Központ
2017. november 21. kedd, Olivér
Havazás
Ma
Havazás
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Újabb halott az alkoholivós Facebook-játékban

Központ február 16, 2014 Belföld

Újabb halott az alkoholivós Facebook-játékban

Túl akart tenni mindenkin a Neknomination-játék első brit áldozata, a 20 éves Isaac Richardson. Sikerült is neki: olyan ütős koktélt ivott, hogy perceken belül belehalt. Mint kiderült, egy üveg fehér bort, egy kis üveg vodkát, pár deci viszkit és egy doboz sört kevert össze, majd megitta a másfél literes kotyvalékot. Azonnal rosszul lett. A barátai a fürdőszobába vonszolták, ahol hányni kezdett, és két perccel később eszméletét vesztette. A mentők hiába próbálták újraéleszteni.

 

A Neknomination-játék részvevői megisznak valamit – ez általában alkohol -, amit videóra vesznek, és megneveznek valakit, akinek hasonlóképpen kell eljárnia. A felvétel felkerül a Facebookra. A versenyzők igyekeznek túltenni a többieken, mint a mostani áldozat is.

Volt már olyan játékos, aki belovagolt egy szupermarketbe, egy hölgy pedig szexi fehérneműre vetkőzve teljesítette a követelményt. Akadt olyan versenyző, aki gépolajat ivott a változatosság kedvéért (nem lett semmi baja), és pár napig az élő aranyhal lenyelése számított menőnek.

Mint látható, ötletből van elég, és az is valószínű, hogy az eddigi három halott sem veszi el a versenyzők kedvét.

Forrás: kiskegyed.hu

Ennyien olvasták: 160

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.