Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Péntek
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Fidel Castro és a történelem „torzulásai”

Központ december 13, 2016 Vélemény

Van úgy az ember, hogy ott ül az asztalfőnél az ünneplők körében, s bár tapsikolnia kellene az örömtől, egyszer csak rájön: már semmi sem róla szól. Így megy ez már régóta, csak éppen nem vette észre. Kihúztál már alóla a szőnyeget, és mintha csak kényszerképzet volna az egész, egy régi, megkopott film pereg, senki sem figyel oda, hisz mindenki már menni készül. Bár még mindig megvan a díszlet, s a sznobok az első sorban kajánul vigyorognak, hősünk türelmetlenül várja, hogy vége legyen a paródiának, s gördüljön le már végre az a függöny…

Valami ehhez hasonlót produkált az előző napokban a történelem. Fidel Castro halála – bár nem érte teljesen váratlanul a világot – az egyik legfontosabb sajtóhír lett, és nem is ok nélkül. A média meg is tett mindent, hogy annak rendje és módja szerint tájékoztassa a világot, hisz nem akárkiről van szó. A nagy „Comandante,” Kuba teljhatalmú vezetője csaknem ötven évig uralkodott saját népén. A valamikori híres forradalmár nevének csak puszta említése folytán ezreknek lúdbőrözött a háta, igaz, olyanok is akadtak, akik a legyőzhetetlen igazságtevőt látták benne. A politikum a hidegháború idején egészen világosan kinyilvánította ellenszenvét vagy éppen szimpátiáját, és az 1989-es rendszerváltozásokig mindenki tudta, hogy mi az ábra. Vagyis hogy milyen Fidel Castro „hivatalos” ábrázata (elnézést: ábrázolása!). A nyugati tömb, ugye nem kedvelte túlságosan, hisz a demokrácia és a szabadságjogok hiánya nyilvánvaló volt, és ugye a kőkemény Fidel (mint neve is sugallja) hű volt azokhoz az elvekhez, amelyeket aztán saját képére formált és honosított meg Kubában. A keleti részen annál inkább becsülték, mert ő volt az, aki borsot tört Amerika és a kapitalizmus orra alá. Azt azonban sok kubai állampolgártól illene megkérdezni, hogyan érezte magát az elmúlt 40-50 év alatt, miről álmodozott, és egyáltalán maradtak-e még álmai. Aztán telt-múlt az idő, és a dolgok lényege lassan a homályba veszett.

Az az érzésem, hogy Fidel Castro halála nem önmagában véve jelentős esemény. A Comandante elhunyta sokkal nagyobb visszhangra talált a politikusok nyilatkozatainak köszönhetően. Az ember el sem hinné, mennyire megváltozott a világ az utóbbi húsz-huszonöt évben. Hogy ma már semmi sem érvényes, amit a 70-es, 80-as években tudni véltünk, vagy már nem úgy értendő. Esetleg ugyannak az ellentéte érvényes, amit hittünk vagy gondoltunk szinte egész életünkben. Minden esetleges, és mindennek a fordítottja is. Legalábbis erre következtethetünk a jelen és a közelmúlt néhány prominens vezető politikusának nyilatkozatából. Gorbacsov, a peresztrojka atyja például nem kevesebbet állít, mint hogy Castro „kiváló, rendhagyó és egyedülálló személyiség volt.” Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke szintén kiváló vezetőnek tartja Castrót, és nem titkolja, hogy édesapja büszke volt arra, hogy barátjának mondhatta a kubai vezetőt (ezért Kanadában volt egy kis felháborodás). Jean-Claude Juncker szerint Fidel Castro nem volt diktátor, és állásfoglalása mellett kiállt az Európai Bizottság is. Ezzel szöges ellentétben áll Donald Trump véleménye, amely szerint Fidel Castro brutális diktátor volt, aki mintegy 60 évig rengeteg szenvedést okozott népének, és nem tartotta be az emberi jogokat. Talán túl kemény volt Trump bírálata? Nem hinném…

Tovább sorolhatnánk a nyilatkozatokat, ám nem sokra mennénk vele. A nagy vezér többször idézett híres jelmondata – „Szocializmus vagy halál” – igencsak beszédes. Felesleges volna bármit is hozzátenni. Vegyük figyelembe, hogy a szerecsenmosdatás manapság nagy divat…a szelektív memória használata úgyszintén!

Demeter Attila

Share Button
Ennyien olvasták: 209

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.