tallérért báró Herberstein Feliciannak adta bérbe, majd 1595-ben Lisibona Gellért lett az új bérlője.
Bethlen Gábor 1624-ben, I. Rákóczi György pedig 1645-ben szerezte meg a várost a bányákkal együtt.

(folytatás a következő lapszámunkban)


* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte be a szerkesztőségünkbe.


Share Button
Ennyien olvasták: 1912

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.