Központ
2019. december 16. hétfő, Etelka, Aletta

Citromízű narancs és „Bürokrácia Központok”

Központ szeptember 22, 2011 Vélemény

 Citromízű narancs és „Bürokrácia Központok” Ferenc_Zsombor

A legutóbbi anyaországi választások során bekövetkezett politikai változások – az MSZP–SZDSZ bukása és a Fidesz–KDNP győzelme – többnyire elégtétellel töltötték el az erdélyi magyarokat. Ennek az érzelmi reakciónak számos oka volt, de legfőképpen a Gyurcsány-kormány ellenséges viszonyulása a határon kívüli magyarokkal szemben, és az új győztesek jobboldali politizálása.

Ezenkívül a gazdaság élénkítésére is komoly kilátás mutatkozott, főleg ha azt az MSZP–SZDSZ korszak alatt megmutatkozó általános gyengélkedéssel vontuk párhuzamba. Bár mindenki tisztában volt azzal, hogy csodák nem léteznek, a Kárpát-medencei magyarok többsége mégis optimistán viszonyult az új politikai hatalomhoz. A kormányváltás óta eltelt időszakra visszatekintve, egyelőre még nem jelenthetjük ki, hogy beteljesedtek az elvárásaink. Sőt, egyre inkább kételyek merülhetnek fel bennünk, ami az új kormány akaratát és képességét illeti.

A magyar kormány határon túli politikai szerepvállalása egyfajta segítségként kellene érkezzen Erdélybe, amely egy járható(bb) utat nyitna meg a nemzetépítés irányába. Ehhez képest, mindössze csak azt tapasztaljuk, hogy kisebb-nagyobb lelkesedéssel, illetve több-kevesebb pénzzel, szinte mindegyik erdélyi magyar politikai alakulatot támogatják, vagy néha-néha kritizálják, egyre mélyebb árkot ásva ezáltal az egymás ellenében tevékenykedő pártok közé. Semmi szín alatt nem okolhatók az anyaországiak az itt kialakult problémákért, de sajnos nem tudtak hatékony segítséget nyújtani az egyre aggasztóbb politikai helyzet megoldására. Hogy is tudnák megoldani a mi sajátos „gordiuszi csomónkat”, ha az egyik alakulat vezéralakja költői elfogultságában a ciánhoz hasonlította az újonnan bejegyzett politikai pártot? Hol van itt, a politikában oly kulcsfontosságú megfontoltság, érettség és higgadtság?

A magyar állampolgárság megszerzését olyan formában tették lehetővé, hogy fölösleges utazgatásra és pénzkiadásra kényszerítették az erdélyieket. Marosvásárhelyről például „föl” kell utazni Kolozsvárra, vagy „le” Csíkszeredába, de akár egy (bármelyik!) magyarországi polgármesteri hivatalban is intézhetjük az ügyeinket.

Annak ellenére, hogy Erdélyben a mi városunkban laknak a legnagyobb számban magyarok, mégsem hoztak létre itt egy olyan irodát, ahol megszerezhetnénk az állampolgárságot. Ha valóban a mi érdekeinket tartanák szem előtt, megtehetnék, hogy egy irodai felszereléssel és megfelelő személyzettel ellátott mozgó irodát helyezzenek működésbe, amely rendszeresen járná a városokat és a falvakat, helyben megoldaná az ügyintézést (A-tól Z-ig), és kiiktatná a bosszantó, fölösleges és költséges buktatókat.

Szép város Kolozsvár, de mégsem helyénvaló, hogy például az idős kérelmezőket is útra teszik (egy „kellemes” Szamos-parti sétára), amikor nyugodtan lehetne megoldást találni erre a problémára. Úgy tűnik, szándékosan akadályokat gördítenek az „állampolgárok” elé, és megmutatják nekünk, hogyan kell fából vaskarikát készíteni, illetve „Bürokrácia Központokat” működtetni.
A beígért magyar gazdasági fellendülést a „szakértők” már eddig is kétségbe vonták, de a most bejelentett ÁFA-emelés egy újabb bizonyítéka annak, hogy eléggé savanyú a magyar narancs. Reméljük, minél hamarabb megtalálják a finom, érett gyümölcs titkát (lehet az akár alma, szőlő vagy körte), mert szükségünk van az anyaországra.

Share Button
Ennyien olvasták: 545

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.