I. (Szent) István az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király. Géza fejedelem és Sarolt fejedelemasszony fia. A keresztény magyar állam megteremtője, az egyik első magyar katolikus szent, a magyar történelem kiemelkedő alakja és Magyarország fővédőszentje. 969 és 980 között született, keresztelésére 985 és 989 között kerülhetett sor. Már apja, Géza 997-es halálától magyar fejedelem, majd 1001. január elsején történt megkoronázása által „Isten kegyelméből” Magyarország királya. A magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes keresztény állammá szervezte át. Mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb jelentős katolikus ereklye. Legalább egy érsekséget, hat püspökséget és három bencés monostort alapított, így a magyar egyház a Szent Római Birodalomtól függetlenül működhetett. Augusztus huszadika tehát Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. Összeállításunkban erdélyi István nevet viselő egyházi vezetőket kérdeztünk Szent Istvánról, a szóban forgó ünnep fontosságáról és arról, hogy számukra mit jelent az István nap.
Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese:
Nem olyan nép vagyunk, amelyet elhord a szél
– Bevallom mindezidáig nem is igen gondolkodtam el, mit jelent nekem augusztus huszadika. Persze tudtam róla, még akkor is, ha elemi, középiskolás és egyetemi éveimet a kommunista időben végeztem, hála volt tanárainknak, már az általános VII. osztályban „titokban” a magyarok történetét magyarázták, aztán persze a neveltetés során kerültek kezembe könyvek, és 1971-ben Budapesti nagybátyámnál töltöttem az augusztus huszadikát, az akkori „Alkotmány Ünnepét”. Ma már tudom, hogy tulajdonképpen egész másról van szó… Miről is?
Nemzetünk egyik legjelentősebb ünnepe Szent István napja. Az egyetemes magyarságnak ez emlékezés első szent királyunkra.
A Kárpát-medencében is természetes, hogy megemlékezünk az államalapítóról. De ahogyan másfélék vagyunk mi, emberek, úgy ünnepeinket is másféleképpen tartjuk meg.
A római katolikus testvérek körmenetet tartanak, felvonulnak a Szent Jobbal, ünnepi misén vesznek részt. Általában mi, reformátusok 1990 után tartjuk meg augusztus huszadikát, jó az, ha éppen vasárnapra vagy előtte, esetleg utána való napra esik, de mindenképpen a legközelebbi vasárnap ünnepi istentiszteletet tartunk. Meggyőződésem, hogy augusztus húsz üzenete nem évülhet el.
Az ünnep István bátorságáról szól, aki hitt abban, hogy egy maroknyi magyar itt, a Kárpát-medencében országot tud alapítani, és ezt az országot a Teremtőnek, a Magyarok Nagyasszonyának felajánlva ez időben a hitre is bízta, tehát nem csupán megmaradtunk, hanem hitben is megmaradtunk ezen a tájékon.
Ezt kell feleleveníteni, az eszünkbe vésni, és ebben a hitben bizakodni, ezt a hitet megerősíteni, ez az ünnepnek is az üzenete. Ez az az üzenet, amit mindenkinek, aki magát magyarnak vallja, a szívébe kell vésnie. Szent István, aki felelős uralkodóként érezte és értette korát, nem hagyta, hogy az események magukkal sodorják, hanem alakította a magyar és az európai történelmet, szövetségeseinek megválogatásában is komoly iránymutatást adott, amikor azt mondta:
„Ha bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk!”.
Én úgy gondolom, hogy az ünnep méltóságát az adja meg, ha a lényegről nem feledkezünk el, ami a tett, a cselekedet, a szolgálat a közösségért, valamint az ősök tisztelete. Nem magasröptű szónoklatok kellenek, amik szépen hangzanak ugyan, de a cselekedetek egészen másról árulkodnak.
Imre herceghez írt intelmeiből, talán a legfontosabbat felejtjük el:
„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”.
Megmaradásunk záloga az ünnephez való ragaszkodásunk és hűségünk lehet, érezzük át tehát ennek a súlyát augusztus huszadikán.
Akkor is, amikor kitűzzük a nemzeti lobogót, és akkor is, amikor felcsendül az „Isten, áldd meg a magyart!”.
Én nem hiszek abban, hogy a nemzetünk és keresztyénségünk pusztulásra van ítélve. Éppen ez az a jeles nap, amely kimondja, hogy a magyarságnak helye és hite van a Kárpát-medencében. „Nem olyan nép vagyunk, amelyet elhord a szél”, hanem ezer éven keresztül itt éltünk, élünk és itt is fogunk élni.
