Központ
2017. december 11. hétfő, Árpád, Árpádina
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

Esztendő fordulóján

Központ december 27, 2012 Vélemény

BoloniDEsztendő fordulóján

Boldogult legénykoromban a templom tornyából búcsúztattuk az óévet. Egyik szilveszterkor a kántorunk idő előtt lebetegedvén nekem jutott a tisztesség, hogy a hangot megadjam és a kórus énekét irányítsam. Ekkor olyasmi mocorgott bennem, hogy talán a papi hivatást kellene választanom. A sors másként rendelkezett, de az a két ének ma is itt cseng a fülemben: „Óh, mily rövid ez az élet, / Ragad minket az idő: / Íme, ismét már oda lett /  Éltünkből egy esztendő! / Tekintsünk még utoljára  / Annak lefolyt pályájára, / S áldjuk jó Istenünket,  / Hogy megtartott bennünket.”

Ezt követte az újévet köszöntő ének: „Ez esztendőt megáldjad, / Ez esztendőt megáldjad, / Kegyelmedből, Úristen!, / Bőséggel ékesítsed, / Bőséggel ékesítsed,  / Te szent Jehova Isten! / Téged áldnak, / Kik lakoznak e földnek színén. / És a puszta helyek is / Bőséggel, Halmok áhítozódnak / Víg kedvvel. / Boldog, kit magadnak választál, / Sionnak királya/”

A mindenkori kántor privilégiuma volt, hogy a torony aljában illő tisztelettel hallgatózó népet köszöntse, eképpen: Adjon az Isten minden jót, bort, búzát, békességet, áldást és szeretetet az új esztendőben!

Utána háromszoros Éljen! következett. Aztán lebaktattunk a szűk és a hótól igencsak csúszós lépcsőkön, és visszaballagtunk a felekezeti iskolába, melyet az államosítás után kultúrházként használhattunk. Koccintgattunk, előkerült némi elemózsia is, aztán karéjba fogóztunk, középre állt a prímás, és legalább másfél órán át énekeltük nemzedékről nemzedékre öröklődő dalainkat.

Aki nem dőlt ki, táncolhatott kedvére. Volt úgy is, hogy a reggeli kúrálás végére értem csak haza.  Nagyapám méregerős szilvapálinkával fogadott: „Éppen most itattam meg a marhákat, rajtunk a sor, fiam!”

A változás óta háborús hangzavarban, füstben-ködben petárdázva búcsúztatják az újévet, a közeli diszkóbár tetejéről röppentyűk tízei színezik az eget. Kétszer is pukkantanak, himnuszolnak, pezsgőznek: egyszer Erdély s utána Magyarország éjféli idejében. Mostanság már nem kapjuk magunkra a nagykabátot, nem állunk ki „tácsogni” az erkélyre, unjuk már a művi zűrt. Inkább ülünk csendben a lakásban. Megcsókoljuk egymást, felhívjuk (ugyancsak köröttünk, itt, Vásárhelyen élő gyermekeinket, unokáinkat), fogadjuk a telefonokat, köszöntjük az ismerősöket.

Hajnali három-négy körül elunom a tévét is, az ágyban olvasok, ezúttal háttérrádiózás nélkül. Egy Dsida-vers kerül a kezembe. Jó volna azt írnom, hogy ezzel alszom el. Nem így van. Eloltom a villanyt, és nagyon sokáig nézem az életemet a sötétben.

Share Button
Ennyien olvasták: 291

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.