Ádámos Marosvásárhelytől szűk ötven, Dicsőszentmártontól pedig mintegy hét kilométerre, a Kis-Küküllő bal partján fekszik. A települést 1435-ben Adamus néven említik először. A falunak 1518-ban épített gótikus unitárius temploma van, ahol az egyház több zsinatot tartott. 1659-ben itt esküdtek fel az unitáriusok Barcsay Ákos fejedelemre. Kazettás mennyezete 1526-ban készült. Ma a budapesti Nemzeti Galériában van kiállítva és két nemesi címer utal a készíttető családokra. A településen több nemesi kúria is állott, melyek azonban elpusztultak.
Amit a kazettás mennyezetekről tudni kell
A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe. A templomok falát lemeszelték, egyszerűsödött a templomok belső bútorzata is.
Központi szerepet kapott az igehirdetés helye, a szószék, és az Úrvacsora kiosztásának helye, az Úrasztala.
Az ünnep azonban mindig megkövetelte azt, hogy különös gondossággal alakítsa ki a közösség, akár az egyszerű helyszíneket is.
A templom mindig a közösség találkozásának a legfontosabb helyszíne volt
Ezért a reformáció korában fölvirágzott reneszánsz művészet fokozatosan helyet kapott a díszeiben leegyszerűsödött református templomokban. Fokozatosan jelent meg például a fatábla festészet, mely a karzat mellvédlapjait és a mennyezet kazettáit díszítette képekkel.
Itáliában nemcsak a fejedelmeknek, a gazdag kereskedőknek és más polgároknak a lakóhelyét, hanem a társadalmi szervezetek épületeinek – városháza, posztócsarnok, és sok más építészeti alkotásnak – a díszítését formálta a korabeli reneszánsz művészet.
Magyarországon, a három részre szakadt országban, inkább csak a fejedelmi udvar győzte a művészet pártolását
Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia és Bérczi Katalin közléséből tudjuk meg, hogy a templomi művészet azonban, bár fogadott be mintákat a főúri-fejedelmi alkotásokból, szorosan összefonódott a népművészettel is.
Míg a népművészet egyszerűségében is gazdag díszítés-, forma- és gondolatvilága az oltárkendők, a ruházat és a díszítőművészet más színterei – például falfestészet ismét – számára adta a legtöbbet, a legismertebb (mert egykor a leginkább elterjedt) református művészeti alkotás a festett kazettás mennyezet lett.
A festett kazettás mennyezetek eredeti forrásának az itáliai reneszánsz táblafestészetet tekintik
Az építészeti forma Itáliából közvetített fejedelmi építészeti megoldása mellett maga a mintakincs sokat őriz a magyar népművészeti hagyományból is.
A kazettás mennyezetek ma is látható gazdag motívumkincse szorosan egybefonódik más népművészeti alkotások díszítő kincsével.
Egyes növényi díszítőmotívumok is lehetnek ugyan itáliai eredetűek, ez azonban megihlette a hazai asztalos mestereket, akik e templomkazettákat kifestették.
Ez az ösztönöző hatás csak a gazdag hazai népművészettel együtt alakíthatta ki azt a formai nyelvet, amit ma ugyanúgy sorolhatunk művészeti korszaknak a hazai templom-művészetben, mint néhány évszázaddal korábban a Szent László legenda falfestészetet megtermékenyítő korszakát.
Az itteni népek mindig őriztek hagyományokat az eurázsiai műveltségből
A beszélt nyelvben élő régiségekre bizonyították ezt a máig való továbbélést Erdélyi Zsuzsa vagy Kallós Zoltán népi imádsággyűjtései, vagy a századelőn Kodály és Bartók népdalgyűjtései.
Ugyanígy képzelhetjük el ezt a régi korokban is, és a műveltségnek és a művészeti alkotásoknak más területein is.
Az eurázsiai művészetnek egy korábbi magasművészeti ága volt a Közép Ázsiából – régészeti feltárásokból – ma már jól ismert freskófestészet (Afrasiab, Pendzsikent).
Valamilyen formában ez tért vissza, elevenedett meg és kapott újra helyet templomainkban a Szent László legendával.
Ennek révén jelölhet ma korszakot a romanika templomi művészetében a Szent László legendával díszített templomok freskófestészete, és a Szent László legendához hasonlóan vált a templomi művészet ösztönzőjévé a reneszánsz művészet néhány alkotási formája is: esetünkben a kazettás mennyezet.
A kazettás mennyezetek példái Erdélyben
Ahogyan kissé korábban a román kori építészetben gyakori íves árkádsor volt a megtermékenyítője a népi művészeti képzeletnek, és lett a reneszánsz korban ismét megerősítve, mert a reneszánsz árkádsor szintén kedvelt építészeti forma volt.
