Központ
2017. szeptember 24. vasárnap, Gellért, Mercédesz
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Kedd
Helyenként felhős

Sólyomkővár maradványai

Nagy-Bodó Tibor augusztus 31, 2017 ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK

Élesd Románia nyugati részén, a Erdélyi-szigethegység északi peremén, a Rév-Báród-i medencében helyezkedik el, melyet délen a Király-erdő, északon a Réz-hegység határol. A két hegység között a Sebes-Körös medre húzódik. Neve a régi magyar Éles személynévből származik, ez pedig az éles melléknévből ered. Régies kicsinyítő „-d” képzője arról árulkodik, hogy a település maga sokkal korábbi keletkezésű, mint 1291. A település első, máig fennmaradt írásos említése az a feljegyzés, amelyet Várad 1291 és 1296 közötti püspökének, II. Benedeknek a bécsi Nemzeti Könyvtárban őrzött kódexe tartalmaz. Ez arról szól, hogy villa Elusd – Elusd község – hívei püspöki gabonatized, azaz dézsma címen, tizenkét kereszt gabonát adtak. Ez bizonyíték arra, hogy ekkor már nem csak, hogy a falu és annak római-katolikus egyházközössége is létezett, de a település túlélte az 1241-es tatárjárást is.

Ahol évszázadokon keresztül Élesd története zajlott

A mai város közelében emelkedő hegyek között állott és áll romjaiban ma is Sólyomkővár, mely több mint négy évszázadon keresztül volt a Réz-hegység északi és déli oldalán fekvő községek gazdasági és katonai központja. Sólyomkő vártartományának keretében zajlott Élesd története évszázadokon keresztül.
A vidék első urai a dunántúli Geregye nemzetségből valók voltak, ők törekedtek arra, hogy a környéken birtokokat szerezzenek.
A nemzetség legjelentősebb képviselője I. Écs fia, Geregye Pál (1224–1264) volt, aki megszerezte és várbirtokához csatolta többek között a mai Élesd területeit is.
Ő építette a XIII. század második felében a Sólyomkővárat, hasonlóképpen Adorján, Körössebes, Alsóvalkó és Váralmás várait is uradalma védelmére.

Továbblépve a történelemben:
1599-ben Bocskai Istváné lett a vár, aki halála előtt pár héttel Báthory Gábort tette meg örökösének. Őt követte a birtokosok sorában, 1610-ben Imreffi János és felesége Iffiú Katalin, majd Imreffi Mihály lett a földesúr, akinek halála után felesége, Zólyomi Erzsébet lett a birtokos.
Az 1657. október huszonnyolcadikai erdélyi diéta II. Rákóczi Györgynek ítélte az uradalmat.
1660-ban Kemény János erdélyi fejedelem birtoka lett, akinek papja az első felszólításra átadta a várat a törököknek.
1660 és 1692 között a vár, és annak birtokai, köztük Élesd is török uralom alatt volt.
1692-ben, amikor Váradot a törököktől visszafoglalták, Élesdnek csupán kilenc lakosa maradt életben, de a község népessége gyorsan pótlódott a környék magyar falvaiból.
A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején (1703-1711) a fejedelem birtoka és kuruc fészek volt a vár.
1709. augusztus másodikán Kriechbaumm tábornok közel 3 ezer katonával Élesd közelében haladt Nagyvárad irányába, amikor Bagossi András vezérlete alatt álló ötszáz sólyomkői kuruc lovas támadt rájuk Élesd és Tinód között, de a labancok visszaverték őket.
A szabadságharc leverése után a vár utolsó kapitánya Horváth György volt, a várat a császáriaknak átadta, akik 1711-ben Löwenburg császári tiszt vezetésével lerombolták.
Az uradalom három részre szakadt, az északi terület Micske központtal külön uradalom lett, a hegyvidéki, románok lakta falvak szintén kiváltak és Báródság néven önálló kiváltságos román nemesi kerületet alkottak.
A maradék uradalom a Bánffy család birtokába került, az okiratok szerint 1717-ben Bánffy György tulajdonába került Körösbánlaka, Brátka, Csarnóháza, Élesd, Nagyfeketepatak, Élesdlok, Sólyomkőpestes és Tinód.
A család a rommá lett sólyomkői várból Élesdre helyezte át gazdaságuk központját. Ekkor költöztették át Élesd falut a Körös mellől a mai helyére.

A maradványok, melyek Sólyomkő várára emlékeztetnek

Nagyváradtól mintegy negyven kilométerre keletre, a Sebes-körös jobb partján található Élesd nevű kis város.
Ettől három kilométerre északra a Réz-hegység lábánál levő Sólyomkőpestes felett emelkedő négyszáznegyvennyolc méter magas Vár-hegy tetején Sólyomkő várának csekély maradványai.

Amint azt már a felvezetőnkben röviden említettük, Élesd az okleveleinkben már 1291-ben szerepel, először villa Elusd alakban. A középkori település eredetileg nem a mai helyén, hanem attól mintegy két kilométerre feküdt, a Körös partján, ahonnan a gyakori áradások miatt lakosai a XVIII. század elején a jelenlegi helyre költöztették át.

A vár falai egy meredek sziklára épültek

A vár alaprajzi elrendezése ma már nem állapítható meg, de a falak maradványai egy szabálytalan, megközelítően téglalap alakú alaprajzot mutatnak.
A vár bejárata a keleti, könnyebben megközelítő oldalon lehetett, miután a többi részeken a vár falai a meredek szikla széleire épültek.
A kaputorony előtt egy széles és mély, részben már feltöltődött sziklaárok figyelhető meg, amely felett a szokásos módon ácsolt fahíd vezetett a felvonóhíddal is védett bejárathoz.

