Aktualis Belföld

Eladta romániai üzletét az amerikai McDonald’s gyorsétteremlánc

Eladta romániai üzletét az amerikai McDonald’s, amelynek a 67 étteremből álló hálózatát egy máltai vállalat fogja működtetni franchise rendszerben – közölte a Ziarul Financiar című napilap elektronikus kiadásában hétfőn.

A román gazdasági újság szerint a máltai Premier Capital további öt országban működteti már franchise rendszerben az amerikai vállalat összesen 64 éttermét. A máltai cég honlapja szerint Észtországban, Lettországban, Litvániában, Görögországban és Máltában vannak jelen. Romániában az amerikai vállalatnak 67 gyorsétterme van, így a máltaiak számára Románia lesz a legnagyobb piac. Az újság szerint a felek már nyár óta tárgyaltak, ugyanis a McDonald’s számára nem volt kifizetődő, hogy közvetlenül legyen jelen a román piacon. A McDonald’s Romániában évente mintegy 100 millió euró árbevételt ért el, és a legnagyobb étteremláncnak számít. Az újság információi szerint a megállapodás a hétvégén jött létre, de a felek nem nyilatkoztak a tranzakció részleteiről. Az amerikai gyorsétteremlánc 1995-ben nyitotta meg első üzletét Romániában, ahol mostanáig közvetlenül volt jelen, ellentétben főbb vetélytársaival (KFC, Pizza Hut, Subway), amelyek eleve franchise hálózat kialakításával léptek be a román piacra.

forrás: MTI

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.