Központ
2018. szeptember 22. szombat, Móric

Nagyenyed Árpád-kori vára

Nagy-Bodó Tibor július 5, 2018 ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK

Nagyenyed Gyulafehérvártól bő harminc kilométerre északra, a Maros jobb partján fekszik. Neve puszta személynévből származik. Ennek eredete a magyar Egyed személynév, mivel templomának Szent Egyed a védőszentje. A szász alapítású várost először 1239-ben említi oklevél. Helyén egykor római castrum állott. Vártemplomát 1333 és 1335 között építették polgárai. Az Árpád-kori várat a XIV. és XV. században bővítették, nyolc torony őrizte. 1437-ben a parasztsereg elfoglalta, de rövidesen feladta. 1600. szeptember tizenhetedikén Mihály vajda, majd Basta is felégette. 1658-ban a tatárok rabolták ki, 1662-ben ide helyezték át Gyulafehérvárról a leégett főiskolát és kollégiumot. Nagyhírű református kollégiumát 1622-ben Bethlen Gábor alapította – ma Bethlen Gábor Kollégium –, ahol kiváló tanárok tanítottak, sok neves ember került ki falai közül. Innen indult Kőrösi Csoma Sándor ázsiai útjára. A Bethlen Gábor Kollégium legendás nevelőmunkája elismeréseképpen 2003-ban Magyar Örökség díjat kapott.

Ahol már a kelták idejében is település állt

Marosújvártól délnyugatra, a Maros folyó jobb partján található az egykori Alsó-Fehér vármegye egyik legjelentősebb városa és iskolaközpontja. Helyén, a régészeti ásatások tanúsága szerint már a kelták idejében település állt.

A rómaiak alatt Brucla néven volt ismeretes, amikor a település felett emelkedő Őrhegyen castrumot emeltek, ezzel is megerősítve a Maros völgyét.

A Dácián keresztül vezető egyik főútvonal, a Via Strata itt vonult el a város alatt Potaissába (Torda), Napocába (Kolozsvár), és Porolissumba (Mojgrád).

A honfoglalás után királyi birtok, mely ekkor már falakkal is meg volt erősítve. A XII. században szászok telepedtek falai közé, új lendületet adva a város fejlődésének.

A templom egyik oszlopán lévő felirat tanúsága

A település neve okleveleinkben Enyd, Enydinum, Endinum, Enidinum, de Enitro alakban fordul elő. Amint azt már említettük, első okleveles említése 1239-ben történik, amikor a templom már állott. Ősi káptalani birtok volt.

Vártemplomát az enyedi polgárok 1333-1335 között építették, amint ezt a templom egyik oszlopán látható felirat tanúsítja.

A város közepén álló Árpád-kori kis várát a XIV-XV. században bővítették és építették át. Nyolc bástyát emeltek, melyeket egy-egy helybeli céh fegyveresei őriztek. A vár egyik aránylag épen maradt tornyán ma is látható az egyik céh címere.

Az eredetileg gótikus templom a XV. századból származik

A megközelítően négyzet alaprajzú vár falain belül található a XIX. században barokk stílusban átépített vártemplom.
Az eredetileg gótikus templom a XV. századból származik. Két oldalán ma négy-négy barokk pillér van.

A vár nyugati homlokzata előtt hatvanöt méter magas, négyzetes, lőrésekkel ellátott torony emelkedik. A falakat sánc és vizesárok vette körül, melyek mára elpusztultak.

A piac, ahol emberhúst is mértek

Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében ír arról, hogy a vár első ostromára 1437-ben került sor, amikor a fellázadt parasztok Budai Nagy Antal vezetésével elfoglalták, de rövid idő múlván a nemesség heves támadása után feladták.

1551-ben falai között töltött egy éjszakát Izabella királyné, és április huszonnegyedikén itt jelentette ki a három részre szakadt nemzet nevében Balassa Menyhért, Kendi Antal és Kemény János az erdélyi káptalannak, hogy Martinuzzi és a királynő közötti viszálykodás megszűnése következtében a királyné enyedi várat, minden további fizetés nélkül visszaadja a káptalannak.
Mihály vajda a Miriszlónál történt csatavesztése előtti napon 1600. szeptember tizenhetedikén felégette, de a vár legválságosabb napjait a Basta-korszakban élte át, amikor ez egykorú krónikás feljegyzése szerint:
„…1603-ban piacán az őrölt fakéregből készült cipó mellett emberhúst is mértek”.

A városra súlyos csapás zúdul

Sokat törődött a várossal II. Rákóczi György, aki 1658-ban háromszáz polgárát nemesítette meg, Enyedet pedig minden addigi kiváltságában megerősítette.

Súlyos csapás zúdult a városra, amikor a nagyvezér parancsára a Bodza-szoroson betört a tatár sereg pusztította és rabolta.
A krónikás szerint:
„…kimondhatatlan csapás zúdult Erdélyország városaira, Gyulafehérvárban kő-kövön nem maradt, Kolozsvár, Marosvásárhely lakosait a törökök rabszíjra fűzve hatották el. A barcaságtól-Váradig az egyetlen Enyed tudott csak ellenállni, falai közé fogadván távoli vidékek menekült lakosságát.”.
A város csak nagy összegű sarc kifizetésével tudta magát megváltani.