A falakat bástyák is erősíthették, és a falakon belül a bárúr palotája, a lovagterem, az őrség szobái és egyéb gazdasági rendeltetésű helyiségek lehettek. Sajnos mindezekből ma már semmi sem maradt meg, csupán az alapfalak egy része és az árok látható.

Pál comes 1242 és 1276 között építi fel a várat

Sólyomkő a XIII. században ideszármazott dunántúli Geregye nemzetség birtokszerzeményei közé tartozott.
Különösen Écs fia, Pál comes igyekezett a tatárjárás után a Berettyó és a Sebes-Körös völgyében minél több királyi birtokot megszerezni, elsősorban a két folyó közötti lakatlan területeket. 1242 és 1276 között Pál comes birtokainak védelmére felépítette Solyómkő várát, melyet nem sokkal ezután, 1277 körül a Borsa nembeliek szereztek meg.

Első várnagyának említése 1306-ban történik

Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében tesz említést arról, hogy amikor III. Endre király 1291-ben Nagyváradon a bárókkal, valamint Bihar, Kraszna, Szolnok, Szatmár és Szabolcs vármegyék nemeseivel gyűlést tartott, már ott voltak közöttük Sólyomkő várának új birtokosai, a Borsa nembeli Jakab – másként Kopasz – főlovászmester, a későbbi nádor is.
Első ismert várnagyának említése – castellanus de Solumkeu – azonban csak 1306-ban történik, amikor egyedüli birtokosa Kopasz nádor, várnagya és serviense pedig Pál mester.

Károly király további két erődítményt építtet

Írott dokumentumok tanúskodnak arról, hogy miután Kopasz nádor Csák Máté pártjára állva hűtlenségbe esett, 1316-ban Károly király haddal támadt ellene, és a Debrecen melletti csatában legyőzte az Ákos nemzetség Erne ágával, Petne fia Péter zempléni főispánnal, Lotárd bán fiával és a másokkal szövetkezett lázadók seregét.

A vesztett csatából Kopasz nádor előbb Adorján, majd Sólyomkő várába menekült.
A király a várat körülzáratta, és vele szemben két kisebb erődítményt emeltetett, amelynek egyikében a Gulkeled nembeli Joachimot, másikba pedig Apay fia Istvánt nevezte ki várnagynak.
A nádor segítségére érkezett Moyusnak, csak az István által védett erődítményt sikerült megszállnia, Joahimét nem, aminek következtében a király el tudta foglalni Sólyomkő várát, amelyet ez időtől kezdve királyi várnagyok kormányoztak.

A birtokcsere

Szintén Kiss Gábor közléséből derül ki az is, hogy Zsigmond király 1389-ben Castrum regale Solyomkevt és tartozékait Kaplai János szörényi bánnak adományozta.
Az 1403. október tizennegyedikei oklevél azonban már ismét királyi várnak mondja, és mint ilyet adta 1406-ban Zsigmond király Szántai Laczk fia Miklós fia Jakab erdélyi vajdának és testvérének, Dávid mesternek a Baranya megyei Nekcse váráért cserébe.
A Kaplai család ez évben a boszniai káptalan előtt eredménytelenül tiltakozott az adományozás ellen, mert 1407. június tizenharmadikán a birtokcsere megtörtént.

Családok közötti viszálykodások

Kiemelten fontos tudni még azt is, hogy a várat nem sokáig birtokolták a Szántaiak, miután a király 1413-ban elvette tőlük, és felét 1453-ban Kusalyi Jakcs Lászlónak és Losonczi Bánffy Istvánnak zálogosította el.
Úgy látszik azonban, hogy a két család között viszálykodás támadt, mert 1452. november tizenhetedikén Hunyadi János kormányzó meghagyta a kolozsmonostori konventnek, hogy szólítsa fel Kusalyi Kakcs László és András nevében Losonczi Bánffy László fia Istvánt és fiait, Sólyomkő várán, valamint Mikse nevű városán osztozzanak meg.

Nem lehet tudni, hogy a vár miként kerül vissza a Drágffyak tulajdonába

Losonczi Bánffy László fia István 1458. június huszonharmadikán az egri káptalan előtt Sólyomkő vár, és tartozékainak fele részét feleségének, Margit asszonynak, nánai Komnpolthy János özvegyének adta.
1466-ban már Bélteki Drágffy János birtokában találjuk, de hogy mi módon került a kezébe, azt nem tudni.
Ez évben, vagyis 1466-ban ugyanis, a Drágffyak amiatt panaszkodtak a király előtt, hogy e várat a tartozékaival együtt visszaszerezték ugyan a Losonczi Bánffyaktól, de ezek a vár egyes tartozékait mégsem akarták nekik átadni.
Ugyanitt röviden még meg kell jegyezzük azt is, hogy a vár 1484-ben azonban már a Kusalyi Jakcsok és a Bélteki Drágffyak tulajdonában van.

(befejező rész a következő lapszámunkban)

 

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész és Vetési László református szórványlelkész, a romániai református egyház szórványügyi előadója a saját munkájukból és gyűjteményükből küldték be a szerkesztőségünkbe.

Share Button
Ennyien olvasták: 906

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.