Kovács István, sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója:
Szent István öröksége
– Szent István ünnepe Erdély számára talán még hangsúlyosabban ugyanazt jelenti, amit az összmagyarság számára: kereszténységünk és ezer éves magyar államiságunk ünnepét, valamint arra az értékrendre való figyelést évről évre, amely Szent István államalapító műve által beépült nemzeti létünk fundamentumába.
A csonka Magyarország határain kívül élők számára – így erdélyiek számára is – ennek az ünnepnek még nagyobb jelentősége van, hiszen általa még erőteljesebben érezzük a magyar nemzethez való tartozásunkat, és általa minden évben megelevenedik az a Szent István-i szellemi „haza a magasban”, amelyben szétszabdaló történelmi határok ellenére is összetartozunk.
Ennek a szellemi hazának fontos alapkövei mindazok az értékek, amelyeket Szent István Intelmeiben Imre hercegnek írt: a keresztény hit és a haza szerette, a család fontossága, a becsület értéke, a nyitottság a másság iránt stb., amelyek nagymértékben meghatározták a mindenkori magyarság nemzeti arcélét.
Nemzeti létünk és kereszténységünk elválaszthatatlanok egymástól, és ezért érezhettük mindvégig történelmünk során, hogy keresztény hitünk nemzeti létünkben is megtartott.
Szinte csodával határos, hogy Európa nagy nemzeteinek malomkövei között búzaszemnyi kis nemzetünk viharos történelmünkben nem őrlődött fel és meg tudott maradni.
Erdély történelmi keresztény egyházai úgy tekintenek Szent István ünnepére, mint a keresztény hitben és nemzeti öntudatban való megerősödés lehetőségére. Különösen fontos ez ma a keresztény gyökereit egyre inkább elveszítő Európában, amikor azt tapasztaljuk, hogy nemcsak egyházaink, de keresztény európai kultúránk léte is veszélyben forog.
Különböző felekezetű keresztény templomainkban, vagy számtalan Szent István nevét viselő erdélyi településünk ökumenikus faluünnepén Szent István intelmeit próbáljuk megszívlelni, újratanulni, hogy a jelen és jövő történelmi viszontagságai közepette újabb ezer évre megmaradhassunk kereszténynek és magyarnak.
Kovács István nevet viselve – amely az egyik leggyakrabban előforduló névkombináció a magyar nyelvben (csak városomban népes találkozót lehetne szervezni a Kovács Istvánok között) – tudatában vagyok annak, hogy azért van ilyen gyakran elő forduló „átlag” nevem, mert mind a Szent István iránti tisztelet, mind a kovács mesterség megbecsültsége lovas nemzetként, természetes módon ezt eredményezi. Örvendek, hogy nemcsak karácsony „árnyékában” van névnapom, hanem az augusztusi melegben is megünnepelhetem azt, és nevem által is emlékezhetem szent királyunkra.
Sándor István, nyugdíjas református lelkész:
Szent István nap Erdélyben
– Szent István, vagy egyesek szóhasználata szerint I. István királyunk nevét gondolom nem csak Magyarországon, hanem a világ minden magyarok lakta vidékén ismerik. Református lelkészként elgondolkodtam, hogy melyik elnevezést fogadhatjuk el, használhatjuk reformátusként. Az – katolikus – egyház 1083. augusztus huszadikán avatta szentté István királyt.
Ezen a napon tárták fel a márványlap fedte kőkoporsóját, és gondolom, éppen ezért lett augusztus huszadika Szent István napja.
Bár református egyházunkban nincsenek szentek, szerintem bátran felvállalhatjuk első királyunk esetében a „szent” elnevezést.
1989 előtt nem volt lehetősége az erdélyi magyarságnak hivatalosan/ nyilvánosan megünnepelni a Szent István napot.
Magyarországon is az „Új kenyér ünnepének”, később az „Alkotmány ünnepének” nevezték.
A változások után Erdélyben is felvállalhattuk, hogy Szent Istvánra emlékezzünk, alkalomadtán kimenjünk az anyaországba, együtt ünnepelni ottani barátainkkal, ismerőseinkkel, ahogy mi is – a családunkkal – tettük akár Budapesten, Biharugrán, vagy éppen Sarkadon.
Másrészt Erdély területén is számtalan rendezvényt, ünnepi istentiszteleteket, előadásokat, néptánc-találkozókat, körmeneteket tartanak, megemlékezvén arról a királyról, aki lényegében a nyugati keresztyénség, keresztyén hittérítők munkásságának pártolása által, keresztyén szellemiségű törvények segítségével évszázadokra a jó értelembe vett nyugati civilizációhoz vitt közel, minket, magyarokat.
