Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Derült
Ma
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Hazudott a román miniszterelnök-helyettes az ET-Közgyűlésén

Központ november 11, 2013 Belföld

Hazudott a román miniszterelnök-helyettes az ET-Közgyűlésén

Hiába szerveztek százötvenezres tüntetést a székely autonómia mellett, a román régióátalakítási tervek ellen, Bukarest szemérmetlenül állítja a nemzetközi fórumokon, hogy az erdélyi magyarok elégedettek területátszervezési elképzeléseikkel.

Komlóssy József, a Közép-Kelet-Európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Tanács alelnöke számolt be arról Gecse Gézának, hogy ezt hogyan teszik.

Komlóssy – aki svájci-magyar kettős állampolgár, a magyarországi parlament ET delegációjának a szakértője már 22 éve – elmondta, hogy a román miniszterelnök-helyettes kérdés-felelet alapján tartott előadást az Európa Tanács Közgyűlésében. Arról beszélt miként tervezik Románia regionális felosztását, és mi lesz a decentralizációval.
A miniszterelnök-helyettes azt állította, hogy a magyarok népközösségével is konzultált, és a magyarok teljesen elégedettek az új megoldási javaslattal – mondta Komlóssy József. Hozzátette: a román miniszterelnök-helyettesnek a kérdéseket egy nappal azelőtt fel kellett tenni, a román delegáció magyar tagjának pedig megmondták, hogy jobb, ha nem tesz fel kérdést.

Komlóssy azt is elmesélte, hogy a román miniszterelnök-helyettest egy orosz képviselő megkérdezte: tudomása szerint Romániában több mint 1 millió magyar él, ők is elégedettek az új regionális felosztási tervvel? Mire a miniszterelnök-helyettes szemrebbenés nélkül válaszolt: igen, a magyarok is elégedettek.

forrás: Kossuth Rádió, erdely.ma

 

Ennyien olvasták: 164

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.