Részegen nyilatkozott vasárnap Băsescu a kormányszóvivő szerint
„Nemcsak a hatalomtól részegnek” nevezte Mirel Palada kormányszóvivő vasárnap esti nyilatkozatai után Traian Băsescu államfőt egy Facebookon közzétett bejegyzésben. A szóvivő azzal vádolta az elnököt, hogy ittasan állt ki nyilatkozni, szerinte ezért beszélt összefüggéstelenül.
Később a România TV adásában Mirel Palada úgy fogalmazott, hogy az elnöknek „a fáradtságtól” akadt össze a nyelve, és nem tudott „gazdasági szempontból tisztán” gondolkodni. A szóvivő felelőtlennek is nevezte az elnököt nyilatkozataiért.
Vasárnap délután Băsescu többek között azt a már korábban hangoztatott kijelentését erősítette meg, miszerint nem írja alá a költségvetési törvényt ebben a formájában.
Forrás: mediafax, transindex.ro