Központ
2017. december 11. hétfő, Árpád, Árpádina
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Lesz Sütő András-szobor Marosvásárhelyen

Központ április 16, 2014 Belföld

Lesz Sütő András-szobor Marosvásárhelyen

A szerdai tanácsülésen megszavazta a testület, hogy július 25-éig Sütő András írónak szobrot emelnek a Színház-téren.

 

A Sütő-szobor már régóta vágya a vásárhelyi magyar közösségnek, következésképp előrelépés, hogy a 22-ből 16 vokssal sikerült elfogadni a határozatot.

A Szociálliberális Szövetség frakciójának képviselői pénzkidobásnak minősítették a szoborállítást, a volt alpolgármester, Ionela Ciotlaus szerint ez sem a román, sem a magyar közösség számára nem jár pozitív hozadékkal, sőt, párttársa leelvtársozta az írót. Dr. Benedek István felháborítónak nevezte, hogy a világhírű írót ezzel a szóval illették, úgy vélte, nagyfokú műveletlenségéről tesz tanúbizonyságot, aki a városunk hírnevét öregbítő Sütő Andrással ily módon gúnyolódik.

Amint Peti Andrástól megtudtuk, május 25-éig meg kell rendelni és el kell végezni a tanulmányt, amely kijelöli a szobor helyét, és a kőmásnak július 25-ig el is kell készülnie.

Ennyien olvasták: 155

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.