Központ
2017. augusztus 24. csütörtök, Bertalan
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Előadás közben meghalt a Cirque du Soleil egy akrobatája

Központ július 1, 2013 Belföld

Előadás közben meghalt a Cirque du Soleil egy akrobatája

A közönség szeme láttára zuhant a mélybe szombaton egy Las Vegas-i előadás közben a Cirque du Soleil egy légtornásza, akinek biztosítókötele ismeretlen okból kioldódott. A tragikus esés azonnal megölte a művészt.

 

A párizsi születésű Sarah Guyard-Guillot 15 méterről zuhant alá, amikor a produkció vége felé, egy csatajelenetben kábelen éppen felhúzták a magasba.

Szemtanúk beszámolója szerint a publikum először azt hitte, hogy a zuhanás része a produkciónak, amely pár pillanatig még folytatódott, de aztán hangosbeszélőn jelentették be, hogy az előadást félbeszakítják.

A 31 éves kétgyermekes családanya, művésznéven Sassoon a produkció 2006-os indulása óta vett részt a Ka című show-ban, de már 20 éve dolgozott akrobataként. A Las Vegas Sun című lap szerint a kanadai cirkusz történetében először történt halálos baleset előadás közben.

A világhírű kanadai cirkusztársulat vasárnap közleményben jelentette be, hogy teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal a haláleset körülményeinek tisztázásában. A Ka nevű produkció előadásait egyelőre lefújták. A Kanada franciaajkú Québec tartományában 1984-ben alapított Cirque du Soleil mára szórakoztatóipari „multivá” nőtte ki magát, előadásait a világ 300 városában 100 millióan látták eddig.

Forrás: MTI

Ennyien olvasták: 140

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.