„…kinek szép híre neve, mindenkor fenn lészen Erdélyben…”

Szintén a fent említett szerző, Kiss Gábor közléséből tudjuk meg, hogy a tatárok pusztítása után Enyed lett a vármegye központja, ahová Apafi fejedelem 1662-ben kelt rendeletével áthelyezték a Bethlen Gábor által Gyulafehérváron alapított, de leégett főiskolát, az academicum collegiumot.

Az iskola első gondnoka 1665-től maga Bethlen János kancellár lett.
Az ő és fia, Miklós nevéhez fűződik a Kollégium rendtartásának elkészítése, és életbe léptetése 1671-ben.
Szatmáry Károly írja róla:
„… ha semmi más érdemes nem volna is, csupán gondnoki munkássága, megérdemli, hogy az utókor nemzete a műveltségtörténetében nevét a legnagyobb hálával említse…”.

A kollégium tanulója, majd tanára volt a neves Pápai Páriz Ferenc is, akiről Bod Péter mondja:
„… volt ez jó Deák, Görög, Német, Frantzia, híres poéta, jó Filozófus, Historikus, Theologis; az Orvoslás Mesterségében merő Eskulapius, igen hasznos ember, kinek szép híre neve, mindenkor fenn lészen Erdélyben…”.

Itt tanított Opitz Márton költő, Bisterfeld és Alstest hírneves tudósok, Apáczai Csere János, aki itt oktatott először a latin helyett magyar nyelven, Csernátony Pál, Áprily Lajos költő és mások.
Diákjai közül nevezetesebbek voltak Salamon Ferenc történetíró, Barabás Miklós festőművész, Körösi Csoma Sándor, a világhírű nyelvész és Ázsia-kutató, Bolyai Farkas matematikus és még sokan mások.

Az esemény, melyet Jókai Mór örökít

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején, 1704-ben Tiege császári ezredes csapatai foglalták el, rabolták ki és gyújtották fel a várost.
Ekkor égett le a Bethlen Kollégium is.
A hagyomány szerint a labancok ellen a lakossággal együtt a Kollégium harminc diákja botokkal felfegyverkezve vette fel a harcot, melynek során a deákokból mindössze ketten maradtak életben.

A két bátor fiú fegyverét, a két fűzfabotot az országút szélén letűzte, mindkettő megfogant, és a fék még az elmúlt század elején is láthatóak voltak.
Ezt az eseményt örökíti meg Jókai Mór A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélésében.

A tömegsír, ahol hétszáz enyedi polgár alussza örök álmát

A Kollégiumot Pápai Páriz Ferenc közreműködésével, az angol protestánsok adományából 11 ezer fontsterlingből állították helyre.
Az elesett diákok emlékére pedig a Kollégium mögötti Kápolna-dombon emlékművet állítottak.
A várost 1849. január nyolcadikán a román felkelők Axinția Sever és Janku vezetésével rohanták meg, és gyújtották fel.

A lakosság nem hitte, hogy az addig békés románok bántanák őket. Az ortodox karácsony másnapján, éjszaka elszabadult a pokol. Közel ezer védtelen embert mészároltak le helyben, nem kímélve csecsemőt, nőt, aggastyánt sem.
Közel ugyanennyien, akik mezítláb a környező hegyekbe menekültek, megfagytak a huszonnégy fokos, dermesztő hidegben.
A vártemplomban talán kitarthattak volna, de nem számítottak a veszélyre. A férfiak a magyar szabadságharc seregében szolgáltak, így nem harc volt ez, hanem közönséges, aljas mészárlás-rablás.

A Kollégium évszázados szellemi értékei a sárban végezték, a haramiák által többre becsült holmik kocsiszámra a támadókat gazdagították, jóllehet a kamarilla később parancsot adott visszaszolgáltatásukra.

A halottak egy részét a vársáncba (a mai óvoda udvara), másik felét az addig mészoltónak használt, a vár sáncai melletti gödörbe temették, ahol az emléktábla áll. Római számok jelzik a pogrom puszta dátumát. A borzalmas halálnemek kiagyalóinak nem büntetés járt, hanem ma is álló szobrok, és szülőhelyük nevébe illesztett, felvett nevük hirdetik „dicső tetteiket”.

A támadásnak mintegy hétszáz ember esett áldozatul. A lázadás leverése után, több évtizedes munkával újra felépült Enyed és a Kollégium.
A kegyelet kis emléktáblája látható a vár főbejáratától jobbra, a Bethlen Kollégium oldalszárnyával szemközti falban, 1849. január nyolcadiki dátummal. E tábla tövében van eltemetve a hétszáz enyedi polgár, tömegsírban.

Befejezésül

A nagyenyedi vár tehát az egyike a legrégebbi erdélyi kőváraknak. Körülbelül 3500 négyzetméter területen fekszik.
Ezen belül található a Bethlen-kastély, ami fejedelmi kastély funkcióját töltötte be az erdélyi fejedelemség korában.

A várfal északi részén áll, és Történelmi Múzeumként működik ma a Bethlen-kastély, mely a Bethlen Kollégium tulajdona volt.
A Kollégium Nagyenyedre költözésekor ebben az épületben folyt a tanítás. A földszinti termeket volt, egykor istállónak használták, de a fejedelmi időkben konyha lehetett, mert még 1860 körül is egy négyszögű üreg vezetett az emeletre, amit valószínűleg az ételek felhúzására használtak. Békeidőben a kastély földszintjét kollégiumi tornateremnek alakították át.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte be a szerkesztőségünkbe.

Share Button
Ennyien olvasták: 2049

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.