Központ
2017. november 20. hétfő, Jolán
Havazás
Ma
Havazás
Havazás
Holnap
Havazás
Borús
Szerda
Borús

Három magyar politikai alakulatnak lesz saját jelképe a romániai önkormányzati választásokon

Központ április 11, 2016 Aktualis, Belföld

Három magyar politikai alakulatnak lesz saját jelképe a júniusi romániai önkormányzati választásokon, kettő közülük közös jelöltek indítására is készül – derült ki hétfőn, amikor a választási jelek regisztrációjának lezárása után megkezdődött a jelöltállítás időszaka.

Unknown-1
Unknown

 

A központi választási bizottság (BEC) 126 párt, választási szövetség és kisebbségi szervezet elnevezését és választási jelét iktatta, közöttük a magyar kisebbség érdekképviseleti szervezeteként bejegyzett Romániai Magyar Demokrata Szövetségét (RMDSZ), a tulipánt, a Magyar Polgári Pártét (MPP), a fenyőt és az Erdélyi Magyar Néppártét (EMNP), a csillagot.

rmdsz_logo_uj

A BEC-nél a párttörvény alapján bejegyzett két magyar politikai alakulat “MPP-EMNP” nevű, a fenyőt és csillagot is tartalmazó választási szövetségének jelét is iktatták.
A helyhatósági választási törvény szerint települési vagy megyei választási szövetségeket pártok vagy pártszövetségek hozhatnak létre. Az RMDSZ ezt úgy értelmezte, hogy a kisebbségi szervezetek csak a saját megnevezésük alatt és a saját logójuk alatt indulhatnak, ezért a jelöltállítást megelőző időszakban elzárkózott a koalíciós jelöltlisták kialakításától és saját tanácsosi jelöltlistáira invitálta a másik két magyar politikai alakulat vele együttműködni kész jelöltjeit.
“Amennyiben megóvja valaki a koalíciós listát, a bíróság a választási kampány kellős közepén törölheti azt, és jelöltek nélkül marad egy egész közösség. Ilyen kockázatot nem tudunk vállalni” – magyarázta az RMDSZ álláspontját Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke januárban egy közös választási párt létrehozását javasolta az RMDSZ-nek, amely szerinte a nyári önkormányzati és az őszi parlamenti választásokon is megteremtené a lehetőséget a közös indulásra, ezt azonban az RMDSZ elhárította. Az EMNP helyi szervezetei eddig nem fogadták el az RMDSZ-listákon felajánlott helyeket, amelyek szerintük nem helyettesítik a valós összefogást.
Az MPP elnöksége úgy döntött, “versenybe száll, ahol lehetséges, és együttműködik, ahol szükséges” az RMDSZ-szel a szövetséggel kötött keretmegállapodása alapján.
A polgáriak és az EMNP esetleges együttműködését – a korábbi feszültségeken túl – megkérdőjelezte az, hogy az MPP a néppártosok “bérfütyülőinek” tulajdonította azt, hogy Biró Zsolt MPP-elnököt többen kifütyülték a márciusi 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen. Egyedül a BEC-nél bejegyzett közös választási jel mégis arra utal, hogy lehetnek olyan települések, ahol a két kisebb párt közös jelölteket támogat.
A jelöltállítási időszak április 26-ig tart, majd az óvások elbírálása után a jelölések május 4-én válnak véglegessé. Az egyhónapos választási kampány után az önkormányzati választásokat június 5-én bonyolítják le Romániában.

forrás: mti

 

Share Button
Ennyien olvasták: 496

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.