Borosjenő, a Fehér-Körös partján fekvő egykori járási székhely Aradtól északkeletre, szűk negyven kilométerre fekszik. Neve a magyar Jenő törzsnévből ered, melynek szállásterülete lehetett. Előtagja a környék gazdag bortermő voltára utal. Várát 1295-ben említik először castri Jeneu alakban. Albert magyar király 1438-as sikertelen hadjárata után a Murád szultán bosszúja elől menekülő szerbek telepedtek le itt. A település szerb neve Hunyadi János tiszteletére született. 1564-ben elfoglalták a törökök, 1595-ben Borbély György karánsebesi bán foglalja vissza. 1658-ban ismét a törökök kezére került, akiktől a települést 1693-ban foglalták vissza. Határában a balukányi malom környékén lehetett a XIII. századi eredetű, de először 1318-ban említett Szent Dénes tiszteletére szentelt monostor és a mellette állt Szentlélek templom, melyek a tizenöt éves háborúban pusztulhattak el.
Az első vár okleveles említése 1295-re datálható
A Fehér-Körös partján, az egykori Zaránd vármegyében található városra utaló első okleveles adatunk 1199-ből származik.
Imre király egy Beche nevű nemesember fiaitól, Jánostól és Lukácstól elvette a Köröshöz és a Makra hegyhez közel lévő, Dienes vértanúról nevezett zárdának és a Szent Lélek egyháznak – amely minden bizonnyal Jenő közelében lehetett – kegyuraságát.
Amint azt már röviden jeleztük, első várát 1295-ben említik castri Jeneu alakban, mint királyi várat.
Egy 1347-ben kelt oklevélben I. Lajos király megparancsolja a váradi káptalannak, hogy a Ferenc pankotai és desznői várnagy és a Dénes fia Ábrahám között támadt birtokhatár vitában tartson vizsgálatot.
Nem tudni, hogy a település mikor került a Losonczy család birtokába
Hogy Borosjenő mikor került a Losonczy család birtokába, nem tudjuk, de Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében arról ír, hogy 1387-ben Losonczy István szörényi bán már innen keltezte az egyik levelét.
Losonczy László és István 1477-ben káplánjuknak, Szécsényi Antalnak adták a Jenő városában lévő Szentháromság-kápolna rektorságát.
A törökök bevonulnak a fejedelem által elhagyott várba
A fent leírtakat követően lövetően, csak a mohácsi csata után, 1564-ben történik említés ismét, amikor János Zsigmond, Erdély fejedelme a német kézben levő Jenő várát elfoglalta.
Miután Schwendi Lázár császári tábornok fegyverszünetet kötött a temesvári pasával, a fejedelem által elhagyott várba bevonultak a törökök.
Erről az eseményről Istvánffy így ír, idézzük:
„…amint Gyula …elveszett táborát és ágyúit Jenő ellen indította… Mikor a várat már néhány napon át lőtték a németek félelmükben elhatározták, hogy azt az ellenségnek átadják… Az őrség tehát, az éjfél sötétjét bevárva, ott hagyta üresen a várat…”.
A törökök felgyújtják a várat
Szintén a fent említett szerző közléséből derül ki az is, hogy az 1595. évi pozsonyi országgyűlést követően Báthori Zsigmond vezére Borbély György karánsebesi bán szeptember tizenhatodikán körülzárta Jenő várát.
A sövényfalakkal, árkokkal és kettős sánccal övezett, hétszáz török katonával védett erősséget Király György váradi helyettes kapitány ágyúkkal kezdte lövetni, mire a törökök a külső várat felgyújtották és a belső várba vonultak vissza.
Végül is egy hónapi kemény ostrom után október huszonkettedikén sikerült ezt is elfoglalni.
Megölik a Moldva felé menekülő fejedelmet
1599-been Báthori András bíboros lett Erdély fejedelme, akit a Porta is hajlandó lett volna támogatni azzal a feltétellel, ha megkapja Lippa és Jenő várakat.
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból derül ki, hogy miután ezt az ajánlatot a fejedelem megtagadta, nem kapott katonai támogatást a szultántól, és így kis létszámú seregével nem tudott ellenállni Mihály vajda hadainak, és Nagyszebennél vereséget szenvedett.
A Moldva felé menekülő fejedelmet székely parasztok megölték.
A vár és tartozéka Bethlen Gábor fejedelem birtokába kerül
Okiratok tanúskodnak arról, hogy Erdély új fejedelme, Báthori Zsigmond 1601-ben a várat kilencvenhat faluval együtt Toldi Istvánnak adományozta, de 1604-től már Petneházy István jenei főkapitány szerezte meg az uradalom legnagyobb részét.
