Központ
2017. október 21. szombat, Orsolya
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Fúzió vagy infúzió?

Központ május 9, 2013 Vélemény

Ferenc ZsomborFúzió vagy infúzió?

Az Erdélyi Magyar Néppárt fúziós ajánlatot tett a Magyar Polgári Pártnak, ez derült ki az EMNP közleményéből. Mielőtt az összeolvadási folyamat megvalósulási esélyeit latolgatnánk, szükséges lenne megvizsgálni, hogy valójában milyen politikai alakulatokról és milyen szándéknyilatkozatokról van szó. A két párt ugyanarról a jobboldali politikai tőkéről fakadt, olyan védnökökkel, mint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Az RMDSZ-szel szemben nyújtott alternatívájuk a befektetett energiához, munkához és pénzhez viszonyítva kevés sikerrel járt. A sok elpuskázott lehetőségnek, az önző hatalomvágynak és a sikertelen választásoknak köszönhetően ma már csak elenyésző szereppel bírnak az erdélyi magyar közéletben.

 

Pedig bőven lett volna helyük az ilyen „becsületes és jóravaló” nemzeti kezdeményezéseknek, amelyek megmutatták volna az RMDSZ számára, hogy miből áll a hatékony politizálás. Kihasználva a „hivatalos képviselet” kormányzással járó veszteségeit, könnyen megszerezhették volna az erdélyi magyarok bizalmát. Egy olyan közösség megbecsülését, amely végül nem volt hajlandó csak az RMDSZ megleckéztetése miatt egy másik párt jelöltjeire szavazni. Hiába várták az újabb és jobb kínálatot, az mindössze csak küldöttgyűlésekből, jelöltállításokból és kampányfogásokból állt. Nem győzték meg a választókat, hogy a munkával teli szürke hétköznapokban is számíthatnak majd a jelöltjeikre. „Ami késik, nem múlik” alapon, még mindig rengeteg tennivaló van az erdélyi magyarok háza táján, és nyugodtan kereshetnek maguknak közéleti munkát a céljaink megvalósításáért vagy akár az RMDSZ munkájának a korrigálásáért. A román parlamenti képviselet hiányában még mindig nagy segítséget nyújthatnának számukra az említett magyarországi támogatások, illetve maga az ellenzéki szerep. Többre is vihették volna a tartalékaikból, mint a pártgyűlések megszervezése, a fúziós javaslatok kiagyalása vagy a szándéknyilatkozatok megfogalmazása.

Ennek ellenére, mivel „a szegény embert még az ág is húzza”, az említett pártok politikusai olyan problémákkal küzdenek, amelyek csak tovább gyengítik a helyzetüket. Egyfelől a tartalmi kiüresedés és az önkényuralom, másfelől pedig a fáradtság és az egyéb elfoglaltságok állítottak újabb korlátokat a jobboldali politikai fejlődés útjába. Hiábavalóvá válhat a rendelkezésükre álló pártapparátus, a magyarországi támogatási rendszer és az erdélyi lakossági igény, amennyiben képtelenek hatékonyan élni ezekkel a lehetőségekkel. A kampány során gyakorolt „megvilágosult” gondolkodás mentén most is folytathatnák az elkezdett harcaikat, a nyelvi jogok vagy akár a gazdaságélénkítő munka területén, és akkor nyugodtabb szívvel, valódi esélyekkel vághatnának neki a következő kampánynak. Az eredmények hiányában azonban, a fúzió helyett inkább az infúzió lenne a megoldás. A tartalmi megújulás nélkül pedig mindössze csak egyetlen folyamat jöhet szóba: az önabszorpció.


 

Share Button
Ennyien olvasták: 187

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.