Központ
2017. november 21. kedd, Olivér
Havazás
Kedd
Havazás
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Az „alternatív” RMDSZ-esek nem vesznek részt a tisztújító közgyűlésen

Központ március 20, 2013 Belföld

Az „alternatív” RMDSZ-esek nem vesznek részt a tisztújító közgyűlésen

Mint ismeretes, holnap 16 órától tartják az RMDSZ Maros megyei szervezetének tisztújító közgyűlését. Bár a TKT-tagsággal bíró körzeti elnökök meghívást kaptak, mégsem jelennek az eseményen.

 

„Mi, az antidemokratikus városi tisztújítás ellen tiltakozók, akik február 12-én mintegy 300-an a Bocskai-teremben adtunk hangot elégedetlenségünknek, akkor nem éleztük ki a helyzetet, megelégedtünk a városi elnökjelöltünk, illetve a megyei tisztújító közgyűlés küldött-jelöltjeinek megnevezésével. Tettük ezt annak a reményében, hogy kéréseink meghallgatásra találnak.

Február 14-én keltezett beadványukban az országos vezetőséghez fordultunk a helyzet orvoslása végett. Az alapszabályzatban lefektetett 30 nap eltelte után sem kaptunk semmiféle választ” – áll a szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben.

Leszögezik, hogy a TKT-tagsággal bíró körzeti elnökök meghívást kaptak ugyan a megyei tisztújító közgyűlésre, de ezt azonban kénytelenek vagyunk visszautasítani.  „Minden magyar számít” – szól a közismert választási jelszó, most megbizonyosodhattunk afelől, hogy nem így van, hiszen az alternatív 300-ak véleménye egyáltalán nem számít. Ezek után azt kell mondanunk, nem tudunk részt venni egy antidemokratkus módon megszervezett, előre lefutottnak számító megyei tisztújításon” – zárják a közleményt, amelyet Dr. Kovács István, a Bocskai-teremben összegyűltek nevében ír alá.

Mint arról beszámoltunk, február 12-én az vásárhelyi RMDSZ két különböző helyen tartott gyűlést. A Deus Providebit Tanulmányi Házban ülésezők Peti Andrást választották meg a vásárhelyi szervezet elnökeként, a Bocskai-teremben összegyűlt személyek pedig Dr. Kovács Istvánt nevesítették elnök-jelöltként, és dr. Vass Leventét tanácsadójukként.

 

Ennyien olvasták: 137

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.