A műemléképület, amely a Szentgyörgy (ma Forradalom) utca 45. szám alatt áll a XVIII. században, Mária Terézia idejében építtette Makariás Walles György császári élelmezési tiszt. Abban az időben ez volt a város legszebb földszintes háza.
Ezen a héten befejezésül még erről a páratlan lakóházról írunk. (folytatás 43. lapszámunkból)
Az érdekesség és az emlékeztető kedvéért…
II. József császár marosvásárhelyi látogatásáról az alábbi krónikás feljegyzéseket gyűjtöttük össze:
„1772-ben meghatároztatik, miképpen fogadtassék a várostól II. József császár, kinek útban létéről a tudósítás megérkezett.” (Marosvásárhely város 1773. évi jegyzőkönyvéből.);
„1773-ik esztendőben ide Marosvásárhelyre érkezék II. József Római Császár, a várból kijövén elkisérém a Makariás házhoz, egy éjszaka ott hála, s avval elméne Régenbe, a körül vidék véghetetlen instantiát ada be a Császárnak” (Petri Nagy György timár iparos polgár naplójegyzetei, 1770-1810.);
„1773. július 11-én jött Marosvásárhelyre II. József császár, az úgynevezett Makariás háznál volt szállva a Szentgyörgy utcában. Itt vacsorált, hált. Elment július 12-én jó reggel Besztercére, – Még ezen kívül kétszer járt Erdélyben: 1783-ban és 1786-ban” (Benkő Károly: Marosvásárhely leírása 1862.);
„A Makariás ház ma a ref. Egyházmegye birtokában lévő épület, melyben 1773-ban II. József császár is szállásolt, s ott a találkozás örömére derék felköszöntések közt poharak is ürültek.” (Székely Néplap, 1866. július 21. 3. sz.).
Összegezve krónikásaink adatait, II. József császár tehát 1773. július 11-én érkezett Marosvásárhelyre: „… méltó fogadására a város minden előkészületet megtett. Szállásául a Szentgyörgy utcai Makariás ház, mint a városban akkor a leglakhatóbb épület jelöltetett ki. De mivel ennek a megközelítése a Piac felől, a sártenger miatt lehetetlennek bizonyult és hogy a készültségben álló helyőrség díszszemléjén megjelenhessen, a Makariás házzal szemközti meredek sikátoron: a Palás közön ment fel a várba.
A katonai törzstiszteken kívül a kíséretében volt a város polgársága részéről: alsócsernátoni br. Domokos Antal Maros szék főkirálybírója, Vadadi Nagy Simon alkirálybíró, Gönci János városi főbíró, Petri Nagy György tímármester, továbbá Borosnyai Lukács Simeon, református lelkész, aki a tolmács szerepét töltötte be, mivel ő tudott csak a császárral németül értekezni. A csapatszemle után még megtekintette a várbeli református templomot is. Mindössze egy napot időzött Vásárhelyen az uralkodó, Július 12-én jókor reggel tovább utazott Szászrégenen át Besztercére…”.
De tudni kell még azt is, hogy egy rövid ideig a jezsuiták itt találtak menedéket: „… később eleink jótékony célú mulatságokat és bálokat rendeztek ez épületben. Engel József orvos, a későbbi tulajdonos, 1850 után az ódon épületet, a régi falak épségben tartásával, gyökeresen átépítette…”.
1896-ban Bernády felelősséget vállal…
1896. június 24-én a ház csaknem teljesen leégett egy tűzvész következtében. Habár felmerült eladásának lehetősége is, az egyházközség még ezen a nyáron hozzálátott a javítási munkálatokhoz, az építési engedélyt augusztus 19-én szerezve be.
Az épület mai arculatát tulajdonképpen ennek az 1896-os gyökeres átalakításnak köszönheti, melynek során a XVIII. századi épület hangsúlyosan neobarokk jelleget nyert.
Az újjáépítés terveit Flesch Adolf főépítész készítette. A kivitelező Soós Pál marosvásárhelyi építőmester volt, a munkálatok 1896 októberére be is fejeződtek.