Ezzel meghatározta lényegében az identitásunkat, kultúránkat, keresztyén orientáltságunkat. Mi magunk is részt vettünk ilyen megmozdulásokon, rendezvényeken, szűkebb pátriánkban is, Erdővidéken, Vargyason.
Az erdélyi egyházakra nézve is meghatározó volt Szent István munkássága – templomok építésére adott ki királyi parancsot, megszervezte az érsekségeket, egyházmegyéket.
Szigorú parancsba foglalta az istentiszteletek látogatását – csak a tűzőrzők maradhattak otthon –, az azokon való illedelmes magatartást (az illetleneket szigorúan megbüntették).
Jó volna, ha ezeket az intelmeket ma is betartanánk, szigorúan vennénk.
Úgy látom, a római katolikus egyházban hangsúlyosabb a Szent Istvánhoz kötődő ünneplés. Éppen a szent volta miatt katolikus testvéreink bizonyos értelemben másként viszonyulnak első keresztyén királyunkhoz.
Tulajdonomban van egy, a Budapesti Szent István Társulat által 1988-ban kiadott könyvecske, amely „Szent István tisztelete” címet viseli.
Ennek a második részében liturgikus szövegeket, énekeket közölnek, amelyek mind a nagy királyt hivatottak tisztelni, dicsőíteni.
Református egyházunkban ezt mi nyilván így nem gyakoroljuk, de szószéki szolgálatunk alkalmával kifejezzük, hogy mi is tiszteljük Szent István királyunkat és méltányoljuk azt a munkásságot, amit a hit terjedése, Isten Igéjének a széleskörű elterjedése érdekében tett.
Néhai nagyapám után én is az István nevet viselem. Egyes ismerőseim ezért augusztus huszadikán felköszöntenek, amit illő módon tisztelettel meg is köszönök. Azonban a családi hagyomány azt tartja, hogy mi korántsem vagyunk szentek, ezért inkább a karácsony II. napi István napot ünnepeljük családi körben.
Végezetül nem hagyhatom ki Szent István Imre herceghez szóló Intelmeivel kapcsolódóan Vekerdi Tamás (1927-2015) Széchenyi-díjas magyar nyelvész megállapítását, aki így fogalmazott :
„ ha kellő figyelemmel olvassuk és fordítjuk az Intelmek latin szövegét, arra a megállapításra jutunk, hogy a Szent István-i állameszme nem az ország etnikai felhígítását és a külföldi szokások szolgai átvételét jelenti, hanem ellenkezőleg, a nemzeti hagyományok őrzését, és külföldi hódító szándék elleni védekezést.”.
Dr. Bakó Csongor István, marosvásárhelyi római katolikus pap:
Szent István király örökérvényű hagyatéka
– Szent István király, Magyarország fővédőszentje, gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegyénk alapítója liturgikus ünnepe egyházi naptárunkban főünnep ranggal bír. Ilyenkor ünnepi szentmisét mutatnak be templomainkban, felidézve első, államalapító királyunk életét és művét. Ezen a napon egyházmegyénk harminc egyházközsége tartja búcsúünnepét, ezek közül négy – Ákosfalva, Csöb, Mezőbánd, Mikháza – a maros-küküllői főesperesi kerületben.
Szent István király ünnepén arra emlékezünk, hogy hogyan lehet a keresztény hit erejében és örömében országot építeni. Első szent királyunk tanácsát kérjük a megmaradáshoz. Vallatjuk örökségét, kérjük közbenjáró támogatását, hogy az ő szellemében kapjunk eligazítást történelmünk változó körülményei és drámai kihívásai között. Mert az a sziklaalap, amelyre ő országunkat építette, ezer éven át tartósnak bizonyult.
Az erdélyi püspökséget 1009-ben alapította Szent István király Gyulafehérvár központtal. Idén annak a történelmi és kegyelmi eseménynek lehettünk részesei, hogy ezeréves múlttal rendelkező egyházmegyénkbe először tett lelkipásztori látogatást Jézus Krisztus földi helytartója, Szent Péter apostolfejedelem 266. utóda, Ferenc pápa, aki június elsején Marosvásárhely repülőterén lépett Erdély földjére, majd a csíksomlyói Hármashalom-oltárnál celebrált szentmisét.