Petneházy 1616-ban még mindig jenei főkapitány, azonban ekkor már a vár és tartozéka Bethlen Gábor fejedelem birtoka.Lippa 1616. június tizennegyedikén történt átadásával török elleni végvár lett Jenő vára is.
A szultán azonban e vár átadását is követelte Bethlentől. Dokumentumokból idézve:
„…Jenő várának megadásával a mi kegyes és felséges kedvünket és kívánságunkat megékesitsétek és annak eleget tegyetek…”.
Bethlen azonban ezt Kamuthy Farkas követ útján visszautasította.
Fontos tudni azt is, hogy 1620-ban új kapitánya lett a jenei várnak, mégpedig belényesi Gálffy György személyében, aki azonnal hozzákezdett annak kijavításához és megerősítéséhez, mert mint esküjében fogadta:
„… az én kegyelmes uram ő felsége birodalmától és Erdélyországtól s magyar kézből való elidegenítésétől oltalmazni igyekszem…”.
Haller Gábor folytatja a vár kibővítését
Szintén Kiss Gábor munkájából tudjuk meg, hogy 1651 februárjában Haller Gábort nevezik ki a jenei vár főkapitányának, aki már évek óta vezette az erődítmény építését, és most azt be is akarta fejezni.
Előbb a délkeleti bástyát építette meg hatalmas cölöpökre rakva a Körös gyakori áradása miatt, azután a városra néző délnyugatit emeltette magasabbra, majd az északkeletit javíttatta ki.
Az északi és a keleti bástyák között árkot húzatott, azon belül palánkot is építtetett, és: „…ott is egy jó várost ültetett vala – írja Szalárdi János – rácokkal és egyéb emberekkel, s a két várost emelcsős kapus híddal egybefoglalván, a sziget előtt levő árkokra is Béli felé hidat és emelcsős kaput, s afelett alkalmatos strázsáló helyet építtetett vala…”.
Amit jenei végváriak hadakozásairól tudni kell
Az 1650-es években a jenei végváriak váltakozó szerencsével hadakoztak a gyulai törökökkel, és gyakran a sarkadi és szalontai hajdúkkal egyesülve vezettek portyákat a török ellen.
Seres István, a Várak kastélyok templomok című történelmi és örökségturisztikai folyóirat 2013. októberi számában ír arról, hogy 1658 júniusában például 1200-1300 magyar vitéz gyűlt egybe.
Újlaky László kapitány parancsára a Diószegi Kristóf lovas hadnagy vezette jenei vitézek és a Thúry Mihály Zaránd vármegyei alispán parancsnoksága alatt levő nemesség a sarkadi- és szalontai hajdúkkal karöltve indultak el a Gyuláról kijött törökök ellen.
Bár a magyarok által vetett les nem a legjobban sikerült, és a martalékra ráakadt törökök még időben visszafordultak, a magyarok június huszonegyedike hajnalán még így is el tudták fogni a gyulai Haszán agát és Memhet agát, a kutasi és lökösházi földesurat.
Rákóczi György elrendeli a vármegyék és a székely székek fegyveres erejének összeírását
Borosjenő őrsége nem vett részt a fejedelem lengyelországi hadjáratában, a török fenyegetés árnyékában levő Hunyad, Zaránd és Szörény vármegyék ugyanis felmentést kaptak a hadra keléstől.
Seres István közléséből az is kiderül, hogy 1658 januárjában Rákóczi György éppen Jenő fenyegetettségének hírére rendelte el a vármegyék és a székely székek fegyveres erejének összeírását.
Augusztusban Köprülü Mehmed nagyvezír már személyesen vonult Jenő alá.
Miközben Újlaky László kapitány betegen feküdt, a civil lakossággal a várvédő katonaság „java, színe” is elhagyta a várat, és végül Szalárdi János leírása szerint a várhoz tartozó gyalogsággal együtt alig háromszázötven fegyveres maradt.
Végül a védők követséget menesztettek a nagy vezír táborába, és szeptember másodikán szabad elvonulás mellett feladták a várat.
A fejedelem Nagyváradon törvényt láttatott Újlaky kapitány, Diószegi Kristóf lovas hadnagy, valamint a feladásban részt vett német óbester felett, majd a piacon mindhármuknak fejét vétette.
Egyedül a nagy vezír táborába küldött követ, Thúry Mihály alispán menekült meg a halálos ítélettől.
A török rögtön berendezkedett, és a vár kedvező fekvését látva a temesvári beglerbég hamarosan ide tette át a tartományi székhelyét, amit egyes források már 1660-ban is jenői vilajetként említenek.
Harmincöt esztendőnek kellett ismét eltelnie, hogy a térség végleg felszabadulhasson a török uralom alól.
(befejező rész a következő lapszámunkban)
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Roșu Mária és Demján László műemlékvédő építész gyűjteményükből küldte be szerkesztőségünkbe.
