Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Antonescu szerint Ponta idióta

Központ december 16, 2013 Belföld

Antonescu szerint Ponta idióta

Crin Antonescu liberális szenátusi elnök is bírálta Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt, mivel szerinte úgy akar elfogadtatni népszerűtlen törvényeket, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetői közben elhatárolódnak azoktól.

 

Ez a Gândul című független lap által vasárnap közzétett hangfelvételből derült ki, amelyet állítólag a liberális vezetők egy zártkörű értekezletén készítettek, és amelyen Antonescu koalíciós partnerét, Victor Pontát bírálja.

“A kormányfő most azt az idióta elképzelését erőltette, mint Verespatak esetében, hogy ő majd azt mondja, nem ért egyet, egyes miniszterek ellenzik a dolgot, én mint politikai vezető nem értek egyet vele, és láss csodát, a parlament mégis megszavazza” – ecsetelte kollégáinak Antonescu, hogyan akarta Ponta elfogadtatni az amnesztiatervezetet.

A liberálisok nyílt ellenkezése miatt elhalasztott amnesztia tervét a média azzal magyarázta, hogy a tervezetet támogató szociáldemokraták valójában korrupcióért elítélt politikusaik – többek között Adrian Năstase volt miniszterelnök – bűnlajstromát akarják eltörölni.

A bukaresti képviselőház múlt héten azzal a pontosítással egészítette ki a Btk.-t, hogy a törvényhozók nem köztisztviselők. 

Ez a bírák szakmai testülete és az ellenzék szerint azt jelenti, hogy nem lehet többé hivatali visszaélés, befolyással való üzérkedés, vagy megvesztegetés címén eljárást indítani ellenük, mert a korrupciós bűncselekményeket a köztisztviselőkre vonatkozóan tárgyalja a Btk. Az intézkedést az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország és Hollandia bukaresti nagykövetsége is aggályosnak minősítette.

forrás: mti

 

Ennyien olvasták: 117

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.