Központ
2018. július 16. hétfő, Valter

Őket tiltották ki az országból

Központ március 18, 2014 Belföld

Őket tiltották ki az országból

Négy magyar állampolgár, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula egy évig nem léphet be Romániába – jelentette be hétfőn Monica Dajbog, a belügyminisztérium szóvivője. Az ügyben a miniszterelnök és az államfő is egyeztetett. 

 

Ugyancsak egy évre kitiltották Romániából Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg tagját és Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját – tette hozzá a szóvivő. A négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik. 

Mikola Bélának a nemkívánatossá nyilvánítását is kezdeményezték az illetékes hatóságok a bukaresti táblabíróságon – közölte. 

Dajbog szerint más személyeket is figyelemmel kísérnek, akik a hazai és uniós jogszabályokkal ellentétes tevékenységet fejtenek ki rendszeresen Románia területén. 

A szóvivő elmondta, hogy a hatóságok eltökélt szándéka érvényt szerezni a törvénynek minden olyan esetben, amikor külföldi állampolgárok tevékenységükkel, vagy nyilatkozataikkal Románia törvényeit és alkotmányát megsértik, vagy másokat bujtogatnak erre. 

Dajbog rámutatott, hogy az intézkedést az uniós állampolgárok mozgásszabadságára vonatkozó 102/2005-ös sürgősségi kormányrendelet és az 51/1991-es nemzetbiztonsági törvény alapján hozták, a 38/2004-es európai uniós direktíva és a schengeni határokra vonatkozó 562/2206-os szabályzattal összhangban. 

Victor Ponta miniszterelnök egy hétfő esti televíziós interjúban elmondta: a magyar állampolgárok kitiltásáról aznap Traian Băsescu államfővel is egyeztetett. Kifejtette: túlzás lett volna nagyszámú magyar állampolgár beutazását megtiltani, és óvakodtak egy aránytalan intézkedéstől, mert a feszültség növelése csak “a magyarországi szélsőséges politikusoknak” és a nagyobb nézettséget remélő tévéseknek használ. Másrészt azt sem tehették meg, hogy ne alkalmazzák a törvényt – mondta a kormányfő. 

A belügyminisztérium már pénteken bejelentette: “szélsőséges tevékenységük” miatt megtiltották több magyar állampolgárnak, hogy Romániába utazzanak, de akkor nem nevezték meg az érintetteket. A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) aznap azt közölte: az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával indított büntetőjogi eljárást olyan személyek ellen, akik a Jobbikot népszerűsítették Romániában.

Forrás: mti

Ennyien olvasták: 217

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.