Központ
2019. október 15. kedd, Teréz

Egynyelvű kétnyelvűség

Központ szeptember 15, 2011 Vélemény

Egynyelvű kétnyelvűség Tibor

A 2001/215-ös számú törvényrendelet egyértelműen kimondja: mindazokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, jogosan kérhetik, hogy az állam hivatalos nyelvén kívül a kisebbség anyanyelvén is szerepeljen a település neve a helységnévtáblákon. Ezen jogukkal a legtöbb helyen éltek is; néha lefestik vagy megrongálják ugyan a kétnyelvű táblákat, de ez már igazán nem nagy ügy, kicsire nem adunk. Azonban nézzük meg egy cseppet az egynyelvűség-kétnyelvűség „nem hivatalos” részét:

 

Lassacskán negyedszázaddal a gengszterváltás után még mindig természetesnek, magától értetődőnek véljük, vesszük, hogy minden románul zajlik szeretett városunkban: a legtöbben reflexből románul szólalunk meg hivatalos helyeken, kórházban, üzletekben, de még a (ritkán vagy először felkeresett) vendéglőben, kocsmában, sőt, még a taxiban is. Pedig utóbbiba kifejezetten érdemes magyarul bejelentkezni, mivel a sofőrök fele keresztet vet a hagymakupolás lelki wellnessközpont mellett elhaladva, és ha szittyául köszönünk rájuk, jó eséllyel nem fognak egész úton a blődségeikkel traktálni.

Apropó kocsma: a(z egyik) törzshelyemen szomjoltók mellett miccset és sült kolbászt is kínálnak, és amikor megkérdeztem a magyar(!) tulajt, hogy miért román, illetve CSAK  román felirat tudatja ezt a betérővel, kapásból jött a válasz: úgyis érti mindenki. (Becsületére váljék, hogy azóta már kőműves flekkennel is bővült a gasztronómiai felhozatal, és a gusztusos szeleteket kiszáradástól, nyálrácsorgatástól, légypiszoktól meg egyebektől védő, átlátszó műanyag kupola tetején kizárólag a „zsíros kenyér” formulával találkozunk). Hát ez a baj!

Mert amikor a kedvenc pizzázómban tettem fel ugyanezt a kérdést az ugyancsak magyar „patronnak”, mármint, hogy miért egynyelvű az étlap, ugyanezt felelte. Huszonvalahány éve Kanadába kitántorgott egykori szomszédokkal bóklásztunk valamelyik szupermarketben, amikor az egyik – tősgyökeres montreali – barátjuk hangosan felcsodálkozott: miért csak az állam hivatalos nyelvén vannak kiírva a portékák nevei? Mert tudtával Vásárhely lakosságának fele magyar (utánunk olvasott a neten). Tényleg: miért? Mert „úgyis értjük”?

Miért csak néhány – természetesen „magyar” – húsüzletben és kifliboltban van kiírva magyarul is, hogy mi micsoda, a többiben miért nincs? Vagy a nagy barkácsboltokban? Vagy akár a kisebbekben? Mondjuk, a lángososnál még hagyján, hogy a „langoş” alatt nem írja ugyanazt ékezettel és az „s” betű alatti puca nélkül is, hogy lángos, mert tőlünk „honosították”, de például a fagyisnál miért nem lehet az „îngheţata” alá odabiggyeszteni még azt is, hogy fagylalt? És még sorolhatnánk a példákat oldalakon keresztül, a kérdés marad: miért nincsenek mindenhol kétnyelvű feliratok? He?

Mindezek normális elvárások. Lennének. Egy normális országban, egy normális városban, egy normális makro- vagy mikroközösségben. Mi beérjük azzal, ha a borosüzlet ajtajára kifüggesztik a táblácskát: „Vin imediat”, mert már ennyiből is értjük, hogy hamarosan lesz bor…

Share Button
Ennyien olvasták: 611

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.