Vélemény

Calais és ami utána jön…

Európa már hosszú hónapok óta megkülönböztetett figyelemmel kíséri a Calais környéki eseményeket, amelyek – bár megosztják a közvéleményt – egyértelmű jelzésként szolgálnak a kialakult állapotok tarthatatlanságáról. A csaknem két év alatt hatalmas méretűvé duzzadt migránstábor nem ok nélkül „nyerte el”a Dzsungel megnevezést. A táborban élők számáról több becslés is napvilágot látott, a legtöbben 6-8 ezer főre tették az itt tanyázók számát, egyesek tízezer főről beszéltek. Az mindenesetre tény, hogy ez az embertömeg áldatlan körülmények között tengette életét, és csak idő kérdése volt, hogy a politikum mikor fog erre reagálni.

A Calais körül kialakult kép rendkívül összetett, ugyanis embere válogatja, ki és hogyan áll hozzá ehhez a kényes kérdéshez. Mert ugye a szolgálatukat teljesítő, hetente egy-két alkalommal ott elhaladó kamionsofőrök nem tapsikoltak örömükben az autópályára felugráló, és sok esetben agresszív viselkedést tanúsító, fenyegető egyének láttán. Valószínű, hogy a szintén Calais-nál szolgálatot teljesítő rendőrök sem szívesen avatkoztak be, ismervén a „vörös kakas meséjére” emlékeztető helyzetet, miszerint úgy is mindegy, holnap kezdődhet minden elölről. A tábor lakói így egyre agresszívabbak (mások szerint egyre „elszántabbak”) lettek, és úgy tűnt, hogy a dzsungel törvénye lesz a nyerő továbbra is, amikor egy szép napon fordult a kocka. Elnökválasztási kampány ide vagy oda, az állóvíz megmozdult. A franciák elnöke, Francois Hollande – ugyanúgy, mint az elnöki székért harcba induló Nicolas Sarkozy – felszólította az illetékeseket a tábor felszámolására. Amint tudjuk, a hatóságok azonnal elkezdték munkájukat, és a számos országból érkezett illegális bevándorló nagy részét már kilakoltatták a Dzsungelből. Mintegy négyezer felnőtt már beleegyezett abba, hogy Franciaország különböző menekülttáborába irányítsák, hisz megelégelték a táborban tapasztalt állapotokat.

A legkényesebb kérdés a táborban maradt gyerekek további sorsa. A kiskorúakat ugyanis, érthető okok miatt, nem lakoltatták ki a fehérre festett speciális konténerekből. A médiában egyre több szó esik arról, hogy ezeket a gyerekeket cserbenhagyták, hisz sokan kíséret nélkül érkeztek ide, és most, amikor a felnőttek eltávoznak a táborból, nem lesz, aki sorsukért felelősséget vállalna. Persze, az is nagy kérdés, hogy a szóban forgó gyerekeknek hol vannak a szüleik… És hol voltak akkor, amikor ezek a gyerekek a táborba érkeztek?

A Calais környéki hatalmas tábor felszámolása után csupán néhány napot kellett várni, és Párizs közterületein gombamód elszaporodtak a sátrak. A belvárosban mintegy 2000-3000 személy rögtönzött magának szálláshelyet, a fővárosi lakosok megdöbbenésére, akik bizony nem hittek a szemüknek. A hatóságok azóta már elkezdték a sátrak felszámolását, ám a francia sajtóban többen is kétségüket fejezték ki a kérdés valós megoldásával kapcsolatban. Mi jöhet tehát Calais után? Az eddigi tapasztalatok nem kecsegtetnek sok jóval. De azért reménykedjünk!

-demeter-

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.