Igen szép példáit találjuk a magyarországi kazettás mennyezeteknek a Felső Tisza vidékén, Somogyban és Baranyában a Dráva mentén, Heves, Gömör, Borsod, Zemplén megye területén, de végig az egész Felvidéken, és különösen gazdagon Erdélyben.
Az erdélyiek közül a két legrégebbi az adámosi és a gogánváraljai festett kazettás famennyezet.
A Felső Tisza vidékéről Gyügye és Csengersima templomaiból, és Erdélyből Tancs, Okland és Gelence templomaiból mutatunk be példákat kifestőnkben. Ahogyan tehát az árkádos tornácsort kiválasztotta a népi művészeti képzelet és magáénak érezve alkalmazta évszázadokon át, úgy választotta kedves alkotási formává a festett mennyezetkazettákat néhány évszázaddal később.
Az ádámosi templom stílusa a XV. századra utal
A település templomáról a legelső adat 1526-ból ismeretes, amikor kazettás mennyezete készül. Nyilvánvaló azonban, hogy a templom legkésőbb az előző században már állott.
A diadalíven az 1909-es évi javításkor az 1518-as évszám tűnt elő, ami az előző századi építkezés befejezését jelezheti vagy e korra jellemző szentélyújítást.
Írott dokumentumokból derül ki, hogy 1543-ban plébánosát Királyfalvára küldik kivizsgálásra. Kiemelten fontos tudni azt is, hogy Ádámos eredeti szász lakó Völcsbe költöznek
Maga a templom stílusa is a XV. századra utal: késő gótikus alkotás, de hajója megőrizte eredeti alakját.
A templom kőbordás boltozatát lebontják, és kopár deszkamennyezettel helyettesítik
Az istenháza egykori csúcsíves nyugati és déli ajtaját később félkörívesre módosították. Szentélye keskeny, hosszúkás, diadalíve késő gótikus, ablakai fokozatosan mélyülő magas csúcsívvel készültek, de díszművek nélkül.
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból tudjuk meg, hogy a templomnak kőbordás boltozata volt, amelyet a múlt században, a legutolsó renováláskor lebontottak és kopár festésű deszkamennyezettel helyettesítettek.
1526 – legrégibb ismert festett kazettás mennyezet
Neves műveszettörténészek munkájából derül ki az is, hogy a templomhajó mennyezetét 1900-ig az a szép kazettás mennyezet díszítette, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolt meg, és amely később a Néprajzi Múzeumban kapott helyet.
Készítésének idejét a negyedik táblában, a pajzs mezejében látható évszám jelzi: 1526.
Ez a legrégibb ismert festett kazettás mennyezet.
A mennyezetfestményen megörökített címer az Ádámoson is birtokos Kápolnai Bornemissza családé.
A mennyezetfestés csaknem teljesen reneszánsz díszítésű. Háromemeletes tornya lőréses, védtornácos, lábas alapokon, védelmi célokra is szolgált.
A település lakossága átéli a reformáció századának változásait
Nagyobb romlás a XVII. században éri, melynek kijavítását felirat jelzi:
„AN/NO DOM/ INI/ 1694. ERIGEBATUR PER MICHAELEM MEDGYESI TEMPORE CURATORIS FRANCISCI SZABO.”
Középkori katolikus lakossága a templommal együtt átéli a reformáció századának változásait. Végül az unitáriusok kerülnek többségbe, s ők öröklik a középkori templomot is.
Ezt a többséget a Rákócziak alatt is megőrzik és a kisebbségben élő vagy megerősödött reformátusoknak új templomot építenek. Érdekes erdélyi kép szerint a két templom közvetlen szomszédságban, egymás mellett áll.
„Né, Ádám mos”
Az ádámosi reformátusok már 1725-ben panaszolták, hogy:
„nincs hely ahol ott illendőképpen cultusra összegyűllyenek”.
1735-ben volt az eklézsiának egy romladozó haranglábja.
A templomépítés terve 1783-ra vált valóra, a templomszentelés sajnos botrányba fulladt az ülőszék feletti veszekedés miatt.
1789-ben haranglábat építettek a templom mellé.
Úgy tűnik, hogy az 1783-ban felszentelt templom fából épült, hiszen 1800-ban Petrőtzi Györgyné Pásztohi Mária téglát vettetett, hogy tartós anyagból építhesse meg az isten házát.
Mondák – Ádámos: azért nevezték el így Ádámost, mert az óriások idején, a legöregebb felment Dombóra, a Sápai hegyre.
Az öreget Ádámnak hívták. Ádám betette a lábait a Küküllőbe, és mosni kezdte őket. A többiek meglátták és azt mondták: „ – Né, Ádám mos!”
(folytatás a következő lapszámunkban)
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte be a szerkesztőségünkbe
