Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült

Több ezer elítélt, köztük Becali szabadulhat február elsejétől kezdve

Központ január 14, 2014 Belföld

Több ezer elítélt, köztük Becali szabadulhat február elsejétől kezdve

Több ezer elítéltnek jelent idő előtti szabadulást az új büntető törvénykönyv (Btk.) február elsejei hatályba lépése – közölte kedden az Antena 3 hírtelevízió. 

 

Az új Btk. enyhébb büntetési tételeteket ír elő egy sor bűncselekménynél, emiatt sok olyan elítélt hamarabb szabadul, aki már letöltötte az adott bűncselekményre kiszabható maximális büntetést, mások pedig a reméltnél hamarabb kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket. 

Minden büntetés-végrehajtó intézetben különbizottság elemzi egy-egy bíró vezetésével, hogyan érinti az egyes elítélteket az új Btk. A börtönben lévő 31 ezer elítélt közül eddig 19 ezernek a dossziéját tanulmányozták át. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy összesen mintegy hatezer elítélt kérheti szabadlábra helyezését az új Btk. alapján. 

Az Antena 3 szerint ezzel a hullámmal szabadlábra kerülhetGigi Becali is, aki tavaly májusban került rács mögé, miután korrupcióért és önbíráskodásért három és fél éves szabadságvesztésre ítélték. 

A román médiában már korábban is vita alakult ki arról, hogy milyen hatása lehet, ha rövid idő alatt több ezer köztörvényes bűnöző kerül szabad lábra. A PSD ugyanis decemberben egy amnesztiatörvényt is el akart fogadtatni a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva: ennek megszavazását végül a PNL ellenkezése miatt a februárban kezdődő tavaszi ülésszakra halasztották. 

Az amnesztiatörvény módosítása lehetővé tenné, hogy teljes büntethetetlenséget élvezhessenek azok, akik legfeljebb hatéves szabadságvesztéssel büntethető bűnöket követtek el, illetve közkegyelemben részesüljenek azok az elítéltek, akiket legfeljebb hétéves szabadságvesztéssel büntethető bűnökért ítélt el a bíróság. 

A román média szerint a PSD amnesztiatervezetének elfogadása esetén a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt miniszterelnök is kiszabadulna a börtönből.

Forrás: mti

 

Ennyien olvasták: 86

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.