Központ
2017. november 19. vasárnap, Erzsébet
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Havazás
Kedd
Havazás

Gergely, hol vagy?  

Szentgyörgyi László szeptember 8, 2017 Vélemény

VÉLEMÉNYEM SZERINT

A csömörkeltő udvarhelyi miccsbotrány, valamint a vásárhelyi római katolikus iskolának a helyi sovennacionalisták befolyása alatt álló ilyen-olyan hivatalok által vakvágányra futtatott ügye mellett, ez idő szerint eltörpülni látszik minden. Beleértve a nemrég kinevezett alpolgármesterek – köztük az RMDSZ által hivatalba segített Makkai Gergely – eddigi munkájának kiértékelését is.

Mielőtt bárki is komolyabb elemzést várna el tőlem, hadd rögzítsem: kéthónapnyi tevékenység után szinte lehetetlen valamiféle objektivitással értékelni bárki munkáját, hát még messzemenő következtetéseket levonni annak alapján. Esetünkben azonban arról van szó, hogy egyszerűen nincs, amit értékelni. Ha igaznak fogadjuk el az állítást, ami szerint egy köztisztséget betöltő személy élete és tevékenysége a nyilvánosság előtt zajlik, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy akinek munkájáról semmit sem tudni – a nyilvánosság szintjén legalábbis -, nos, az nem is „munkálkodik”. Ha bárki is cáfolni tudná az ellenkezőjét, kérem, tegye meg!

Talán vannak, akik emlékeznek még, hogy a tavalyi választások után az RMDSZ – a következő választásokig terjedő időszak politikai stratégiájaként – bejelentette: nem javasol alpolgármestert, ezzel is hangsúlyozva az ötödik mandátumánál tartó Dorin Floreával szembeni ellenzékiségét. Nem tudom, milyen megfontolások előzték meg a bejelentést, de az előző „szövetségi” alpolgármester, név szerint Peti András értékelhetetlen tevékenységét tekintve, azt kell mondanom, szinte érthető volt a húzódzkodás. Nos, alig telt el egy esztendő, az RMDSZ meggondolta magát: mégiscsak megszavaztatta jelöltjét az üres alpolgármesteri székbe. Eddig tartott csak a Floreával szembeni ellenzékiség? – kérdezhetné bárki.

Ami még ennél is érthetetlenebb: ha már úgy döntöttek, hogy mégiscsak elfoglalják a választási eredmények alapján őket illető helyet, akkor miért nem ragaszkodtak ahhoz, hogy a másik alpolgármesteri tisztséget is magyar ember töltse be? Már hallom is az érvelést – érdekvédelmileg és közképviseletileg – : aki nem RMDSZ-es, az nem is lehet magyar. Nem tudom, ki hogyan van vele, de számomra sántít az érvelés, hamis az erőltetett analógia. Bár a politikában ez idő szerint – a Fidesznek is köszönhetően – valóban úgy tűnik, az RMDSZ-en kívül nincs élet. Ezzel szemben a politikán kívül igenis van! Az utóbbi választásokon való egyre csökkenő részvételi arány bizony ezt a vélekedést erősíti.

És még valami: semmi bajom Makkai Gergely személyével, csakhát eddig úgy tudtam, az alpolgármesterség legfőbb, ha nem egyedüli haszna, hogy – a gyakori közszereplési lehetőségek által – kivételes lehetőséget biztosít a következő választásokon győzelmi eséllyel indítható polgármesterjelölt felépítésére. Márpedig az nehezen hihető, hogy az RMDSZ-ben valaki komolyan gondolja, maga Makkai sem lehet ennyire rövidlátó, hogy három esztendő múlva ő lehetne az esélyes magyar polgármesterjelölt.

Akkor meg mi van? Csupán annyi, hogy a „szövetség” látványosan visszatért – gyakorlatilag el sem távolodott tőle – a korábbi, a merjünk kicsik lenni parancsa szerint működő, önző – csak befolyásos tagjainak érdekei szerint alakított -, önfeladó politikájához. Véleményem szerint.

Share Button
Ennyien olvasták: 806

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.