Központ
2019. augusztus 17. szombat, Jácint

Elfogult vagyok!

Központ október 24, 2013 Vélemény

LaciokMORGÓ

Elfogult vagyok!

Elfogultsággal vádol egy régi ismerősöm, olvasóm, aki szerint indokolatlanul kíméletlen vagyok az RMDSZ-szel szemben. Elfogadja ugyan, hogy rengeteg hibát követtek el, ennek ellenére ő folyamatosan rájuk szavazott eddig is, s nagy valószínűséggel ezt teszi majd ezután is. Van-e jobb az RMDSZ-nél, egyáltalán van-e más rajtuk kívül, akire szavazhatnék? – tette fel az egyáltalán nem költői kérdést. Amire csípőből válaszolhattam volna, de nem tettem, az elfogultságomra vonatkozó kijelentés viszont némi töprengésre késztetett. 

Lássuk, mire jutottam. Ha jól végiggondolom, huszonhárom év „áldozatos” érdekvédelmi és közképviseleti tevékenysége után kimondható: ma semmivel sem állunk közelebb az autonómiához, sem a székelyföldi területihez, sem a kulturálishoz, mint két évtizeddel korábban. Most pedig – nyilvánvaló lépéskényszerbe kerülve – „pártunk és kormányunk” inkább a fejlesztési régiók ügyében szervezett aláírásgyűjtést, indítványozna referendumot, mintsem azért, hogy Székelyföld önálló területi-közigazgatási egységet alkosson. Pedig épp a múlt héten jelentette ki a miniszterelnök, hogy a kormány a lehető leggyorsabban, azaz felelősségvállalással szándékszik régiósítási terveit megvalósítani. Nem jobb a helyzet az oktatás terén sem, hisz a mai napig sincs önálló, magyar tannyelvű állami egyetemünk, a vásárhelyi orvosin pedig a törvény előírásainak sem képesek érvényt szerezni hivatásos érdekvédőink. Vagy ott vannak az egyházi ingatlanok – mintegy 1700 –, amelyek teljes visszaszolgáltatására a hivatalos „ütemterv” szerint még legalább száz évre lenne szükség. Holott annak idején egyetlen tollvonással döntöttek elkobzásukról. Mindezek alapján azt kell mondanom, értelmetlen volt a sokszori kormányzati szerepvállalás, közösségi szempontból nem járt sok haszonnal. Igaz, a hatalom pótszékéből kormányzó politikusoknak és a klientúrának – pusztán a vagyonnyilatkozatokból ítélve is – szépen hozott a konyhára. Ami pedig Vásárhelyen történt, történik az bizony kétségbeejtő: a rendszerváltás óta folyamatosan szorul vissza a magyarság, kudarcélmények sorát kénytelen átélni. Gondolok itt elsősorban a zsinórban elvesztett helyi választásokra. Fodor Imre 2000-ben – maradjunk annyiban: gyanús körülmények között – elszenvedett veresége után, rendre alibijelölteket indított az RMDSZ a hivatalban lévő polgármester ellen, akik enyhén szólva nem törték össze magukat a győzelemért. Lehet, hogy az elfogultság mondatja velem, de úgy tűnik, mintha az RMDSZ-vezetés szándékosan lemondott volna Vásárhelyről. Menjünk tovább: a vásárhelyi utcák hivatalos lajstro­mán 460 név szerepel, közülük mindössze 40 magyar, illetve magyar vonatkozású. Folytatom: két évtized sem volt elegendő ahhoz, hogy bár egyetlen magyar személyiség nevét viselő szobrot felállíthassunk a város központjában. Ez alól még Bernády György sem jelentett kivételt, pedig szobrának az általa építtetett Városháza, vagy a Kultúrpalota közelében lett volna a méltó helye. A tizenhárom általános iskola közül pusztán egynek az élén áll magyar igazgató, s mindössze egyet sikerült magyar személyiségről elnevezni, s azt is elsősorban a civilek elszánt akcióinak köszönhetően. A vegyes, román-magyar tannyelvű középiskolák közül is mindössze egy, a sportiskola visel magyar nevet. Végül: az első vásárhelyi magyar kulturális napok szabadtéri rendezvényeit, semmibe véve a magyar adófizető polgárokat, hatalmi szóval kiűzték a város főteréről. Ami pedig nyelvhasználati jogainkat illeti, arról éppen az utóbbi napok, hetek eseményei festettek hiteles képet: ha nem robban a zöldségpiacon a civil kezdeményezés, akkor talán soha nem jut eszükbe az önkormányzati képviselőknek, hogy – legalábbis a jog szerint – magyarul is szólhatnak a tanácsülésen. Pedig közel másfél évtizede már, hogy tehették volna… Közhelynek számít: minden jog annyit ér, amennyit érvényesíteni lehet belőle.

Nos, a felsoroltak miatt hibáztatom, marasztalom el az RMDSZ-t. S miért csak velük szemben vagyok ilyen kényelmetlen? Hát azért, mert viszonylagos döntéshozói, végrehajtói szerepük révén, övék a „hatalom”. Legalábbis az erdélyi magyar közösségen belül. A többiek – hatalmi szempontból – egyelőre nem léteznek. Miközben tudom, magam is vallom, hogy olyan létfontosságú célokért, mint az autonómia, az önálló állami magyar egyetem csak közös fellépéssel lehet a siker reményében fellépni. Csakhogy ehhez összefogásra lenne szükség, amitől manapság igen távol állunk. A rendszerváltás után eltelt huszonhárom év tapasztalata pedig arra kényszerít, hogy kétkedve fogadjak minden, az említett célokra vonatkozó RMDSZ-kezdeményezést. Miért? Azért, mert – az általam korábban felsoroltak okán – nem tudok hinni azok őszinteségében, jószándékában, akik eddig meghatározó szerepet játszottak, játszanak a párt országos és helyi szervezeteiben. Esetleg, ha testületileg kimondják: bocsánat, tévedtünk, holnaptól csinálják mások, másként… Amíg ez megtörténik, még sok víznek kell lefolynia a Maroson.  

Ha elfogultságnak számít mindezt leírni, minderre emlékeztetni, mindezt a felelősök szemére vetni, akkor beismerem: elfogult vagyok.

Share Button
Ennyien olvasták: 348

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.