Központ
2018. április 20. péntek, Tivadar

Fogjuk meg és vigyétek!

Szentgyörgyi László február 15, 2018 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

Alig egy hete, hogy a szenátus elfogadta az RMDSZ-nek a marosvásárhelyi római katolikus iskola megalapítására vonatkozó törvénytervezetét. Még hatályba se lépett a törvény, a szövetségi politikusok máris önmaguk ünneplésébe kezdtek. Annak ellenére, hogy a magyargyűlöletet zászlajukra tűző román ellenzéki pártok, a PNL és a PMP már a szavazás napján jelezték abbéli szándékukat, hogy alkotmányossági felülvizsgálatot kérnek. Sőt, kihirdetése előtt még Iohannis államelnök is visszaküldheti a törvényt a felsőházba.

„A szerdai döntés jó hír a magyar közösségnek, a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodás kézzelfogható eredménye” – mondta a szavazást követően Kelemen Hunor. A nyilatkozó szándéka szerint természetesen az RMDSZ politikájának dicséreteként kell(ene) szavait értelmezni. Csakhát van a történetnek, mármint a római katolikus iskola újraindításának némi szépséghibája. Mégpedig az, hogy anno az alapításkor éppen az RMDSZ illetékeseinek aktív közreműködésével, beleértve tapasztalt, sok vihart megélt jogászait is, bizony elqurták azt. Ami pedig a 2016-os választási kampány, különösen a Vársétányon tartott tüntetés után történt, nos, azt nem lehet másnak nevezni, mint bűnös belenyugvásnak. Úgy hallgattak a „szövetségi” politikusok, mint akik „csendben beleléptek”. Akkoriban, s ezt ismerjük el, ha a szülők nem küzdenek állhatatosan tovább, mára már – gyaníthatóan erre játszottak „érdekvédőink” is – megfeledkeztünk volna az iskoláról. Legfennebb közösségi kudarcainak sorát gazdagítaná az eset.

A fordulat akkor következett be, amikor a magyar kormányzat, látván az RMDSZ erősen korlátozott érdekérvényesítő képességét, maga is közbelépett. Szijjártó Péter karakán kiállása bizony példa nélküli volt a magyar diplomáciatörténet rendszerváltás utáni közel három évtizedében. Nem tudni, minek volt nagyobb szerepe a román elutasító álláspont módosulásában, Románia OECD-be való tagfelvételének kilátásba helyezett megvétózása, vagy annak felismerése, hogy mégiscsak nevetséges az államközi kapcsolatok terhelése egy alapvető jog megtagadása által, de a bukaresti kormányzat megígérte, hogy megoldja a problémát. Az események az Orbán-Dragnea telefonbeszélgetés után gyorsultak fel. Ezt jelzi az iskolaalapításra vonatkozó törvény elfogadása is.

Az előzmények ismeretében talán kimondható: nem tanácsos elhamarkodottan ünnepelni, hisz amíg az iskola meg nem nyitja kapuit, minden elképzelhető. Még a restitúciós határozatok felülvizsgálata, visszavonása is. Elvégre Romániában élünk. Ezért visszataszító, ahogyan az RMDSZ próbálja kisajátítani, a maga érdemeként feltüntetni a római katolikus iskola újraalapításának törvény általi elrendelését.

Share Button
Ennyien olvasták: 641

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.