Központ
2017. szeptember 25. hétfő, Eufrozina, Kende
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

A menekültekről – szubjektíven

Ferencz Zsombor szeptember 11, 2015 Vélemény

zsombor_kpontAzok számára, akiknek még nem egészen világos, hogy miért lehetünk elfogultabbak a menekültkérdés megítélésében, mint a szomszédos népek és nemzetek, érdemes feleleveníteni az általunk, valamint a szüleink és nagyszüleink által átélt történelmi eseményeket. Vagy a még korábbiakat. A tatárjárástól kezdődően, a török és osztrák elnyomáson át egészen Trianonig, illetve napjainkig. Átgondolni mindazt, amit az utóbbi évszázad során elműveltek velünk. A két vesztes háborút, a trianoni békediktátumot, a kommunisták beolvasztó stratégiáját, a szekusvilágot, a forradalmat, vagy a márciusi pogromot. A magyarságunk miatt elszenvedett megaláztatásokat, a háborúk és az etnikai konfliktusok miatt bekövetkezett menekültáradatot.

Az anyaországba. Oda, ahol nem vártak tárt karokkal. Sem csókkal, sem kolbásszal. Csak egy ideiglenes, megkülönböztető igazolvánnyal. Ugyanúgy, mint a többi menekültet vagy bevándorlót. A kínait, a románt, vagy a bárhonnan érkezőt. Nem vártak szívélyesen, csak néhány nehezen végezhető munkával és rengeteg formális teherrel, bürokratikus akadállyal. Aztán eljöttek a szép idők. Az erdélyi magyarok is uniós állampolgárokká váltak. Néhány éve pedig már sokkal egyszerűbben, méltányos módon is magyar állampolgári címhez juthatunk. És felállíttattunk egy olyan romániai jogrendszert, amely nagyon sok szempontból megvédi a közösségünket a szélsőséges nacionalista megnyilvánulásoktól. Alig néhány éve állt be ez a régóta várt egyensúlyi helyzet. Amelyben elméletileg akár jól is érezhetnénk magunkat. Magyarországi állampolgárként, erdélyi kisebbségiként, magyarként vagy akár székelyként. Sokat kellett várnunk és komoly áldozatokat hoznunk, amíg ebbe a helyzetbe kerültünk. Kettétörték az életsorsainkat, elvették az éveinket, világgá kergettek. Az ittmaradottak létszáma pedig még a másfél milliót sem éri el. A húszmilliós román tengerben.

És akkor ideállítanak a mai menekültek. Tömegesen, tudatosan, senkitől sem félve. Okostelefonokkal a kezükben. Követelőzve. Nem lehet tudni, hogy hányan, de nálunk jóval többen. Mi pedig olyanok vagyunk hozzájuk képest, mint egy csepp a tengerben. Ráadásul más a felekezetük, mások a szokásaik, más az értékrendjük. Az emberi jogokra hivatkoznak, Németországra pályáznak, menekültstátust kérnek. A háború kergette őket ilyen messzire. Vagy a konjunktúra, amelybe belecsöppentek. Isten őrizzen attól, hogy mi is hasonló helyzetbe kerüljünk. Meg is kell adnunk nekik mindent, ami tőlünk telhető. A képességeinkhez és a politikai helyzetünkhöz mérten. Meg kell tennünk mindent, ami nem kockáztatja az amúgy is legyengített közösségünk létét. Ami nem járul hozzá a további hanyatlásunkhoz vagy a végleges felszámolódásunkhoz. Káosszal, vallási nézeteltérésekkel, etnikai konfliktusokkal, felvállalhatatlan gazdasági terhekkel. Hiszen alig múltak el nálunk ezek a jelenségek!

Share Button
Ennyien olvasták: 648

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.