Központ
2018. február 22. csütörtök, Gerzson

Lerövidítették az államfő mandátumát

Központ június 10, 2013 Belföld

Lerövidítették az államfő mandátumát

Az alkotmánymódosító bizottság hétfőn az államfővel kapcsolatos előterjesztéseket vitatta meg. A PNL javaslatára a bizottság tagjai elfogadták az államfő megváltozott státusát: Románia elnöke az állam vezetője, ő képviseli a román államot, és garantálja a nemzeti függetlenséget, az egységet és az ország területi integritását. A tervezetet 16 mellette, és két ellenszavazattal fogadták el.

Egy másik PNL-s szövegmódosítás az államfő mandátumát négy évre csökkenti, és az eskütétel után kezdődik meg a négyéves periódus. 

A nemzeti liberálisok visszavonták azt a tervezetet, miszerint az államfő semlegességben gyakorolhatja tevékenységét, politikai vagy más ellenállás nélkül, míg mandátumának lejárta után nem lehet tagja egyetlen pártnak sem, és nem is indulhat semmilyen választáson, valamint nem tölthet be állami tisztségeket. 

Az USL elfogadta, hogy az új alkotmányban tisztázzák az államfő és a parlament valamint a kormány viszonyát, másfelől pedig tisztázzák, hogy az államfő ne utasíthassa vissza a miniszterelnök által javasolt miniszter kinevezését.

forrás: manna.ro, mediafax

 

Ennyien olvasták: 115

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.