Központ
2017. szeptember 26. kedd, Jusztina
Helyenként felhős
Kedd
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

A halál diplomáciája

Központ február 21, 2013 Vélemény

Ferenc ZsomborA halál diplomáciája

Az egészségügyi rendszer működését meghatározó politikai erők az elmúlt évtizedekben minden elképzelést fölülmúló hanyagsággal, rosszindulattal és felelőtlenséggel viselkedtek. Egy olyan rendszert dolgoztak ki számunkra, amelyben a betegnek egyetlen joga maradt: fizetni. Nagyon jó érzékkel kihasználták azt a tényt, hogy a beteg ember, valamint a hozzátartozói annyira kétségbeesettek, hogy bármekkora áldozatot is meghoznának a gyógyulás érdekében.

 

Ilyenkor pedig nem kell kérni a pénzt a betegtől, hiszen adja ő magától is, akinek csak éri, mert úgy érzi, pontosabban úgy éreztetik vele, hogy az orvosaitól és az ápolóitól függ az élete. Ilyen körülmények között nem fontos, hogy mekkora az orvosi személyzet hivatalos fizetése, hiszen a juttatás nagyobbik része közvetlenül vándorol a beteg pénztárcájából a fehér köpeny zsebébe. A gyógyszertárak esetében hasonló helyzet alakult ki. Hiába lobogtatjuk az ingyenes vagy ártámogatott receptjeinket a gyógyszerészek előtt, ők csak vállvonogatva visszaintenek, hogy nem tudják kiadni a kért terméket, mivel nincs meg az említett gyógyszer, vagy éppen elfogyott az „alap”, de van nagyon jó (és nagyon drága) szer, amit jó pénzért elvihetünk. És milyen a beteg ember? Mindent megtesz az egészségéért, jó mélyen a pénztárcájába nyúl, és hazaballag betegen, üres zsebbel, testileg-lelkileg leszegényedve. Kell-e ennél kiszolgáltatottabb, nyúzhatóbb társadalmi réteg a haszonlesőknek? Itt is, akár a vadvilágban, a „ragadozók” a megsebzett, gyenge áldozatokat veszik célba.

Ha esetleg felemelnénk a szavunkat az embertelen szolgáltatások ellen, ha számonkérnénk attól az intézménytől, amelyhez a pénzünket hivatalosan eljuttattuk (a biztosító háztól), hogy miért nem kapunk méltányos orvosi ellátást, akkor azt válaszolják, hogy ők nem tehetnek arról, hogy nincs anyagi alapjuk a gyógyszertáraknak, ha pedig éppen kivizsgálásra van szükségünk, akkor iratkozzunk fel a várólistára, vagyis maradjunk nyugodtan, várjuk meg, amíg értünk jön a halál. Tudomásom szerint egyetlen egy esetben látnak el „feltétel nélkül” a korházak: ha sürgősségileg utalnak be, ha nagyon súlyos és heveny baj ér utol, magyarán: ha a halál torkába kerülünk. A többi esetben, ha esetleg krónikus betegséggel küszködünk, vagy megelőzés végett valamilyen kivizsgálásra volna szükségünk, akkor a várólistás-fizetős változatot kell választanunk. A kórházaknak és a gyógyszertáraknak mindig elfogyhat a pénzük, de a beteg ember még a halála után is megnyúzható. Ez lenne a román egészségügyi rendszer működési elve. Akár ezt a helyzetet is elfogadhatnánk, csak akkor nyíltan ki kellene mondaniuk: spártai időket élünk, és csak az marad életben, aki erre érdemes. Nincs szükségünk mosolydiplomáciára.

Ebben az egészségpolitikai környezetben, amelyben a betegnek nincs semmilyen joga a szavát a rendszer ellen felemelni, amelyben csak a kiszolgáltatottság és a kétségbeesés uralkodik, a „fehér maffia” gépezete mégis olajozottan működik. Pedig a vétkesek között cinkos, aki hallgat. A betegek kiszolgáltatottságából pedig sokan tetemes hasznot húznak. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között, ha kerül egy beavatott személy, aki nyilvánosságra hozza a hiányosságokat, aki megfogalmazza azt a kritikát, amelyet a beteg nem mer és nem is tud elmondani, akkor azt a legrövidebb úton eltávolítják a rendszerből. Nincs szükség az ilyenféle tények feltárására, csak a halált hozó mosolydiplomáciára.

Share Button
Ennyien olvasták: 196

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.