Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Szombat
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső

Árulás vagy politikai idiotizmus?    

Szentgyörgyi László július 6, 2017 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

A tavalyi helyhatósági választások után még úgy nyilatkoztak az RMDSZ illetékesei, hogy a marosvásárhelyi képviselőtestület legnagyobb létszámú frakciójaként nem állítanak alpolgármester-jelöltet. Állításuk szerint azért, hogy ezúttal is azt üzenjék a választóiknak: nem értenek egyet a jelenlegi polgármester városvezetési stílusával, módszereivel, akinek leváltása továbbra is a „szövetség” legfőbb célja.

Aztán a múlt csütörtöki képviselőtestületi ülésen változott a helyzet. Annak dacára, hogy Magyary Előd frakcióvezető alig néhány nappal korábban még úgy nyilatkozott, elsősorban a római katolikus iskola helyzetének megoldása a céljuk, mégis belementek az alpolgármesterek megválasztásába. Gondolom azért, talán sikerül elterelniük a figyelmet arról, hogy az iskolaügyet nem sikerült megoldaniuk.

Ismétlem, ha csupán a figyelemelterelés volt a céljuk, az tökéletesen sikerült. Az biztos: meggondolatlan – vagy igenis jól meggondolt – lépésükkel olyan mértékben sikerült felborzolniuk a kedélyeket, maguk ellen fordítaniuk a közvéleményt, hogy arra még legádázabb ellenségeik sem számíthattak. A humor klasszikusa szerint vagy egyvalaki gondolkozott a döntésen, de sokáig, vagy sokan, de csak kevés ideig.

Nem tudom eldönteni, mennyire fontos, hogy magyar alpolgármestere legyen a városnak. Visszatekintve mindössze két név jut eszembe – Csegzi Sándor és Peti András –, akik az évek során betöltötték e tisztséget, egyikük sem nyújtott kiemelkedőt. Képtelenek voltak kibújni Dorin Florea árnyékából. Igaz, nem is nagyon akartak. Azt mondanám: inkább ne legyen magyar alpolgármestere a városnak, semmint olyan legyen, mint ők voltak.

A múlt heti alpolgármester-választás néhány tanulsága: az RMDSZ szerint egy több, mint kettő. Ha az állítás nem igaz, akkor sürgős magyarázatra szorul, miért nem két magyar alpolgármestert választottak, hanem csak egyet. Mert csak rajtuk múlott. Erre csak két magyarázat lehet: 1. vagy nem tekintik magyarnak azt, aki nem az RMDSZ-ben politizál, 2. vagy az RMDSZ a posztkommunista PSD magyar tagozataként működik, ezért szavaztak a kormányzó párt alpolgármester-jelöltjére.

Tehát: vagy-vagy, harmadik változat nincsen. Ez pedig a jövőre nézvést nem sok jót ígér. Véleményem szerint.

Share Button
Ennyien olvasták: 1156

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.