CSAK ÚGY MONDOM
Hetek óta folyik a láthatatlan ellenség elleni harc, a jelen állás szerint egyelőre úgy fest: vesztésre állunk. A jelen állás szerint. Mert az világos, igen távol állunk még attól, hogy a küzdelem végkimenetelét előre láthassuk. Tekintve az ellenség arcnélküliségét, a magunk felkészületlenségét, annyit már most kijelenthetünk: még számos érzékeny áldozattal és reményeink szerint sokáig ható, épülésünket szolgáló tanulsággal járó háború folyik. Ami elől nem térhetünk ki, amit kénytelenek leszünk végigharcolni. Már ha élni akarunk – és akarunk.
Ilyen rendkívüli, embert próbáló kihívások idején derül ki, mit ér az állam. Amit nem kevés adólejekkel mi, állampolgárok tartunk el/fenn. Ne feledjük, az állam van az adófizetőkért – legalábbis így kellene ennek lennie –, semmiképpen sem fordítva: az adófizetők az államért, ahogyan azt az állami pénzből élők hada hiszi. Az igazság órája jött el, amikor kiderül, számíthatunk-e arra, hogy eleget tesz kötelezettségének, azaz megvéd, amikor védelemre lenne szükségünk. Merthogy ezért tartjuk. Mármint az államot, számos illetékes és illetéktelen intézményével.
Addig is, amíg az állam mint rendszer, adminisztrációs gépezet rádöbben a maga felelősségére – mindenesetre ahogyan az első vonalban küzdő orvosait, egészségügyi dolgozóit a minimális fegyverzet, akarom mondani: eszközök, védőfelszerelés nélkül csatába küldte, az nem jogosít fel sok reményre –, megtalálja a legmegfelelőbb válaszokat a járvány okozta kihívásokra, mi egyénenként tesszük, amit szükségesnek tartunk, amire ismereteink, emberi tartásunk, elszántságunk alapján képesek vagyunk. Hogy ez mire elegendő, egyáltalán elegendő-e valamire, az a későbbiekben derül ki.
Ha igaz a mondás: szélsőséges élethelyzetekben ismerszik meg valójában az ember, akkor ez érvényes az általa alkotott kisebb-nagyobb közösségekre is. Beleértve a politikai közösségeket is. Mit mondjak, ezen a téren nem vagyunk elkényeztetettek. Igaz, minden népnek, nemzetnek olyan vezetői vannak, amilyent megérdemel. A politikusi, emberi felelőtlenség csúcsa az, ahogyan egyesek, alkalmatlanságukat ismételten bizonyítva, most leszerepeltek. Elegendő, ha a nehéz helyzetben lemondott – valójában megfutamodott – volt egészségügyi miniszterre gondolunk.
A magunk portáján maradva: az RMDSZ sem siette el a szavazóbázisát jelentő nyugdíjasok megkeresését, hogy megtudakolják, miben lehetnének segítségükre a járványügyi vészhelyzet idején. Pedig az előző hónapok alatt aláírásgyűjtés ürügyén folytatott adathalászat ezt könnyen lehetővé tenné. Ehelyett Tánczos Barna botrányos esetei által vonták magukra a figyelmet. Mint ismeretes a Hargita megyei szenátor a napokban azzal próbálta kimenteni magát a gyorshajtásért való felelősségre vonás alól, hogy azt hazudta: koronavírus által fertőzött. Nem semmi.
Abban egyezzünk meg, ez távol áll attól, amit az ilyen rendkívüli esetekben egy felelősségteljes politikustól – még ha RMDSZ-tag is az illető – joggal elvárnánk.
Szentgyörgyi László
Ui. A legfrissebb híradások szerint múlt pénteken Tánczos jogosítványát 30 napra bevonták, miután Csíkszeredában nem adott elsőbbséget a tűzoltóság és a rendőrség bevetésen lévő, megkülönböztetett jelzésekkel közlekedő egységeinek.
