Központ
2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Borús
Szombat
Borús

Egy város, két világ

Központ június 26, 2014 Vélemény

LaciokMORGÓ  

Egy város,  két világ

Néhány évvel ezelőtt, amikor még a multikulti volt divatban – már nincs? – egy sajtóbeszélgetésen vettem részt. A helyi média szerepéről folyó könnyed eszmecserén elkerülhetetlenül szóba jöttek  a magyar-román kapcsolatok is. Felvetődött, hogy a két etnikum sajtóját olvasva a külső szemlélő számára úgy tűnhet, nem ugyanarról a városról szólnak. Igen, Marosvásárhelyen két etnikailag, nyelvileg, kulturálisan különálló közösség, teljes helyi társadalom él egymás mellett. És a kettő között nincs, vagy csak alig-alig van átjárás.

Tény, hogy mind értékrendben, mind témaválasztásban, -kezelésben, mind hangvételben, stílusban eltér egymástól a helyi magyar és román nyelvű média. Még a látszólagosan mindkét helyi társadalmat egyaránt érdeklő közös ügyeket illetően is más és más a románok és a magyarok viszonyulása. Sarkítva: amíg a románokat a helyi hatalmi viszonyok, a gazdasági problémák érdeklik elsősorban, addig a magyarokat inkább a hagyományápolás, a kultúra, a környezetvédelem, azokra reagál érzékenyebben. A jelek szerint még a sportéletet is mintha felosztották volna egymás között: a foci, a teremfoci – a szponzorokat, illetve vezetőségi tagokat illetően – elsősorban román érdekeltség, a kosárlabda, a kézilabda és néhány egyéni sportág magyar. Legalábbis annak tűnnek.
A városnapokhoz is eltérően viszonyul a két helyi társadalom. Kezdetben inkább a kulturális rendezvényekre, a hagyományokra, a népművészetre koncentráltak a szervezők, aztán szép lassan elbalkánosodott a rendezvénysorozat, háttérbe szorultak a helyi jellegzetességek, eluralkodott a hangos zenebona, az elmaradhatatlan mánélé kíséretében folyó mértéktelen csórékolbász-zabálás és sörivás. És ami azzal jár.    
Az épített örökséghez is más és más viszonyulás érhető tetten.  Természetes módon a magyaroknak fontosak a régi utca- és térnevek, a város régi arculatának, jellegzetes épületeinek megőrzése. Ezzel szemben a románok, különösen az elsőgenerációsok, köztük a városvezetők számára másodrangú jelentőséggel bír a múlt, ők a „jövőre” koncentrálnak. Sőt, az etnikai felsőbbrendűség jegyében gondolkodók, gyűlölködők ösztönösen, zsigerből törnek mindenre, amihez nincs közük, amihez nem kötődnek, kötődhetnek.  
Lehet, hogy átlépem most a polkorrektség – mi fán terem az, ki a fészkes fene találta ki, tette kötelezővé, s milyen jogon? – határait, de állítom: vannak, s nem is kevesen, akik – igen, a múltat végképp eltörölni vágyók egyenes ágú szellemi leszármazottai – éppen most próbálják belakni, végleg saját birtokukba venni a várost, s ebben igencsak zavarja őket, hogy élnek itt még rajtuk kívül olyanok, akiknek fején másként tapad a haj, s akiknek ajkán másként csörömpöl a szó.
Ha netán szóba kerül az autonómia, sokan, akik nem értik, vagy szándékosan félreértik, miről beszélünk, azzal utasítják el: mire jó az etnikai alapú elkülönülés, hiszen milyen jól megvoltunk – mármint ők! – együtt. Együttélést emlegetni lehet, elvárni annál kevésbé. Ahhoz más emberanyagra, más gondolkodásra lenne szükség. Ha csak a vegyes iskolákra gondolunk, ahol a magyar tanulók, a magyar pedagógusok rendre számbeli hátrányba kerülnek, majd másodrendű, megtűrt csoportként kezeltetnek, bizony érthető az etnikai önigazgatás iránti vágy.    
Az eddigiekből is az tűnik ki, hogy a legtöbb, amire mai magyarok és románok törekedhetünk: a békés egymás mellett élés. A többi üres szócséplés.

Share Button
Ennyien olvasták: 197

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.