Központ
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős

Az agyat is károsítja az ammónia?

Ferencz Zsombor július 31, 2015 Vélemény

zsombor_kpontSaját bőrünkön, saját szemünkkel, saját légzőszerveinkkel látjuk-érezzük nap mint nap a marosvásárhelyi vegyipari kombinát káros hatásait. Az elviselhetetlen „kombinátszag” lényegesen csökkenti a komfortérzetünket. Menekülnünk kell a fojtogató bűz elől. Vissza kell tartanunk a lélegzetünket mindaddig, amíg eltávolodunk a szennyezett övezettől. A tudományos kutatások egyértelműen kimutatták, hogy az ammónia irritálja a légutakat és növelheti a légúti megbetegedések gyakoriságát. Mindezek ellenére a gyár képviselői azt állítják, hogy csak ideiglenesen növekednek meg a szennyezési mutatók, a tevékenységüknek pedig semmilyen káros hatása sincs az egészségre. Még nem született egyetlen olyan tanulmány sem, amely alátámasztaná a vásárhelyiek gyakoribb megbetegedését, így tehát mindössze bizonyos személyek finnyásságáról van szó, amely nem annyira számottevő, mint az ott dolgozók jövedelme és a „füstből származó” gazdasági haszon.

Az utóbbi időben felerősödött a kombinát bezárását követelők hangja. Ha figyelembe vesszük a rendszeres határérték-túllépéseket, amelyeket a hatóságok objektív mérőműszerei és a mi szubjektív érzékszerveink egyaránt megtapasztalnak, érthető az az igyekezet, amellyel egyes csoportok a probléma gyökeres megoldására törekednek. Hiába vártuk a „szűrőberendezésekbe” fektetett milliók jótékony hatását, csak az ígéretekkel maradtunk. És a mindennapos füsttel. A gyár pedig egy ideiglenes működési engedéllyel, amelyet éppen a „mi” miniszterünktől kapott meg. Ingyen és bérmentve. A törvényes szennyezéshez, az alábbiak szerint: a profit a tulajdonosoké, a profitadó az államé, a büntetésekből származó bevétel pedig a hatóságoké. Ami pedig még hátra marad, vagyis a törvény által kiszabott határértékeket lényegesen meghaladó környezeti ártalom, az mind-mind a miénk.

És tényleg jó kampánytéma ez a bűz. „Népszavaztassuk” meg a bezáratását, majd tárjuk szét karjainkat, és sóhajtsunk fel, hogy: „Jaj, ezek a rendelkezések nem törvényesek. Pedig mi minden tőlünk telhetőt megtettünk”. Úgy tűnik, mindegyik érdekelt fél fel akarja használni ezt a „büdös kérdést” a tömegek manipulálására, és most hirtelen nagyon zavaró lett számukra ez a több évtizedes probléma. Az egyik napról a másikra megtáltosodó civilek mögött fellelhető bizonyos politikai körök befolyása, például a helyi önkormányzat részéről. Eléggé átlátszóak az összefüggések. Véletlenek nincsenek. Ennek ellenére, a „jobb későn, mint soha” közmondást úgy is parafrazálhatnánk, hogy „jobb a választási kampány idején, mint soha”. Bár lenne valamilyen „érezhető” eredménye is ennek a nagy dobverésnek!

A másik oldalon viszont olyan „agyament” reakcióknak lehetünk tanúi, amelyben az említett érdekkörökkel ellentétben álló helyi vállalkozók, politikusok vagy civilek a szennyező kombinát mellett érvelnek. Párhuzamot vonnak az ammónia, valamint a kipufogógázak és a szeméttelepek szennyezése között. Mintha ez utóbbiakkal való foglalkozás az előbbinél is fontosabb lenne. Sőt, még azt is elmagyarázzák a bezáratást követelők által megfogalmazott kényelmetlen kérdésekre, hogy a svájci tulajdonosokkal folytatott üzleti kapcsolataiknak semmiféle befolyásoló hatása sincsen. Ha valóban így áll a helyzet, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ammónia az agyat is károsítja, nem csak a légzőszerveket. Nálunk különösképpen.

Share Button
Ennyien olvasták: 825

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.