Központ
2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna
Eső
Ma
Eső
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

A Nagy Kombinátor tündöklése és bukása

Szentgyörgyi László október 23, 2014 Vélemény

 lacikicsiMORGÓ

Nem tudni, van-e összefüggés a kettő között, de ahogyan közeledik a választás időpontja, úgy szaporodnak a törvényhozók korrupciós ügyei. És sejtéseink szerint mindez csupán a jéghegy csúcsa. Igen, voltak némi elképzeléseink afelől, hogy a törvényhozás két házában nem csupán ártatlan báránykák ülnek, de ami sok, az sok. A minap hallottak szerint a román parlamentben kétféle törvényhozó ül: akit már megvádoltak korrupciógyanús ügyletek elkövetésével, illetve akit csak ezután fognak. Leszámítva azokat, akiket jogerősen el is ítéltek, de ők már másutt ülnek.

A legújabb korrupciós botrány érintettje a nyolcvankilenc utáni román politika szimbolikus alakja, a Nagy Kombinátorként emlegetett Viorel Hrebenciuc. Nem tudjuk, mit őrzött, őrizhetett meg korábbi befolyásából, de az tagadhatatlan, korábban ő volt az, aki minden törvényes és kevésbé törvényes eszközt felhasználva egyeztetett, alkudozott pártok és politikusok között, kormánykoalíciókat hozott össze, s bontott fel. Ő közvetített a posztkommunista utódpárt és az RMDSZ között is. Igen kíváncsiak lennénk, milyen kapcsolatai voltak a „szövetség” vezető politikusaival, a Neptun-paktumon túl milyen természetű ügyleteket bonyolított és kinek, kiknek a hasznára?

Az eset után sokak – honatyák, honanyák, egyéb percemberkék – ina megremeghetett, merthogy nyilvánvalóvá vált: ha Hrebe bekeríthető, akkor senki sem alhat nyugodtan. Pedig hát milyen szépen alakult minden – gondolhatták –, összeállt a kiváltságosok, az érintetlenek, a törvény fölött állók kasztja, amelyhez szerencséjükre ők maguk is tartoznak, s most hirtelen vége mindennek! Hát nem tudom, bárcsak így lenne. De ne feledjük, Romániában élünk, ahol jó vigyázni, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol rendszerint a legnagyvonalúbb, legönzetlenebb gesztus mögött is felsejlik az alantas hátsó szándék.

Mindenesetre indokolt gyanakvással fogadni Hrebenciuc lemondását képviselői mandátumáról, illetve az azzal járó mentelmi jogáról. Nem olyan ember ő, aki valamiféle kiváltságáról önként lemondana. Hacsak nem kényszerítették erre a lépésre. És mi, illetve ki kényszeríthette volna? Hát a helyzet, meg a pártelnök.

Egyelőre nem tudni, milyen hatással lesz a botrány – mert botrány ez a javából! – az éppen célegyenesbe fordult választási kampányra, befolyásolja-e, s ha igen, mennyiben Ponta győzelmi esélyeit, de az biztos: a román politikai osztály amúgy sem létező tekintélyét a semmivel tette egyenlővé.

 

 

Share Button
Ennyien olvasták: 349

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.