Belföld

Börtönbe küldenék a volt RMDSZ-es minisztert

Börtönbe küldenék a volt RMDSZ-es minisztert

Letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte az Szervezetbűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) egyik ügyésze Codruţ Șereş és Nagy Zsolt volt miniszterekre, valamint a többi gyanúsítottra, miután szerinte a bizonyítékok igazolják azokat a bűncselekményeket, melyekkel vádolják őket.

 

A legfelső bíróság hétfőn tárgyalja az ügy utolsó mozzanatát, melyben elhangzanak a védőbeszédek is. 

Először a DIICOT volt ügyésze beszélt, aki letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte. Az ügyész szerint a bizonyítékok igazolják, hogy a gyanúsítottak bűnszervezetet hoztak létre, illetve a hazaárulás bűntettét is, amivel Șereș-t vádolják.  

Nagy Zsolt volt távközlési és Codruţ Șereş volt gazdasági miniszter ellen indított perben eddig 59 tárgyalás volt. A legfelső bíróság döntését majd a Legfelső Semmítő és Ítélőszéken támadhatják meg a vádlottak. 

2009. március 30-án állították bíróság elé a két volt minisztert másik négy személlyel együtt (Vadim Benyatov, Stamen Stanchev, Dorinel Mihai Mucea és Mihai Radu Donciu), akiket azzal vádoltak, hogy nemzetközi bűnszervezetet hoztak létre 2005. május 30. és 2006. november 21-e között.

Codruţ Şereşt hazaárulással, míg Michal Susakot és Mircea Călin Floret kémkedéssel is vádolják.

Az ügyészség szerint a hat vádlott törvénytelenül privatizálta az Electrica Muntenia Sud a bukaresti Romaero és a krajovai Avioane vállalatot, törvénytelenül adták el a Petrom 8 százalékos részvénycsomagját, illetve szabálytalanul szervezték át a Román Postát a privatizáció végett, és szabálytalanul választották ki a Romtelecom 46 százalékos állami részesedését tőzsdére vivő, nemzetközi tanácsadó céget.

forrás: manna.ro/mediafax

 

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.