Központ
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina
Köd
Csütörtök
Köd
Köd
Holnap
Köd
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős

A kijózanodás előjelei

Ferencz Zsombor december 18, 2014 Vélemény

rsz_2portre_zsomborSokáig nem értettük, miért látják egyesek rózsaszínben az erdélyi magyarok helyzetét. Nem volt világos, mitől vált a mi érdekeinket képviselő politikusok számára oly vonzóvá és kedvessé a román hatalom. Nem tudtuk, miért kell őket ajnározniuk, és miért kell feléjük akkora alázattal viszonyulniuk. Érthetetlen volt az a behódoló magatartás, amellyel elfogadták, megerősítették és hitelesítették az ellenünk hozott intézkedéseket. Mindezt a cinkosokra jellemző hallgatólagos beleegyezéssel tették, és azáltal, hogy „nem álltak ki értünk”.
Az idő múltával rá kellett jönnünk, hogy részévé váltak a rendszernek. Az egyetlen céljuk az volt, hogy a csend és a rend látszatát keltve újra és újra hatalomhoz jussanak, és abból minél nagyobb hasznot húzzanak. Ennek a folytonosságnak az eléréséhez szükségük volt azokra a félrevezető manőverekre is, amelyek által, a szavazói kedv növelése érdekében, a korábbi és leendő partnereikkel szembeni fellépést is mímelték. Ennyi év után, a magyar választók preferenciáit tanulmányozva kijelenthetjük, hogy „jól politizáltak”. A kulcsfontosságú választásokon elért eredményeik, a Ponta-Johannis párharcot kivéve, magasan fölülmúlták „mutyizós” kormányzásaik valódi értékét.
Ebben a magabiztos menetelésben komoly csapásként jött a fájdalmas(nak tűnő) kilépés. Mint egy kínzó migrénnel járó másnaposság. A hatalommámoruk megszűnt, a rózsaszín szemüvegeiket pedig le kellett venniük. Újból azt a világot kezdték látni, amelyet a valóságban mi eddig is megéltünk: az ellenünk dolgozó hatóságokét, a kizsákmányoló, korrupt hatalmi szervekét, a magyargyűlölő helytartókét. Minderről viszont csak azért nem szerezhettek tudomást, mert éppen az érintett köröknek a kiszolgálásával voltak elfoglalva. Ebből most már elég volt. Jobb későn abbahagyni, mint soha.
A kijózanodás előjeleként könyvelhetjük el azokat a politikai lépéseket, amelyekkel megpróbálják jobb belátásra bírni a magyarok komfortérzetének megrontásával foglalatoskodó kormány megbízottjait. Eddig nem fordulhatott elő, hogy a kabinet csicskásaiként tevékenykedő politikusaink bepereljenek egy prefektust, vagy kampányt indítsanak ellene, de most mintha közelítenének a „feladathoz illő” hangnemhez. Megérett az idő arra, hogy a „popikák és oprák” is tiszteljék és „intonálják” a himnuszunkat, a magyarokkal pedig ne riogassanak. A gazdasági bűncselekményekért kiszabott büntetések bebizonyították, hogy van még hely a börtönökben, és kell az igazságszolgáltatás erejében hinnünk. Itt az ideje, hogy ne bánjanak többé kesztyűs kézzel a román hatalommal azok, akik a mi érdekeink képviseletét vállalták fel. A rózsaszín szemüvegeiket most egy ideig nélkülözniük kell. Talán így hatékonyabbak lesznek, mint a koalíciós mámortól megrészegülten.

Share Button
Ennyien olvasták: 587

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.