Központ
2018. július 21. szombat, Dániel, Daniella

Ébresztő, tragumúrák!  

Szentgyörgyi László március 15, 2018 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

Néhány gondolat a Székely Szabadság Napi rendezvény kapcsán 

Mondjuk, azt tudtuk, hogy Székelyföld egészét tekintve Marosszék, illetve Marosvásárhely a gyenge láncszem, legalábbis itt kopott meg a leginkább a székely öntudat az emberekben. Izsák Balázs szerint a Székely Szabadság Napjának megünneplése eme szerencsétlen állapoton próbált némileg javítani. Hogy milyen eredménnyel, azt az alábbiak is jelzik.

Mindenestre a helyzet nem túl biztató, hisz ameddig például Háromszéken mindenki – RMDSZ, MPP, EMNP, SZNT, EMNT – a jelenlétre mobilizált, addig Vásárhelyen például sem a szovátai illetőségű Péter Ferenc megyei tanácselnök, sem az udvarhelyi felmenőivel büszkélkedő Biró Zsolt MPP-elnök, RMDSZ-es parlamenti képviselő, sem törvényhozásbeli kollégája, a háromszéki születésű Vass Levente vásárhelyi RMDSZ-elnök nem tartotta fontosnak, hogy jelenlétével megtisztelje a rendezvényt.

Biró távolmaradásával nem lepett meg senkit, hiszen 2016-os kifütyülése óta kínosan kerüli a vásárhelyiekkel való nyílt szembenézést. Idén temetésre hivatkozva mondta le a megjelenést. Péter Ferenc külföldi útjára hivatkozva mentette ki magát. Talán ő is időzíthette volna másként az utat, hisz jó előre tudhatta, hogy márciusban milyen rendezvények következnek. A leginkább meglepőnek Vass Levente bejelentése tekinthető, aki sajtótájékoztatón adta mindenki tudtára, hogy a korábbi évektől eltérően, idén nem vesz részt a rendezvényen. Merthogy – most fogózzanak meg! – helyteleníti annak sorozatos vásárhelyi megtartását, mondván szerinte más város is alkalmas lenne erre. A jelek szerint Vass valamit végzetesen félreértett, hisz március 10-én a székely vértanúkra emlékezünk a postaréti vesztőhelyen. Talán csak nem azért helyezné máshova a rendezvényt, mert az sérti egyes vásárhelyi román körök nemzeti érzékenységét? Ha így van, akkor felmerül az újabb kérdés: kinek az elvárásai szerint cselekszik a képviselő úr? Merthogy – igaz, egy kicsit erőltetettnek tűnhet a párhuzam – idén inkább a Havasalföld és Moldova közötti kisegyesülés január 24-ei évfordulóján való jelenlétet választotta a Székely Szabadság Napja alkalmából tartott megemlékezésen való részvétel helyett.

Mindez azt jelzi, hogy Marosvásárhely magyar lakossága – elsősorban a minden magyar ügy iránt közömbös otthonülők száma – közösségként inkább egy arctalan, akarat nélküli, elfásult, mindenbe belenyugvó, manipulálható masszához hasonlít, mint öntudatos, gerinces, érdekiért kiállni képes, céljaiért áldozatra hajlandó gerinces közösséghez. Ez idő szerint, sajnos, inkább emberformájú tragumúrákhoz vagyunk hasonlatosak, semmint székelyforma emberekhez. Véleményem szerint.

Share Button
Ennyien olvasták: 678

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.