A megrendelői oldalon pedig az ebben az időben a marosvásárhelyi református egyházközség kurátoraként tevékenykedő Bernády György neve tűnik fel.
A források arról tanúskodnak, hogy Bernády személyesen vállalt felelősséget Soós Pál munkájáért és szoros kapcsolatban állt a tervezővel, Flesch Adolffal is.
A fedélszerkezet zsindellyel fedett barokkos manzárdtető volt
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból kiderül: a barokk épület arculatáról bizonyos mértékben Mikolai Tóth István 1820-as években keletkezett rajzai és metszetei nyújtanak képet.
Ezeken egy kilenc tengelyes épület azonosítható, az ötödik tengelyben ajtó nyílik az utcára, a hatodik tengelyben pedig a ma is meglévő széles nagykapu.
A rajz alapján egyértelmű, hogy a két hosszan hátranyúló szárny már ekkor létezett. A fedélszerkezet jól láthatóan zsindellyel fedetett barokkos manzárdtető volt.
Az épület mai arculata az 1896-os felújítás eredményeképpen született
A homlokzati struktúra ezt követően is aszimmetrikus maradt – a kilenc tengelyes homlokzat középtengelyét képező nagykapu jobb híján továbbra is a hatodik tengelyben nyílt –, de a tervező az épület tömegeinek megmozgatása révén megpróbálta egységesíteni a homlokzatot, csökkentve az aszimmetrikus hatást.
Ennek érdekében erős tömeghatású épületrészeket, középpavilont és két sarokpavilont hozott létre, melyek hangsúlyosan érvényesülnek a fedélszerkezetben is. Az egységesítésre való törekvés a homlokzati plasztikában is tetten érhető.
A páratlan és igényes szemöldökdíszek hangsúlya
A középrizalitot kompozit fejezetes pilaszterek tagolják: az északi részében nyílik a félköríves záródású nagykapu, fölötte egy emelt ívű párkány húzódik, a szemöldökmezőben növényi ornamentikát idéző stukkódíszekkel.
A középrizalit déli oldalán két félköríves záródású ablak töri át a homlokzatot, füles kerettel, félköríves szemöldökpárkánnyal, a szemöldökmezőben stukkóból mintázott növényi ornamentikával övezett kartusokkal.
Hasonlóan igényes szemöldökdíszek hangsúlyozzák a sarokrusztikával szegélyezett sarokpavilonok egyenes záródású ablakait: az íves szemöldökpárkány alatt itt növényi motívumokkal övezett kagylódíszeket láthatunk.
A három pavilon frízét stukkóval díszített konzolok sora ékesíti – a középpavilonban díszesebb, a sarokpavilonokban egyszerűbb kivitelben.
A sarokpavilonok ablakkötényében volutás díszekkel szegélyezett faltükrök jelennek meg, melyekhez eredetileg akantuszlevelek is társultak. Napjainkra csak a középrizalitban maradt fenn.
A pavilonok közötti szakaszokon két-két záróköves-füleskeretes ablak nyílik, egyenes szemöldökpárkánnyal. A négy ablak alatt kagylómotívumokból és növényi elemekből összeálló köténydíszeket láthatunk.
Az épületet barokk jellegű, a pavilonok fölött rizalitszerűen kiugratott tetőszerkezet fedi, jelenleg a műemlék jellegétől teljesen idegen, kék lemezhéjazattal.
A nagy belmagasságú kocsibehajtónak síkmennyezete van.
A belső tereket a tizenkilencedik század végi átalakítások nagymértékben érintették, jelenleg itt is síkmennyezeteket láthatunk. Ekkor épülhetett az udvari szárnyak előtt húzódó tornác is, melyek közül az északi szárny előttit a húszadik század második felében felszámolták.
Fotók: Nagy-Bodó Szilárd
Valóban csodálatos barokk „palota” – valahányszor arra járok (nem annyiszor, mint szeretném) megcsodálom. De minden alkalommal azon is megütközöm, hogy „felújításakor” nem cseréppel fedték és a barokktól idegen színűre festették. Nincs Marosvásárhelyen műemlékvédelem? Úgy tűnik, egy idegen kultúra telepszik-telepedett rá a XVIII.századira…