Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Hóesés valószínű
Hétfő
Hóesés valószínű
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

A nyomozást lezárták – Senki nem felelős Erőssék haláláért

Központ szeptember 4, 2013 Belföld

erosszsoltA nyomozást lezárták – Senki nem felelős Erőssék haláláért

Nem nyomoz a rendőrség Erőss Zsolt és Kiss Péter halála miatt. Az ügyben egy hegymászó, Neiden­bach Ákos hegymászó tett feljelentést, azt szerette volna, hogy vizsgálják ki, terhel-e valakit felelősség azért, hogy Erőssék meghaltak a Kancsendzöngán.

A rendőrség szerint „nem lehetséges megállapítani a hegymászás, mint foglalkozás szabályait, így ezen szabályok megszegése büntetőjogi szempontból nem értelmezhető”, azaz nem történt bűncselekmény, nincs erre az esetre vonatkozó jogszabály, a nyomozást le is zárták – írja a blikk.hu.

A hatóság azt is megállapította, hogy egy expedíció szervezése nem tekinthető foglalkozásnak, tehát a szervező nem veszélyeztethet senkit. „Problémásnak tartom, hogy érdemi vizsgálódás sem történt, még olyan esetekben sem, amikor nyilvánvaló hibák történtek – reagált a feljelentő Neidenbach. – Több évtizedet foglalkoztam a mászókat érintő halálesetekkel, azok okai­val és az elkerülés lehetőségeivel. Ezért is nehezményezem, hogy a nyomozó hatóság nem szerezte be a javasolt dokumentumokat és nem vetette ezeket egybe a tényekkel.”

Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetőjét nem érte meglepetés. „A feljelentő annyira felkészületlen, hogy semmi köze nincs az expedíciós hegymászáshoz. Ez a feljelentésén is látszódott.”

forrás: Magyar Hírlap

Ennyien olvasták: 117

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.