Szent István műve is egyfajta hármas oltár, a kereszténységnek, az európaiságnak és a magyarságnak a hármas oltára, mely együtt biztosítja a nemzet fennmaradását. Ez a három nem egymással szemben álló, hanem egymásra mutató valóság. Szent István számára a magyarság és a kereszténység természetes egységet alkotott, és politikai zsenialitása, hogy úgy vette fel a kereszténységet és ezáltal a legteljesebb európaiságot, hogy nem lettünk sem a német-római császárság, sem a bizánci birodalom hűbérese.
Amiként nem engedte a nemzeti szuverenitás feladását, ugyanúgy ellent mondott a Koppány-féle pogányságnak is. A Szent István-i életmű a szuverén magyar állam melletti elköteleződést és a kereszténységhez és az európaisághoz való ragaszkodást jelenti. Ezért kulcsfontosságú a megmaradás szemszögéből Szent István művének aktualizálása, amit a jelenlegi magyar kormány nemzetegyesítési törekvésében ennek az örökségnek a folytatásaként ismerhetünk fel.
Egy létszámában kis nép számára ugyanis csak akkor van esély a megmaradásra, ha minden tagjában benne él a tudat, hogy érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni, és elsődleges kötelességünk az egyetemes emberiséggel szemben a saját magyarságunk megőrzése, kimunkálása és felmutatása.
Ilyen szempontból nem kell szégyenkeznünk, hiszen nincs még egy nép a földkerekségen, aki annyi Nobel-díjast adott volna az emberiségnek, mint a magyarság, továbbá nincs még egy család a világtörténelemben, aki annyi szentet adott volna az egyháznak, mint az Árpád-ház.
A magyar nép mindig tudatában volt annak, hogy augusztus húszadika nem csupán I. István király ünnepe, hanem Szent István ünnepe.
Történelmünk többször igazolta már, hogy mindig akkor ment jól a magyar nemzetnek, amikor hűségesek voltunk a Szent István-i örökséghez.
Szent István alakját nem lehet kitörölni a történelem lapjairól, még kevésbé lehet örökségét, a magyar lelkiséget kiirtani azoknak szívéből, akik magyarnak vallják magukat.
A magyar lelkiség, amely kötelező minden magyar számára, és amely nélkül népünk nem lesz képes újabb ezer évre fennmaradni, nem más, mint a régi magyar virtus felélesztése: vagyis merjünk magyarok lenni és isteni hivatásunkat betölteni.
Ez apostoli királyunk műve alapján a következőkben foglalható össze: a keresztségben kapott istengyermekségünk tudatában teljes odaadással és hittel forduljunk Jézushoz, mert benne találjuk meg életünk, népünk biztonságát és erejét; tudjuk megbocsátani egymásnak a magyarságon belül a múltban elkövetett vétkeinket, ápoljuk a magyarok közötti testvériséget, minden különbözőségünk ellenére dolgozzunk a közös cél érdekében, amely nem más, mint magyar népünk felvirágoztatása és szebb jövője; vállaljunk áldozatokat egy jobb jövő érdekében, vegyük ki részünket a közélet és az egyházi élet tennivalóiból és tartsuk szem előtt: többgyermekes családokra, becsületes politikusokra és társadalmi vezetőkre, lelkes papokra és szerzetesekre van szükségünk a harmadik évezred Európájában; váljunk imádságos nemzetté, szentjeinkkel együtt csatlakozzunk a hazánk fényesebb jövőjének kialakítását célzó imaapostolsághoz; állítsuk helyre az utóbbi években oly sok csorbát szenvedett családi élet szentségét, tudatosítsuk: hűséges házastársakra, sokgyermekes családokra van szüksége a nemzetnek, ha fenn akar maradni a történelem színpadán; rendezzük be életünket az evangélium tanítása szerint és ne kövessük az ösztönös önzés szabályait, ne restelkedjünk Európa keresztény gyökerei és hagyományai miatt, még ha nem is mindig éltünk azok szerint; nézzünk optimizmussal a jövőbe, amire minden reményünk megvan, ha valóban és őszintén kapcsolódunk az Úr Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának kezébe tesszük le életünk és nemzetünk sorsát.
Ünnepeink arra hivatottak, hogy levonjuk a történelmünkben rejlő tanulságokat, valamint hitet és erőt merítsünk őseink példájából. Legyen a fent vázolt merészség a Szent Istvántól örökségbe kapott magyar lelkiségünk jellemző sajátossága ebben az évezredben is.
Ezt akarjuk magunkkal vinni a megújulásra váró Európai Unióba, és ehhez a küldetéshez kérjük országépítő szent királyunk égi pártfogását, aki nekünk az evilági és túlvilági ország építésére egyaránt ragyogó példát adott.
